h i r d e t é s

Így fojtották vérbe a román parasztok felkelését

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Így fojtották vérbe a román parasztok felkelését

2015. február 28. - 18:44
0 komment

A 17. század végén a Magyar Királyság területén élő parasztság zöme még mindig feudális jobbágyi sorban élt.

A helyzet Erdélyben még az átlagosnál is rosszabb volt, ugyanis az itteni, kevésbé tehetős földesurak még inkább igyekeztek kizsigerelni az uralmuk alatt élőket. - írja az index.hu

Az elégedetlenséget Zalatna környékén tovább növelte, hogy ez a vidék korábban mentesült az adók jó része alól, de a kiskapu 1772-ben bezárult. A vidék lakói több küldöttséget menesztettek Bécsbe, hogy az uralkodótól kérvényezzék helyzetük jobbra fordítását, de hiába (a források szerint a későbbi eseményekben kulcsszerepet játszó Horea és Cloşca is tagja volt ezeknek, előbbi II. József színe elé is eljutott).

A robbanásveszélyes helyzetben az udvar egy átgondolatlan intézkedése jelentette a szikrát. II. József 1784 januárjában utasította a Guberniumot (az erdélyi helytartótanácsot), hogy a határőrök létszámának növelése érdekében kezdjen összeírást a határ menti falvakban. A határőri szolgálat vállalása jelentősen enyhített volna a jobbágyi terheken, ezért miután az az álhír terjedt el, hogy már meg is kezdődött az összeírás, az érintett területeken tömegek igyekeztek jelentkezni. A gyülekező parasztok összecsaptak a hajdúkkal, november elejére pedig már fegyveres lázadássá fajult a helyzet.

A többségében román nemzetiségű felkelők élére Crisan, Horea és Cloşca álltak. A parasztseregek az udvar és a császári katonaság lassú reagálása miatt egy ideig szinte ellenállás nélkül dúlhatták fel a vidéket. A fosztogatás és dúlás mellett kegyetlen gyilkosságok is történtek, a parasztfelkelők dühe elsősorban a nemesek, állami tisztviselők és a nem görögkeleti hitűek ellen irányult. A rendet végül nagyrészt a helyi karhatalom és a nemesek önvédelmi erői állították helyre. December végére a lázadók seregeit szétverték és a három főbűnöst is elfogták.

Középkori kegyetlenséggel

Az elkövetett szörnyűségekhez képest a megtorlás viszonylag enyhe volt. Ugyan eredetileg a 600 elfogott felkelő közül több tucatot ítéltek halálra, II. József – aki tisztában volt az események okaival, és részben pont ezen események hatására adta ki 1785-ben a parasztság helyzetét javítani hivatott jobbágyrendeletét – a három főbűnösön kívül mindenkinek kegyelmet adott. Crisan öngyilkosságot követett el, de Horeán és Cloşcán rettenetes példát statuáltak, ugyanis a középkort idéző kerékbetöréssel végezték ki őket 230 éve, 1785. február 28-án Gyulafehérváron.

A későbbi, nemzeti ellentétektől fűtött történetírás mindkét oldalon a magyar–román nemzeti ellentétek kirobbanásaként értelmezte a felkelést, valójában inkább társadalmi és vallási alapon történtek a vérengzések, ám többségében tényleg román parasztok támadtak rá a nagyrészt magyar etnikumú uraságokra, tisztviselőkre és a katolikus vagy református hitűekre.

 

index.hu (Címlap Cloşca kivégzése Gyulafehérvárott // Fotó: Wikipedia)