h i r d e t é s

Így tüntettek Orbán ellen a külföldi magyarok

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Így tüntettek Orbán ellen a külföldi magyarok

2015. február 03. - 12:27
0 komment

Berlinben, Londonban, Bécsben, Amszterdamban, és Helsinkiben is tüntetett a Kreatív Ellenállás az Angela Merkel német kancellár látogatása miatt szervezett budapesti tüntetéssel egy időben.

Berlinben, Londonban és Amszterdamban is szimbolikusan ledöntötték a potenciálisan újraépülő berlini falat. "A berlini fal lebomlásában nagy szerepe volt Magyarországnak, de nem szeretnénk, ha most az újraépülése is nekünk lenne köszönhető" – hangzott el a németországi demonstráción.


London
Fotó: 

A felépített, majd szimbolikusan ledöntött falra Berlinben és Londonban is felírták az Orbán-kormány bűneit. A Kreatív Ellenállás szerint ezek a fejlemények visszafordítják Magyarország történelmét egy olyan korszakba, amelyből kemény munkával egyszer már kiküzdöttük magunkat, hogy az európai közösséghez tartozhassunk.


Berlin
Fotó: 

"A falakat emberek építik és emberek is bontják le. Ezért bontottuk le most ezt az épülő falat" – hangzott el a demonstráción. Londonban körülbelül ötvenen tüntettek, Helsinkiben pedig a szakadó hó és szinte járhatatlan utak ellenére is tüntetett a Finnországi Magyarok a Demokratikus Magyarokért nevű csoport.

 

hvg.hu (Címlap: bécsi tüntetés - Fotó: Kreatív Ellenállás)

{flike}