h i r d e t é s

Hullandéklerakatban találtak magyar levélszavazatokat - VIDEÓ

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hullandéklerakatban találtak magyar levélszavazatokat - VIDEÓ

2022. március 31. - 10:26

Marosvásárhely mellett egy hulladéklerakatban egy teljes zsák kidobott és részben elégett magyarországi választási szavazólapra bukkantak.

Forrás: Punctul.ro/YouTube

Telex a punctul.ro/pontmaros-ra hivatkozva írta meg, hogy a helyi portál egyik újságíróját telefonon értesítette egy anonim olvasó arról, hogy mit talált Jedd község határában és néhány fotót is küldött róla. Az újságíró a telefonhívás nyomán ellátogatott a helyszínre, ahol videófelvételt is készített.

A képsorokból kiderül, hogy már kitöltött szavazólapokról van szó, néhányon pedig az is jól látható, kikre adták le szavazatukat azok, akiknek borítékja a szemétben végezte. Az egyik szavazólapon például kivehető az ellenzéki koalícióra behúzott X, míg a másikon egy Mi Hazánkra leadott voks látható.

A Telex megkeresésére Cristian Teodorescu elmondta, hogy nem nyúlt hozzá a zsákhoz, mindent a helyszínen hagyott, és értesítette a rendőrséget. Arra vonatkozó azonban egyelőre nincs információja, hogy a rendőrök kiszálltak-e helyszínelni vagy sem, őt ugyanis nem keresték meg további felvilágosítások végett.

Egyelőre tehát nem tudni, hogyan, milyen körülmények között került oda a szóban forgó zsák, sem azt, hogy hány szavazólapot tartalmazhatott. (atv.hu)