h i r d e t é s

Idősek segítésére csoportosítanák át a munka nélkül maradt óvónőket Ferencvárosban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Idősek segítésére csoportosítanák át a munka nélkül maradt óvónőket Ferencvárosban

2020. március 25. - 09:00

Más feladatokra osztaná be a kerületben dolgozó óvónőket a ferencvárosi önkormányzat. - írja a 444.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Balázs Attila

A hvg.hu cikke szerint az óvodák bezárása után négy feladat közül választhatnak: 

  • bevásárolnak vagy ételt vihetnek idős embereknek,
  • utcát fertőtleníthetnek permetezéssel,
  • tájékoztató szórólapokat, plakátokat helyezhetnek ki közterületeken és lakóházakban,
  • egészségügyi maszkokat varrhatnak.

A lap úgy tudja, hogy hétfőn tájékoztatták erről a kerületi óvónőket, akiknek 44 munkanapra kell másik feladatot választaniuk, és ebben az időszakban a korábbi fizetésüket kapják. Aki egyik feladatot sem vállalja, szabadságra mehet vagy kérhet fizetés nélküli szabadságot is. 

Baranyi Krisztina polgármester a lapnak megerősítette, hogy a vészhelyzetben munka nélkül maradó önkormányzati dolgozókat más feladatokra csoportosítják át, de elmondta azt is, a gyerekére vigyázó, a krónikus beteg illetve 60 évnél idősebb emberek otthon maradhatnak, nekik kifizetik így is az alapbérüket. Hogy összesen hány embert fognak új munkakörökbe besorolni, azt még nem lehet világosan látni. 

A polgármester beszélt arról is, hogy egy kormányzati rendelettel kötelező önkormányzati feladatként megkapták a 70 éven felüliek és a hatóságilag karanténba rendeltek ellátását. A kerületben 8 ezer 70 évnél idősebb ember él, és egyre többen vannak hatósági karanténban, és Baranyi arra számít, hogy több ezer idős ember kér majd segítséget az önkormányzattól. Mint a hvg.hu-nak elmondta, eddig a szociális iroda végezte az idősgondozást, 16 dolgozó 170 ember ellátását tudta megoldani, most viszont a legoptimistább becslés szerint is lesz 4 ezer ember.A kerület önkénteseket is toboroz, eddig kétszázan jelentkeztek. 

444.hu