Helyből való a helyénvaló

A „One hundred miles!” („Száz mérföld!”) mozgalom 14 éve indult útjára Amerikában. A 2005-ös környezetvédelmi világnapon a program kezdeményezői arra kérték a csatlakozókat, hogy válasszanak minél több, helyi gazda által termelt szezonális élelmiszert. Az ekkor megszületett locavore (locus=helyben, vorare=lenyelni) kifejezést két évvel később az Oxford szótárba is beleírták, majd hamarosan az év szavának választották.

A helyi áruk növekvő kereslete a Cetelem Körkép szerint mára általános európai trend, de az okokat tekintve felfedezhetőek különbségek a vizsgált 17 ország között. Itthon minden hazai fogyasztó tudatosan keresi a belföldi termékeket. Ahogyan a magyarokat, a kelet-európai vásárlók zömét is hazafias érzelmek vezérlik a döntés során. A tőlünk nyugatabbra élők azonban elsősorban zöld szempontok miatt választják a helyit – a környezetvédelem a svédek felénél, de csak minden tizedik magyar válaszadónál szerepelt a miértekről szóló toplistán.

Mikor az olcsóbb import többe kerül

A szívünk szerint választott magyar szamóca vagy makói fokhagyma akarva-akaratlanul a bolygónk egészségének is jót tesz. A távolról érkező termékek esetén a kilométerek számával nő a csomagolás, a vegyszerek mennyisége és a káros széndioxid kibocsátás mértéke. Minél nagyobb utat tesz meg az étel a termelés helyétől a tányérunkig, annál kisebb a vitamin tartalma, az íz- és tápértéke. Míg a helyi termelő akkor szüretel, amikor portékája már finom érett, az import nem a fán, hanem a szállítás közben érik be.

A primőr import epret jócskán felvértezik vegyszerekkel, a sokat vitatott kínai fokhagyma pedig 95-ször több káros széndioxid kibocsájtással jár, mint a helyben termelt. Nem véletlenül bízunk a helyi származásban úgy, mint a kedvenc márkánkban, és választjuk a hazai élelmiszert 5-10%-os felár ellenében is. Ha a szállítással együtt járó üvegházhatású gázokkal, a szemétben landoló egyszer használatos csomagolással, és az elfogyasztott vegyszerekkel is kalkulálunk, akkor sajnos nap végén ennél jóval többe kerül nekünk az olcsóbb görögdinnye vagy az egyiptomi paprika.

Virtuális kosárral indulunk a termelői piacra

A digitális technológiáknak köszönhetően ma már nem a piac az egyetlen hely, ahol közvetlenül kapcsolatba léphetünk a helyi termelőkkel. A Franciaországból indult La Ruche Qui Dit Oui! („A Kaptár Igent Mond”) applikáció a friss, szezonális gyümölcsre, zöldségre, házi készítésű vagy kézműves élelmiszerre éhező helyi kis közösségeket („kaptárakat”) és a hozzájuk közeli gazdákat köti össze a virtuális térben. A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy 2010 óta már több mint 800 kaptárt és 4500 termelőt regisztrált a rendszer, amely Franciaországon kívül további nyolc európai országban, köztük Németországban, Dániában, Spanyolországban, Svájcban, Olaszországban és Hollandiában is elérhető. Hasonló online piacteret már itthon is találunk, ahol kosár helyett újrahasznosítható dobozba válogathatjuk a háztáji tojást, a szezonális helyi zöldséget, gyümölcsöt, a termelői lekvárt vagy akár a kapirgálós, konyhakész csirkét.