h i r d e t é s

Iráni mozgalmak 2.

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

Iráni mozgalmak 2.

2021. február 18. - 19:29

 

Forradalom ideológiája

Nagy Ayatollah Ruhollah Khomeini (1902-1989)

Az iráni forradalom (perzsául: ایران انقالب ,más néven Iszlám forradalom, vagy 1979. évi forradalom), egy eseménysorozat volt, ami az Amerika által támogatott Pahlavi-dinasztia, az uralkodó Mohammad Reza Pahlavi Sah uralmának megdöntését eredményezte. Kormánya helyébe Iszlám Köztársaság jött létre a Nagy Ayatollah Ruhollah Khomeini alatt, aki a lázadás egyik frakcióját vezette.
A forradalmat különféle Iszlamista és baloldali szervezetek, valamint hallgatói mozgalmak támogatták. (wikipedia)

Khomeini úgy gondolta, hogy az Iszlám megköveteli a welayat-e faqih elvét, vagyis a muszlimoknak, valójában mindenkinek, a vezető Iszlám jogászok, hittudósok - ide tartozott maga Khomeini is - „gyámságára” van szüksége, a hatalmat az ő felügyeletük alá kell rendelni és ezt az elvet kell a kormányra is alkalmazni. Erre azért volt szükség, mert az Iszlám csak a hagyományos Saria törvénynek való engedelmességet követeli meg. Ha ezt a törvényt követik, nemcsak Iszlám szempontból cselekszenek helyesen, hanem gátat állítanak a szegénységnek, igazságtalanságnak és megakadályozzák a muszlim földek külföldi hitetlenek általi fosztogatását. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, a Sáriát meg kellett védeni az innovációtól és torzulásoktól, ez pedig megkövetelte az Iszlám jogászok kormányzat fölé rendelését.

Az Iszlám kormány a felállítása és az annak való alárendeltség valójában Isten iránti engedelmességként interpretálódott, ez "még az imánál és a böjtnél is fontosabb", mert az igaz Iszlám másként nem marad fenn. Ez egyetemes elv volt, ami nem csak Iránra korlátozódott. Az egész világ megérdemel egy igazságos kormányt, így szükség van egy Iszlám elveken működő adminisztrációra, ezért Khomeini elengedhetetlennek tartotta az Iszlám forradalom exportját. A forradalom exportja kapcsán kijelentette: ez „nem jelenti a más nemzet ügyeibe való beavatkozást”, hanem „az Isten megismerésével kapcsolatos kérdéseik megválaszolását”.

A teokráciára alapított kormány ezen forradalmi nézete éles ellentétben állt a csendes Síita tanokkal, melyek a Mehdi visszatéréséig a politikai életből való visszavonulásra szólítottak, aminek alsó hangon a kormányból való kilépést kellett volna jelentenie. Azt pedig mondani sem kell, hogy mindez ellentmond az iráni demokratikus szekularisták, illetve az Iszlám baloldaliak reményeinek és terveinek. Khomeini ugyanakkor tudta, hogy széles forradalmi bázisra van szükség, ezért nem habozott ösztönözni ezeket az erőket annak érdekében, hogy egyesüljenek támogatóival a Sah megdöntésére. Következésképpen a győzelem előtt a forradalom ideológiája „pontatlan" volt, helyesebben „homályos karaktert" jelenített meg, a velayat-e faqih / teokratikus, sajátos karaktere még nem rajzolódott ki, annak nyilvánosságra hozatalával várni kellett a megfelelő időre. Khomeini úgy vélte, hogy a többi forradalmár ellenezné a velayat-e faqih / teokratikus kormányt, ami a külföldi imperialisták propaganda kampányának eredménye, hiszen azok nagy erőkkel igyekeztek megakadályozni az Iszlám elvek térnyerését, melyek véget vetnek az ország kifosztásának. A nyugati propaganda annyira félrevezető volt, hogy még az Iszlám szemináriumokon is áthatolt és szükségessé tette „a taqiyya alapelveinek" tiszteletben tartását (azaz az igazság leplezését az Iszlám védelme érdekében), amikor az Iszlám kormányról beszéltek (vagy nem beszéltek róla). A győzelmet követően, amikor Khomeini felhagyott a taqiyyával és határozottan dolgozott az Iszlám klérus által vezetett kormány létrehozásán, ez a felosztás a forradalom ideológiájának általános és konkrét elemei között elkerülhetetlenül lebontotta a forradalom egységét, a teokrácia ellenzői részéről pedig ellenállást váltott ki. Végül ez a szakadás nem volt végzetes. Az ellenzéket legyőzte és a forradalmi ideológia vált uralkodóvá.

A forradalom exportjának koncepciója

http://countrystudies.us/iran/100.htm

Az Iszlám forradalom exportjának koncepciója egy olyan világnézetben gyökerezik, ami az Iszlám forradalmat eszköznek tekinti, amivel a muszlimok és nem muszlimok felszabadíthatják magukat a nemzetközi imperializmus érdekeit szolgáló zsarnoki elnyomás alól. Mind az Egyesült Államokat, mind a Szovjetuniót két fő imperialista hatalomnak tekintették, melyek kihasználják a harmadik világ országait. Az Iszlám iránti elkötelezettség, ahogy azt Irán tapasztalata bizonyította a sah megdöntése során, lehetővé teszi az elnyomott nemzetek számára az imperializmus legyőzését. E nézet szerint Irán példájának követésével bármely ország megszabadulhat az imperialista uralomtól.

Noha a politikai elit egyetértett a forradalom exportjának kívánalmával, e cél elérésének eszközeiben nem volt összhang. A paletta egyik végén az a nézet állt, hogy a forradalom exportjának módja a muzulmánok iráni példájának megtanítása. Anyagi segítségre semmilyen formában nincs szükség, mivel az elnyomott emberek a diktatúrák kormányaival szemben fellépve bizonyítják készségüket az Iszlám forradalomra. Azok, akik ezt az érvelést fogadták el azt hozták fel, hogy az iráni polgárok nem kaptak külső segítséget a forradalom során, mégis sikerre vitték azt az Iszlám iránti elkötelezettségük miatt. Továbbá, nem felejtették el megemlíteni Khomeini gyakran elhangzó kijelentését, miszerint Iránnak nem áll szándékában beavatkozni más országok belügyeibe.

A paletta másik végén Iránra, mint a világforradalom mozgalmának élenjárója tekintettek, amely kifejezetten a muszlim országokat és általában a harmadik világ országait szabadítja fel az imperialista elnyomás alól. Ezen aktivista szemlélet szerint a forradalom tényleges exportja nem korlátozódhat a propaganda erőfeszítéseire, hanem magában kell foglalnia mind a pénzügyi, mind a katonai segítséget. E nézet támogatói szintén Khomeinit idézték álláspontjuk igazolására, így gyakran hozták fel az Iszlám forradalom egész világon történő elterjedésének elkerülhetetlenségéről szóló kijelentéseit. A különböző vélemények e két szempont között helyezkedtek el és 1979 óta alapvetően e két szélső nézet játszik meghatározó szerepet a külpolitika megfogalmazásában. Általában azok, akik kizárólag oktatás és példa révén képzelték el a forradalom exportját, uralták a Külügyminisztériumot, míg azok, akik az államhoz nem tartozó forradalmi csoportok aktív támogatását képviselték, nem szolgáltak fontos külpolitikával kapcsolatos kormányzati pozíciókban. Mivel azonban az aktivista megközelítés támogatói között jelen volt néhány kiemelkedő politikai vezető, ők képesek voltak befolyást gyakorolni a külkapcsolatok egyes területeire. Különösen igaz ez a libanoni politikára és kisebb mértékben a Perzsa-öböl politikájára.

A forradalom aktív exportját elősegítő legkorábbi szervezet a Szatdzsa, amelyet 1979 tavaszán alapított Mohammad Montazeri és közeli munkatársa, Mehdi Hashemi. A Szatdzsa számos nem kormányzati csoporttal való kapcsolattartása az arab Közel-Keleten hamarosan közvetlen konfliktusba hozta a szervezetet mind az Iszlám Köztársaság Pártjának (IRP) vezetésével, mind az ideiglenes kormánnyal. Ayatollah Hoszain Ali Montazeri, Mohammad Montazeri atyja nyilvánosan kritizálta fiát, mondván, hogy fia káprázatban szenved, mióta a sah egykori titkos rendőrsége megkínozta. A Szatdzsát feloszlatták, de Mohammad Montazeri és Hashemi csatlakozott a Paszdaránhoz (Forradalmi Gárda), ahol végül a szervezeten belül felállították a Felszabadítási Mozgalmak Irodáját. Mohammad Montazeri végül áldozatul esett az Iszlám Köztársaság Pártja központjának 1981. júniusi bombázásakor, amely több mint hetven prominens politikus életét követelte. Ezt a fejleményt követően Hashemi emelkedett első számú vezetővé és irányította a világ forradalmárainak nyújtott erkölcsi és anyagi támogatást.

Hashemi vezetése alatt a Felszabadítási Mozgalmak Irodája önállóan működött a Külügyminisztériumtól és számos ország ellenzéki mozgalmával tartott fenn kapcsolatot. A forradalom külföldön történő előmozdításának célja elkerülhetetlenül ellentétes volt a kormány törekvéseivel, hogy normalizálja a kapcsolatait azokkal a kormányokkal, melyeket a Felszabadítási Mozgalmak Irodája megbuktatni segített. A külpolitika irányításának prioritásait végül a Külügyminisztérium javára rendezték el. 1984-ben a Felszabadítási Mozgalmak Irodáját eltávolították a Paszdaran joghatósága alól, feladatai átkerültek a Külügyminisztériumhoz ill. az Információs és Biztonsági Minisztériumhoz. Hashemi elégedetlen volt ezzel a döntéssel, lemondott posztjáról és Qumba vonult. Itt pozíciót szerzett Ayatollah Montazeri nagy bürokráciájában, aki hat szemináriumot, több jótékonysági szervezetet, egy kiadót és számos politikai hivatalt felügyelt. Nem vesztve el a forradalom exportja iránti vágyát, Hasheminek sikerült felállítania a Globális Forradalom Irodáját, amely - bár névlegesen Montazeri portfóliójának része volt - valójában önállóan működött. Hashemi tevékenysége 1986-ra ismét konfliktusba hozta őt a Külügyminisztériummal. Októberben társaival együtt letartóztatták, a Globális Forradalom Irodáját bezárták. 1987 nyarán Hashemit és néhány kollégáját „az Iszlám irányvonalától való eltérés" vádjával bíróság elé állították, bűnösnek találták, majd kivégezték.

Címkék: 
Kapcsolódó cikkek: 

 

Kommentek

h i r d e t é s