Még akkor is örülök, ha tudom, hogy az is egy posvány, amit Kína ma képvisel. És ugyanígy örülök annak, hogy az indiai, távolkeleti és hogy hazabeszéljek, az Iszlám is hallható. Nem azért örülök, mert ellendrukker vagyok és alig várom, hogy egyik győzedelmeskedjen a másikon, hanem azért, hogy ebben a felszínes fertőben, amiben élünk, valami megrázza az embereket és elkezdjenek mások fejével gondolkodni, felismerjék, hogy lehet másképpen értékrendet kialakítani, gyógyítani, alkotni, látni. Persze tudom, hogy léteznek zárvány országok, vagy vallásokon belül felfogások, melyek bebetonozódtak, de az idővel senki sem tud versenyt futni. Egy diktátor, hitszónok, vagy kocsmai megmondóember sem örökéletű. Ami örökéletű, az egy rendszer, amibe módunkban áll beilleszteni magunkat. Vagy megtesszük, vagy elpusztulunk.

Amibe beleszülettünk, természetesnek tartjuk, pedig lehet, hogy baromi nagy hülyeségeket tömködtek fejünkbe. Majd a környezet ezekre ráerősített és elneveztük kultúrának. Pedig ma már messze van ez attól a helyzettől, amiben az adott kultúra eredetileg kialakult. Gyakorlatilag ahelyett, hogy változtattunk, fejlesztettünk volna a dolgokon, mindig visszakúsztunk időben egy múltba és egyre messzebb kerültek hagyományaink a valóságtól. És itt most nem a hagyományápolást kritizálom, az teljesen rendben van. Azokat kritizálom, akik nem képesek más szemléletek szerint világot látni.

Egy emberre ezer dolog hat. Egy forma, ahhoz kötődő élmény, egy hangzás, esemény stb. Ez a rengeteg külső hatás milliónyi kombinációban állhat össze az emberben. Ezek a kombinációk hoznak létre elnevezéseket, nyelveket, zenei, művészeti megközelítéseket. Mert ezek mindegyike egy nyelv. Amit kimondunk az egy narratív nyelv, de amit zenével, művészettel közlünk, az érzés, intuíció.

Lehet, hogy ezek egyikéhez, másikához olyan kötődés épül ki, amely nem illeszkedik a teremtés rendjébe, azaz természetellenes. Ez lenne az a bálványimádás, társállítás, amit az Iszlám, de eredendően más vallások is tiltanak. Előfordul az is, hogy ezek a kifejezési eszközök éppenséggel felnagyítanak, érzékletessé tesznek egy gondolatot, amit élő nyelv kifejezni képtelen. Ha ezzel válik emberek számára elérhetővé egy szent gondolat, akkor miért lenne ez tilos? És most kérem, nem kell hadiszok ezreit küldözgetni egy korból, aminek sivatagi népe minden szirhez-szarhoz imádkozott, amiben démonokat látott. Ott persze, hogy más szabályozás kellett.

Folyamatosan azt tanuljuk, hogy a nyelv az együttéléssel, munkavégzéssel és munkamegosztással alakult ki, hiszen az ember kommunikációra kényszerült. Ezt az állítást elfogadom, de ki szeretném egészíteni. A nyelvi fogalmak levezetéseket is tartalmaznak. Az ember saját létére minden korban magyarázatot keresett és erre is szavakat, fogalmakat állított elő. Teremtés, élet, örökkévalóság stb. olyan szavak, melyek nem közös munkavégzés, hanem egy levezetés, következtetés termékei. Tehát az ember mindig gondolkodott és gondolkodása nem csak mindennapi megélhetésére terjedt ki. Sőt, a nyelvi kifejezőeszközök mellett kialakuló művészeti eszközeivel egyre nagyobb hangsúlyt fektetett szellemvilágának, majd mélyebbre kerülve spirituális világának megjelenítésére. Megjelentek a nevek. Olyan neveket adott gyermekeinek, melyek szimbolizáltak valamit. Erőt, ravaszságot, kitartást stb. Ezeket az állatvilágból leste el. Ilyen nevek Afrikában ma is vannak. A mélyebb spirituális hit megjelenésével az általa szentek tartott emberekről, képződményekről nevezte el közvetlenül, vagy levezetett formában utódait. Neveink jórésze ilyen levezetett név, melyeket germán, latin arab, vagy más gyökre lehet visszavezetni. Egyet általánosságban el lehet mondani: Isten nevét nem használta egy kultúra sem másra, csak az Ő megnevezésére.

E hosszú levezetés után jutunk el a mai nap neveihez. Kevin, Dzsenifer, Diego és ezer más. Isten őrizz, hogy kritizáljam a szabad névválasztás lehetőségét. Nem erről szólok. Inkább arról, hogy mi a névadás alapja. Eddig egy hitvilágról, kulturális tradícióról beszéltem, most pedig egy álomról. Ezeknek a neveknek az alapja egy szappanoperában megélt álom. Egy nyomorban, kilátástalanságban megfogalmazott álom, melyben Kevin, Dzsenifer, Diego egy létformát, sorsot, vagy egyszerűen szépséget ad, ami minta. Ez az álomban fogant minta szül elnevezéseket, nyelvet, nyelvi átértelmezéseket. És ez nem csak hazai jelenség. Ahogy a nyomor nemzetközi, úgy a nyomorban mintaként megjelenő álomkép szavakban, nevekben ölt testet.

Amikor a bevezetőben elposványosodott, posványossá vált (tehát eredendően nem posvány) kultúráról beszéltem, akkor arra az elutasító, idegenkedő magatartásra utaltam, ami elvet minden más megközelítést, ami a „jól bevált” szemléleteken túli. Az ilyen huszárgatyás felfogás a felszínen fogalmaz meg kritikákat és nem jut el a ma felfedezéséhez, értékeléséhez. Amíg egy oldalról egy hatalmas eredményről, jólétről kommunikálunk, addig a nyomor szintjén egy másik nyelv alakul ki, ami egyre távolodik jelentéstartalmában az eredetitől, az irodalmitól. Vannak vidékek, ahol ilyen szavak, hogy háztartás, jegygyűrű érthetetlenek, mert nincs fogalom, amihez köthetnék őket. És akkor nem szólok az irodalmi kifejezésekről. Ezzel egyidőben pedig a nők munkába állítása, melyet több politikai párt hirdet, itt azt jelenti, hogy a csajokat kurvának kell kiállítani, hogy pénzt keressenek. Még pár év és hangzásában egy, de jelentésében két különböző nyelvet fogunk beszélni.

Ezért örülök a világot megrengető érintkezéseknek, mert legalább eljutunk addig a pontig, hogy tudomást szerzünk egymásról. Ezidáig amolyan állatkerti benyomást formáltunk mindenki másról, akik nem mi vagyunk. Ott a ketrec mögött, az a kínai, muszlim, vagy cigány. Ne képzeld, hogy ő nem hasonlót gondol rólad!

És még valami. Amíg bezárod magad egy olyan világba, amit tágnak érzel, az bizony szűk. És tudod mi szűkíti le azt minden nappal jobban? A nyomor. A nyomornak is van logikája, szabályszerűsége. Ha túl sokat elemzed, hogy nem is te vagy a nyomor oka, semmi közöd hozzá, akkor egy napon a nyomor téged is felfal. Ez bekövetkezik függetlenül attól, hogy ártatlan vagy-e, vagy sem. És attól is független, hogy amerikai, kínai vagy orosz vagy. Itt haderő nem számít. Ma még meg tudod etetni a nyomort álomképekkel, de ha egyszer tudatosság bekerül a játékba, akkor csak tanulj a nagy birodalmak bukásából, ahol mindig a nyomor győzött.

أَوَلَمْ يَسِيرُوا فِي الْأَرْضِ فَيَنظُرُوا كَيْفَ كَانَ عَاقِبَةُ الَّذِينَ مِن قَبْلِهِمْ وَكَانُوا أَشَدَّ مِنْهُمْ قُوَّةً وَمَا كَانَ اللَّهُ لِيُعْجِزَهُ مِن شَيْءٍ فِي السَّمَاوَاتِ وَلَا فِي الْأَرْضِ إِنَّهُ كَانَ عَلِيمًا قَدِيرًا ﴿٤٤﴾

Vagy nem járnak-e a Földön és látják mi volt beteljesülése azoknak, kik előttük voltak, s ők többek voltak náluk erőben? Nem Allah az, Kinek bármi zavart okozhat az Egeken és a Földön. Ő a Mindentudó, a Hatalommal Bíró. (Korán 35:44)

Emlékezz. Jézus nyomorban született. Tárd ki szíved abban, amiben ő.

Szerző: Mihálffy Balázs