Szerinte napjainkban Berlin belesétált Oroszország csapdájába, amikor azt hitte: Moszkvával pusztán gazdasági kapcsolatok is fenntarthatók. Ennek ékes példája a Krím megszállása ellenére épített Északi Áramlat 2 vezeték, amely Ukrajnát megkerülve még valószínűbbé tette az újabb orosz inváziót. A felvetésre, hogy Oroszország fasiszta minősítését vitatják, a történész leszögezte: „akár egyetértünk abban, hogy Oroszország fasiszta, akár nem, egy illegális agressziós háborúval állunk szemben, amely dokumentált, és valóban borzalmas méretű atrocitásokkal jár”. Snyder egyébként nem tart atomháborútól, mert a nukleáris fegyverek lényege az elrettentés, nem pedig a bevetés.

A szabadság felszámolása című, magyarul is megjelent könyvében Timothy Snyder nem kevesebbet állít, mintsem hogy Putyin tekintélyelvű kormánya retorikájában a fasiszta eszméket idézi fel. A Kelet-Európa szakértőjeként elismert történész a jelenséget saját kifejezésével „skizofasizmusnak” nevezi.

„A fasiszta eszmék egy olyan történelmi pillanatban jelentek meg Oroszországban – három nemzedékkel a második világháború után –, amikor az oroszok számára elképzelhetetlen volt, hogy fasisztának tartsák magukat. A szovjet oktatásban a háború antifasiszta harc volt, ahol az oroszok a jó, az ellenség, a fasiszták pedig a rossz oldalon álltak. Ezzel szemben megjelent egy dolog, amit könyvemben »skizofasizmusnak« kereszteltem el, amikor olyan emberek, akik maguk egyértelműen fasiszták, másokat hívnak annak” – ezt mondta Snyder nem 2022 elején, mielőtt Putyin Ukrajna „nácimentesítésével” is érvelve indította el az Ukrajna elleni támadást, hanem több mint három évvel korábban, amikor történésztársával, a szintén Kelet-Európa-szakértő John Connellyvel beszélgetett még 2018 decemberében.

Az ukrán történelem egyik legjobb, egyben legvitatottabb szakértőjeként mutatta be a Spiegel Timothy Snydert, a Yale Egyetem professzorát, a bécsi Humántudományi Intézet állandó munkatársát, aki irracionálisnak tartja az orosz atomcsapástól való félelmet, sejti a végkifejletet, mindenekelőtt azonban egy év távlatából már úgy véli: minősíthető Oroszország Ukrajna elleni háborúja.

Birodalom vagy integráció

Az európai történelem kulcskérdése ugyanis szerinte a birodalom vagy az integráció felé történő elfordulás. Az elmúlt 75 évben a fontos európai államok az előbbitől az utóbbi felé mozdultak el. Az átmenet általában vereséget jelent egy birodalmi háborúban. Az európai birodalmi hatalmak háborúkat vesztettek el ahhoz, hogy fejlődésük új szakaszába léphessenek. Németország 1945-ben elvesztette a második világháborút, Franciaország 1962-ben az algériai háborút, Portugália és Spanyolország pedig afrikai gyarmatait. Oroszországnak is veszítenie kell Ukrajnában ahhoz, hogy birodalomból valami mássá váljon – állítja Snyder, aki szerint Moszkvának az a szándéka, hogy az ártatlanság kultuszát alakítsa ki: bármit is lép, az indokolt és igazolt, elvégre ő az áldozat.

Ez persze ellentmond a második világháború tényleges történelmének, amelyben Sztálin a Hitlerrel való szövetséget választotta, és amelyben az ukránok – bármilyen mércével mérve – az oroszoknál valójában sokkal jobban szenvedtek.

Putyin a németek történelmi emlékezetét is kihasználja – nevezetesen azt a reflexet akarja kiváltani, hogy az oroszok az áldozatok, a németek pedig az agresszorok. A lényege, hogy a németeknek ürügyet szolgáltasson a be nem avatkozásra. Oroszország arra hivatkozva támadta meg Ukrajnát, hogy magát védi, amint 1941-től is magát védte a náciktól. Putyin merész állítása arra szolgált, hogy a németeket semlegesítse, immobilizálja azzal, hogy vitára kényszeríti őket. Márpedig a németek belementek a párbeszédbe – Putyin feltételei szerint.

Varsói szabadtéri kiállítás, 2022 márciusában - Forrás: AP Photo/Petr David Josek

Eközben azonban Putyin Oroszországa az, amelyik inkább úgy viselkedik, mint Németország 1941-ben: Moszkva – mint akkor Berlin – azt állítja, hogy a szomszédos nép és állam nem létezik; Moszkva – mint akkor Berlin – megszálló háborút folytat; Moszkva – mint akkor Berlin – eugenikát, fajegészségtant gyakorol, miközben deportáló és tömeggyilkos politikát folytat.

Ha Oroszország úgy viselkedik, mint Németország 1941-ben, akkor a németeknek most van egy második esélyük, hogy válaszoljanak a fasizmus terjedésére. Kérdés azonban, élni fognak ezzel a második lehetőséggel – mondta a történész, aki szerint Németországnak egy geopolitikailag magabiztos Európa élére kellene állnia, és az ukrán ügyet magáévá kellene tennie.

Timothy Snyder Berlin felelősségére emlékeztetett, hiszen Németország a mostani orosz-ukrán háború legközelebbi nagyhatalma. Érdekei és kötelezettségei a történelem nélkül is teljesen egyértelműek, történelmi mércében pedig hármas léptékűek.

Németország 1941 és 1945 között gyarmati háborút vívott Ukrajna ellenőrzéséért, amire sok német csak most döbben rá – idézte fel a történész. Miután jobbára elhallgatták ezt a „gyarmati történelmet”, a németek hajlamosak arra, hogy Ukrajnát államként és nemzetként egyaránt félvállról kezeljék. A nem felülvizsgált gyarmati történelem olyan belpolitikai diskurzusban reprodukálódott, amelyben csak Oroszország szerepel, a külpolitikaiban pedig Oroszországot illette meg az elsőbbség.

A német felelősség harmadik forrása Snyder szerint újabb keletű. A történész szerint az abszurd német elképzelés, hogy Oroszországgal pusztán gazdasági kapcsolatokat lehet fenntartani, a háború egyik közvetlen kiváltó oka. Az a tény ugyanis, hogy az Északi Áramlat 2 vezetéket a Krím orosz megszállása ellenére is építették, ráadásul megkerülte Ukrajnát, valószínűbbé tette az inváziót.

Az akarat diadala az értelem felett

Miután a Spiegel riportere felrótta, hogy Snyder többször is fasiszta államnak nevezte Putyin Oroszországát, márpedig a megbélyegzés vitatott, a történész leszögezte:

akár egyetértünk abban, hogy Oroszország fasiszta, akár nem, egy illegális agressziós háborúval állunk szemben, amely dokumentált, és valóban borzalmas méretű atrocitásokkal jár.

Mint mondta, történészként évek óta használja a minősítést, mert az orosz fasizmus szellemi hagyománya nyilvánvaló hatással van Vlagyimir Putyinra. Példaként a 20. század első felében tevékeny, kommunistaellenes, ultranacionalista, a nyugati demokráciát gyakran bíráló, száműzetésbe kényszerült orosz filozófust, Ivan Iljint említette, akit Putyin az eltelt csaknem két évtizedben gyakran idézett – a legutóbb tavaly szeptemberben.

Libanonban élő ukrán nő fasisztának és gyilkosnak nevezi Putyint Bejrútban, 2022 márciusában - Forrás: AP Photo/Hassan Ammar

Timothy Snyder az orosz fasizmus strukturális vonásai közé sorolta az akarat diadalát az értelem felett. Oroszországban az erő kultusza uralkodik, miközben a törvények iránt közömbösek az emberek. Putyin vezetőként az intézmények felett áll. Valódi pártok nem léteznek, mint ahogy utódlási terv sem. Minden intézmény Putyinon keresztül vagy Putyinhoz viszonyítva létezik. A történész a fasiszta jellemzők közé sorolja az összeesküvés-elméletek terjesztését is. Putyin azt állítja, hogy a Nyugat el akarja pusztítani Oroszországot, eközben az orosz propagandaadások folyamatosan és egyértelműen fasiszta megfogalmazásokat használnak. Tipikus eset mások dehumanizálása. Sokakat emberi mivoltuktól fosztanak meg megbélyegzéssel, például antiszemitizmussal vagy szitokszavakkal – nácinak, sátánistának nevezve őket. Ezeket az állításokat nem tényértékük alapján kell értékelni, hanem fasiszta gyűlöletbeszédként kell értelmezni – véli a történész, aki a fasiszta jellemzők közé sorolta az oroszországi szűrőtáboroknak, a helyi vezetők kivégzésének és a deportálásoknak a népirtó gyakorlatát.

Timothy Snyder ukrán nyelvű előadásai

Az 1969-ben született, 53 éves, ohiói Timothy Snyder Közép- és Kelet-Európa modernkori történelmének, kivált a vészkorszaknak, a holokausztnak a szakértője, az amerikai Holokauszt Emlékmúzeum lelkiismereti bizottságának tagja.

Szinte minden művét lefordították magyarra. Sikerkönyve a Véres övezet – Európa Sztálin és Hitler szorításában, illetve A zsarnokságról – Húsz lecke a huszadik századból.

„Briliáns és felkavaró elemzés. Mindenkinek el kell olvasnia, aki érteni szeretné a jelenlegi, világméretű politikai válságot” – jegyezte meg A szabadság felszámolása című művéről a szintén világhírű jeruzsálemi történész, Yuval Noah Harari, a Sapiens című könyv szerzője.

Timothy Snyder a Brown Egyetemen történelem és politológia szakán szerzett bölcsészdoktori diplomát, majd 1995-ben az Oxfordi Egyetemen modern történelemből doktorált. A kilencvenes években párizsi, bécsi és harvardi ösztöndíjas volt. Brüsszelben, Leidenben, Londonban, majd a Stanfordon oktatott a Yale előtt.

A Krím orosz megszállása utáni évben, 2015-ben előadássorozatot tartott, méghozzá ukrán nyelven Kijevben, Dnyipróban és Harkivban. Az előadások nyilvánosak voltak, és Snyder történelmi kutatásaira, valamint az aktuális ukrajnai politikai helyzetre összpontosítottak.

A Modern Ukrajna megteremtése elnevezésű, a tavaly ősszel a Yale-en megtartott előadását több mint 1,2 millió ember látta a videómegosztón:

Megannyi elismerést kapott, köztük Lengyelország legmagasabb tudományos kitüntetését, az Európai Akadémia Madame de Staël-díját, a Václav Havel Alapítvány kitüntetését, irodalmi elismeréseket, litván és észt díjakat.

Döntési helyzetben

„A nyolc éve megjelent Fekete Föld című könyvemben Ukrajna újabb orosz inváziójára és az ehhez kapcsolódó erőforráskonfliktusokra figyelmeztettem” – válaszolta Snyder arra a kérdésre, hogy vajon a történelem megismétli-e önmagát.

Szerinte lehet jóslatokba bocsátkozni, de nem azért, mert a történelem ismétlődik. A dolgok menete befolyásolható, hisz az emberek cselekvő- és döntésképesek. A történelem ismeretének birtokában könnyebben azonosíthatók a veszélyek és a lehetőségek egyaránt. Ugyanakkor a történelem arra is figyelmeztet, hogy az elképzelhetetlen is bekövetkezhet, miközben a jobb alternatívákra is rávilágít. A 21. század történelmi jelentősége abban rejlik, hogy az időszak az éghajlatváltozás és más globális veszélyek miatt szörnyű, ugyanakkor csodálatos is lehet. Sok múlik azon, hogy milyen döntéseket hozunk – magyarázta a professzor, aki ide sorolta az ukrajnai háborút is, amelyben maguk az ukránok esélyt adtak a többieknek arra, hogy jó irányba fordítsák ezt az évszázadot.

A történész szerint Putyin szándékai túlmutatnak Ukrajnán. Az orosz vezető gyakorlati és ideológiai célokat követ. A déli szomszéd azért fontos számára, mert ha ott működne a demokrácia, jobb lenne, mint Oroszországban. Márpedig ezt nem engedheti meg magának. Miután Oroszország állapotán nem javíthat, a Nyugatot sározza be – Ukrajnával kezdve. Számára kézenfekvő a brexit és Trump támogatása, vagy a németországi botrányok szítása.

Putyin egyébként azt hitte, hogy Ukrajna három nap alatt elesik. Ha ez megtörtént volna, akkor teljesen más évünk lett volna – figyelmeztet Snyder, aki szerint ebben az esetben ma azt kérdeznénk magunktól, hogy miért hatékonyabb a diktatúra a demokráciánál, és vajon az oroszok meg a kínaiak fogják uralni a világot. Hogy nem így alakultak a dolgok, az az ukránoknak köszönhető. A nyugati összetartás az ukránok győzelmén múlik. És Ukrajna csak akkor győz, ha a Nyugat nem csak szavakban, hanem tettekben – kiváltképp a gyors fegyverszállításban – is összetart. A Nyugatnak az új egységgel kell megnyernie a háborút, majd elgondolkodni azon, miként alakítja az azt követő időszakot. Győzelem esetén az európaiak elmondhatják, hogy az agresszió és a kegyetlenség ellen, illetve egy olyan integráció mellett állnak ki, amelyben az államok támogatják egymást.

Hogyan fejeződik be az ukrajnai háború?

Timothy Snyder – szavaival élve – szégyelli, ha felmerül a háború kiterjedésének vagy a nukleáris csapásnak a kérdése. „Az atomháborútól való félelem elsősorban a saját biztonságunkról szól” – magyarázta. Miközben azonban teljes ukrán városok pusztultak el, az ilyen aggodalom „szánalmas”. Kínos – mondta –, hogy a nukleáris fegyverek alkalmazásának hipotetikus kilátása kerül a vita középpontjába, holott Ukrajnában már régóta elképzelhetetlen atrocitások történnek. Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy olyan helyzetbe csöppenjünk, amiben Oroszország bármikor bármit megtehet, csupán azért, mert nukleáris arzenálja van. Ha engedünk a nukleáris zsarolásnak, az még több nukleáris zsarolással jár. Snyder nem tart atomháborútól, mert a nukleáris fegyverek lényege az elrettentés, nem pedig a bevetés. Ha Putyin használná, más országok is atomfegyvereket gyártana, ezzel pedig Oroszország elvesztené szuperhatalmi jellegét – érvelt.

Az ukrán ellenállás – Snyder szerint – évtizedekre minimalizálta a nukleáris háború valószínűségét. Egy NATO-Oroszország közvetlen összecsapás nagyon valószínűtlenné vált, tekintettel a NATO erejére és az orosz hadsereg gyengeségére. Pekingnek mostantól kétszer is meg kell fontolnia Tajvan megtámadását. Egy ázsiai atomháború is kevésbé valószínű, mint egy évvel ezelőtt. Az ukrán ellenállás sokkal biztonságosabbá tette a világot – állítja a történész, aki szerint az ukrajnai háborút Putyin semmiképp sem nyerhetné meg atomfegyver bevetésével.

Nem hiszem, hogy olyan egyértelmű lesz a háború vége, mint amilyet szeretnénk: hogy az oroszok veszítenek, és ezt beismerik.

A befejezés inkább az amerikaiak afganisztáni vagy iraki hadjáratához, illetve Afganisztán szovjet megszálláshoz lesz hasonló. Putyin elbukhat; a hozzá hasonlók egy ponton mindig elbuknak. Ha hatalmon akar maradni, akkor győzelmet fog hirdetni, miután legyőzik. Talán azt fogja mondani, hogy a Nyugat megtámadta Oroszországot, a NATO-támadást azonban megállították Ukrajnában. A vereség leplezhető egy ilyen történettel álcázva.

Ahhoz, hogy a háború véget érjen, segíteni kell Ukrajnának túlélni a következő orosz mozgósítást. Aztán mindent meg kell tenni azért, hogy Ukrajna az idén nagyon határozott harctéri győzelmet arasson. Annyi fegyverrel kell ellátni, amennyivel csak lehetséges, hogy mindkét oldalon életeket menthessünk, Moszkva pedig gyors meghátrálásra kényszerüljön.

Az egyetlen módja annak, hogy mindkét oldalon életeket mentsünk, ha véget vetünk ennek a háborúnak. Az egyetlen módja, hogy véget vessünk neki, ha segítünk Ukrajnának győzni. (Euronews)