Holott százszor többet tevékenykedik egy olyan ember, akinek szinte semmi megélhetése nincs, mint az, aki stabil lábakon áll. Nagyon észnél kell lennie annak, aki talpon akar maradni.

A szegénységnek persze sok stációja van, vegyük a legalsót, amikor emberünknek semmi jövedelme nincs. Hihetetlen, de országunkban majd kétszázezer ember tengődik mindenféle jövedelem nélkül. Se fizetés, se segély, se semmiféle támogatás.És , mégis megél. Ezek egy része nyilván azért, mert a környezete segíti, olyan közegben él, ahol nem óriási gond, ha valakinek nincs hivatalos jövedelme. De tetemes hányadánál nem ez a helyzet, saját magának kell kikerítenie a kenyérre valót. Hogyan? Hát ésszel. A kukázók egy része, meg a guberálóké is e körből való. Aztán a csicskává lett emberek is nagy eséllyel amúgy semmi jövedelemmel nem rendelkeznek, hisz másképp nem vállalnának önként szolgaságot.

De egyes helyeken a mai napig dívik a rabszolga tartás. Is. Adják-veszik a munkást, aki saját sorsával nem rendelkezhet, maximum megszökhet fogva tartóitól. Jelenteni őket nyilván nem meri, fél, hogy utoléri a kezük. Személyesen ismertem egy  pár hónapig rabszolgaként tengődő magyar embert. Roma családnál volt, egy ideig ők dolgoztatták, aztán eladták. Végül úgy sikerült lelépnie, hogy egy éjjel ellopta a gazda biciklijét, és azzal ment a városba. Szerencséje volt, nem mentek utána. De van, aki évtizedeket lehúz ilyen helyzetben. Persze ez nem azonos a régi rabszolgaság fogalmával. De saját magukról nem dönthetnek, lényegében csicskák, de attól mégis alacsonyabb szinten. Körükben elég gyakori a bántalmazás. Volt egy hajléktalan ismerősöm, aki párjával ment egy nagyvároshoz közeli tanyára dolgozni, eredetileg lakásért, élelemért, és pénzért. Ebből végül is a lakás igaz volt, de nyomortanya-szinten,minimális berendezéssel, se tv, se semmi, ágy, asztal, szekrény.Fürdőszoba, villany nem volt, kút az udvarban.  Élelemet csak nagy ritkán láttak, mikor a gazda méltóztatott kimenni a tanyára, és vitt egy kis kaját. De csak módjával. Magyar szürkemarhákat kellett naponta kihajtani a legelőre, ami még kutyával is elég nagy feladat volt. Ráadásul útközben kukoricás, lucerna, minden, ami egy marhának tetszetős. Néha nem sikerült őket lebeszélni a kóstolgatásról, ilyenkor persze a terület gazdája rögtön panasszal élt "munkáltatójuknál". Ezek után volt, hogy eljárt gazdájuk keze. És mikor elérkezett a fizetés napja azzal is szembe kellett nézniük, hogy kiszúrták a szemüket 10 ezer forinttal, mondván, hogy a lakbért, meg az élelmet vonták le. Egy hónapig bírták, aztán egy éjjel elszöktek. Így még a szomszéd tanyákról sem látták őket, merre igyekeztek. Ők inkább a rabszolga kategóriába tartoztak.

Csicska vidéken majd minden nagygazdánál van. Csak legfeljebb másképp hívják.Kevés fizetségért, szállásért, élelemért, dohányért, egy kis italért évekig dolgoznak egy helyen, sokszor semmiféle iratuk sincs, még a gazda sem tudja pontosan hova is való az illető. Általában amilyen hirtelen fölbukkannak, olyan hirtelen el is tűnnek. De vannak olyanok is bőven, akik évekig, akár évtizedekig szolgálnak egy helyen. Mindenféle munkát elvégeznek. A gazdaságban is, és a ház körül is. Nincs szombat, vasárnap, és kora reggeltől késő estig megy  a hajtás. Élelem - ha jó a gazda - viszonylag normális, a szállásuk - mivel legtöbbször a gazda is ott lakik, valahol a házban van, de szegényesen berendezett. Fizetségük minimális, itt is megszokott,  hogy keveset kapnak - ismerek olyan esetet, amikor a gazda azzal etette csicskáit, hogy számlán gyűjti nekik a pénzt, külön folyószámlát nyitott nekik. Erről persze papírt nem láttak. Ha otthagyják a helyüket, jár nekik "juss", de ez is nevetségesen minimális a ledolgozott időhöz képest. Évente pár ezer forintról van szó.

Aztán ott vannak azok, akiknek van lakásuk, házuk, van hol meghúzniuk magukat, viszont az élelemre már nem futja. Ha már nagyon lent van, dolgozni sem tud elhelyezkedni. Mentálisan, fizikálisan leépülve, hiányos fogazattal, ócska ruházattal a kutyának nem kell, nem hogy egy normál foglalkoztatónak. Így aztán marad a gyűjtögetés, meg a guberálás. Ezzel ha ügyes, egész szép kis pénzt össze tud kaparni, persze nem kell százezrekre gondolni, de a napi megélhetés - alap szinte - kijön belőle.

Az utcán, és mélyszegénységben élők között rendkívül gyakori a mentális probléma. Lelkileg teljesen tönkremennek a gondok súlya alatt. Nem arról van szó, hogy felelőtlenek, hanem ami gond a vállaikat nyomja, már túl sok számukra. Ha pedig lelkileg leépültek, onnantól kezdve már minden más, minden sokkal nehezebb. Nem tudnak beilleszkedni, nem tudják elviselni, hogy valaki parancsoljon nekik. Sokan közülük képtelenek a kitartó munkára, s mivel orvos szinte nem is látja őket, nagy valószínűséggel ez a baj nem javulni fog az idő múlásával, hanem rosszabbodni.                                                                

Következő lépcsőfok, ha valakinek már bármiféle jövedelme van. Ezekből a legkisebb a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, ami semmit nem helyettesít, lényegében néhány morzsát dobnak vele az állástalanoknak. Ennyiből - főleg vidéken - munkát keresni nem tud, mert élelemre sem elég, és akkor a lakással járó kiadások még hol vannak? Az, meg hogy munka után nézzen, szinte csak utópia. Munkahely kereséshez kell feltöltött telefon, lehetőleg internet a pályázatokhoz, rendes ruha, rendezett kinézet, esetleg egy bicikli, vagy bérlet. A legtöbb esetben nem azért lesz egy FHT-s évekig segélyezett, mert ez minden vágya. Kénytelen a mindennapokra, lényegében az épp megért napra koncentrálni, hogy valahogy eltengődjön. Mehet persze alkalmi munkára - már ha van - de azt is fel kell kutatni. Nincs arra ideje, hogy előre gondolkozzon. Amikor egy probléma nincs megoldva, - márpedig ha minden nap elő kell kotorni a betevőre valót, akkor van gond csőstül - más problémával, pld. munkanélküliség megoldásával nem tud foglalkozni, előtte az előzőt valamilyen szinten le kell zárni. Munkát,- általában ideigleneset - szinte csak ismeretség alapján szerez, komoly helykeresésbe nem ártja bele magát. Nincs rá idő, de pénze sem. Nem véletlen, hogy egyik leggyakoribb megoldás számukra a közmunka. Tudja, hová kell  menni jelentkezni, s ha feliratkozik, egy rendes munkahelyhez viszonyítva jóval nagyobb az esélye, hogy fel is veszik. Ha megkérdeznek közmunkásokat, hogy szeretnek-e közfoglalkoztatottként dolgozni, a nagy része kimondja kerek-perec, hogy csak kényszerből megy oda, mert számára nincs más, és azért az a kis pénz is valami. Így is, hogy megéljen, még mellette csinálni kell valamit. Vagy üveget gyűjt, vagy sörös dobozt, guberál, netán plazmát ad. De csak a közmunkabérből - ha van lakás, ha nincs, hisz akkor meg bérelni kell - képtelenség kijönni. Sokan közülük - FHT-s, közmunkás - nem véletlenül hajléktalanok. Vagy, mert a kevés pénzből egy idő után nem bírják a fizetni valókat, vagy pedig hajléktalanként nem kellenek máshová.

Minimálbéresként jelenleg harmincezer forinttal lehet többet keresni, mint a közmunkabér, a segélytől pedig hatvannal. Nem csoda tehát, hogy egyfajta vágyálom a rabszolgák, csicskák, FHT-sok, és közmunkások között, hogy valahova elhelyezkednek, és legalább azt az áhított minimálbért megkeresik. Abból már - ugyan szűkösen - de egy olcsó lakást fenn tud tartani, és még élelemre is jut napi ezer forintja. Ám itt is érvényes, hogy következő lépcsőfokra viszonylag könnyű feljebb lépni - bár erő kell hozzá - ámde több lépcsőfokot átugorni, szinte lehetetlen. Előfordul, de ritkán.

A minimálbér még a mai napig egy gyatra fizetés. Ahhoz, hogy emberi szinten el tudjon élni az ember, még ezen a szinten is legalább a duplájára lenne szükség. Akkor telne normális élelemre, egy-két olcsó ruhára, zöldségre, gyümölcsre, ha beteg - gyógyszerekre. A minimálbéres munka lényegében segédmunka, így dolgoznak a gyárakban a szalagmunkások, a takarítók, és lényegében minden olyan területen, ahol szakképzettséget nem kérnek. Így aztán kimondható lenne, hogy az emberek végzettsége határozná meg jövedelmüket is. Csakhogy persze ez nem teljesen igaz, mert a segédmunkások között is sok a szakmai végzettségű, meg az érettségizett, csakhogy valami miatt már kiestek a munkáltatók kegyeiből, vagy még bele sem kerültek. Ott vannak a frissen végzettek, a munkatapasztalattal nem bírók, meg a fő veszélyeztetett korosztály, a 45-64 év közöttiek. Pár évvel ezelőtt már egy 64 éves férfi vagy nő rég nyugdíjban volt, stabil jövedelemmel rendelkezett, most meg aktív korúnak számít. Nem azért, mert jobban bírja ennyi idősen a munkát idősebb társainál, hanem a jelenlegi módon fenntarthatatlan nyugdíj rendszer miatt.A jelenlegi ötvenes korosztály pedig már a bűvös 65-ben sem hisz, mivel ahogy korosodtak, úgy emelkedett eddig is a nyugdíjkorhatár.Kitörési lehetőség számukra már nincs, legalábbis 50 felett nem nagyon. Ha elvégez egy normális tanfolyamot - már, ha nincs 2 elavult szakmája - már 2 évvel idősebb lesz, a munkáltató pályakezdőként nem egy ötvenen jóval felettiben gondolkodik, bármilyen hiány szakmát is végez. Esetleges megoldásként szóba jöhet - ha van ismeretség - egy külföldi munka, legalább pár hónapig. Parányival nagyobb az esély, de ott is főleg az aljamunkáknál. Betakarításoknál alkalmazhatják őket. Szállást, élelmet kapnak, és minimálbért - már, ha át nem verik őket.Persze ez csak annak való, aki az útiköltséget ki tudja termelni. Ott a lehetőség még az áttelepedésre az ország másik felébe, de persze ahhoz is pénz kell. Márpedig egy évek óta minimális jövedelemmel rendelkező embernek semmi tartaléka extra esetekre. Nem úgy értendő a semmi, mint egy jobb sorban élőnél, hanem konkrétan egy árva fillér sem. És még a célt látva is képtelen annyit kigazdálkodni, hogy tartalékot képezzen. Ugyanezen oknál fogva nem vállalkoznak, hisz ahhoz is pénz kell. Meg ötlet. Márpedig ötleteléshez nyugalom kell, abból pedig nekik nem jutott...

kmks.blog.hu