h i r d e t é s

Ifj. Orbán Győző: Nem volt sok esélyem Viktorral szemben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ifj. Orbán Győző: Nem volt sok esélyem Viktorral szemben

2015. november 30. - 20:48
0 komment

A Borsod megyei Birkózószövetség alelnöke a Karfiolfül című birkózómagazinnak nyilatkozott testvérével való viszonyáról.

A végzettsége szerint mérnök-közgazdász ifj. Orbán Győző a lapnak elárulta, mivel testvére két és fél évvel idősebb nála, úgy gondolja, nem illik ellene győznie – derül ki a Bors szemléjéből.

"Nem volt sok esélyem vele szemben. Ő mindig focizott, jól futott, de nem csatáztunk egymással. Amikor elérkezett az idő, birkózásunk után kezet fogtunk, és megegyeztünk egy örökös döntetlenben. Életem első versenyére eljött, azóta ritkábban láttam a teremben"

– hangsúlyozta a birkózásban 2008-ban veterán Európa-bajnoki címet szerző Győző - írja a 24.hu.

Hozzáfűzte, a kormányfőnek kiváló sportintelligenciája van, tudja az olimpiai bajnokok neveit, eredményeit, nem úgy, mint ő.

A "kiváló sportintelligenciája van" dícséret legalább olyan szép, mint Tállai Andrásé "hogy ami Puskás Öcsi volt a fociban, az ma Orbán Viktor a politikában". Ugyan már nincs műsoron a Dallas című kultikus sorozat klasszikus szériája - nem az új, de várjuk a "dallaszos" hasonlatot is

"Olyan Magyarország Orbán Viktor nélkül, mint a Dallas Bobby nélkül."

"A labdarúgás a mindene, ma is jó a kondija, nem állnék ki vele futásban, labdakezelésben leiskolázna. Viktor minden vágya, hogy segítse az egyetemes magyar sportot, biztosítsa az infrastruktúrát, a lehetőségeket, hogy minél egészségesebbek legyenek gyerekeink, fiataljaink."

 

(via 24.hu) (Címlap: Forrás: 24.hu)