h i r d e t é s

Hunvald György és társai felmentése jogerős

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Hunvald György és társai felmentése jogerős

2015. február 13. - 16:33
0 komment

 

A Fővárosi Törvényszék február 12-én csütörtökön felmentette a hűtlen kezelés vádja alól Hunvald Györgyöt, volt VII. kerületi polgármestert és hét társát, akik az eddigi gyanú szerint 50 millió forinttal károsították Erzsébetváros önkormányzatát, alaptalan összegű megbízási szerződéseket kiállítva.

Az elsőfokú ítéletet már 2013 októberében meghozta az elsőfokú bíróság, így a most meghozott másodfokú döntés a Fővárosi Kerületi Bíróság korábbi ítéletét hagyta helyben.

Az elsőfokú döntést kövezően a Központi Nyomozó Főügyészség egy 15 oldalas fellebbezéssel támadta a bírósági határozatot, melyet azonban a másodfokú bíróság nem tartott megalapozottnak.

A történet 2007-ben kezdődött, amikor két év leforgása alatt a korábbi vád alapján Hunvald és társai tökéletesen indokolatlan, és az esetek többségében még el sem végezett munkákért havi 400 ezer forint körüli „tanácsadói” díjakat állapítottak meg egymásnak. Zugló és Erzsébetváros önkormányzatának vezetősége a vád alapján oda-vissza igényelt egymástól tanácsadói állásfoglalásokat, melyek eredményeképpen összesen 20 milliót kaptak a zuglóiak az erzsébetvárosiaktól, akik cserébe 28 milliót juttattak vissza ugyanilyen jogcímen.

Az igazság valószínűleg sohasem fog kiderülni, hiszen bírósági döntések is csupán a meglévő bizonyítékok alapján születhetne, ami leegyszerűsítve annyit jelent, hogy amennyiben minden mozzanatról készül számla, bizony feddhetetlenné válik mindenki. Nem állítjuk, hogy Hunvald a jelezett ügyben bűnös volna, s a bíróság tévedne, ellenben kiválóan példázza a csütörtökön lezárult ügy a rendszerváltás ellenére sajnos még mindig fennálló hivatali játéktér visszásságát.

Hunvaldot mindazonáltal a Kúria tavaly jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélte. A vád: két rendbeli hivatali visszaélés volt, mely aztán bizonyosságot nyert. Az ügy, melyben elítélték az egykori politikust, szorosan kapcsolódik a hírhedt erzsébetvárosi ingatlanpanamához, melyben az elsőrendű vádlottat, Gál Györgyöt nyolc és fél évre ítélték a korábbi bírósági tárgyaláson.


 

h i r d e t é s