A történész diploma megszerzése után Tucker Carlson a CIA-nál jelentkezett, de túl őszinte kérvénye miatt – bevallotta, hogy drogozik – nem vették fel. Apja nyomdokait követve lett napjaink népszerű, mégis egyik legvitatottabb újságírója, mígnem a minap kirúgták.
A többi birodalomhoz hasonlóan Oroszországnak is veszítenie kell Ukrajnában ahhoz, hogy átalakulhasson – emlékeztet Timothy Snyder, a Yale professzora, aki tételesen sorolja fel, miért minősíti fasisztának Putyin Oroszországát, amely napjainkban pont úgy viselkedik, mint 1941-ben Németország.
Két, a szicíliai maffiát üldöző bíró elleni merényletben vett részt, megölte egy rivális bandavezér terhes barátnőjét, és részese volt egy példátlanul kegyetlen bűncselekménynek: egy áruló elrabolt kisfiát több mint két évig tartották fogva, aztán megfojtották, majd savban oldották fel tetemét, hogy a családtagjai el se temethessék. Matteo Messina Denarót harminc éven át üldözték, távollétében életfogytiglanra ítélték, de nem tudtak a nyomára bukkanni. Pedig el sem hagyta szülőföldjét.
A demokrácia hiányával és a túlzott korrupcióval jellemezhető „orosz típusú” kormányzás lényegében mindkét autokratának megfelel – állítja Öreg Anna, a szerb törvényhozás magyar ellenzéki képviselője a szerb elnök és a magyar kormányfő szívélyes együttműködéséről.
Uniós összehasonlításban a magyarok keresete a legalacsonyabb: a bruttó átlagbérek tekintetében – a részmunkaidős keresetet is beleszámítva – épp csak a bolgárokat előzzük meg. Egészen más a sorrend, ha az uniós tagországok kormányfőinek a keresetét hasonlítjuk össze. Az idén pedig a ranglista előreláthatóan módosulni fog azok után, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt tekintélyes béremelés illeti meg.
A szeplőtelen fogantatás ünnepén megválasztotta az új kancellárt a német parlament. A Merkel-kormánynak vége, mostantól Olaf Scholz vezeti Németországot. Rövid képbehozó arról, amit minderről tudni kell.
Ő az egyik legnagyobb barátvesztő politikus. Szép lassan eltünedeztek mellőle mindazok, akik évtizedeken át közel álltak hozzá, miközben az Orbán Viktorhoz fűződő barátsága fokozatosan egyoldalú imádattá alakult. - írja a 168ora.hu.
Tudományos tevékenységet nem végez, egy nem létező egyetemen rektorhelyettes, az általa elnökölt osztrák „akadémia” pedig tavaly azt a Tarlós Istvánt tüntette ki a választási kampányban, aki idén felügyelőbizottsági posztot adott neki egy fővárosi cégben. Az Index riportere megpróbálta komolyan venni Magyarország legnépszerűbb biztonságpolitikai szakértőjét, de ahogy elmerült az életrajzában, ez egyre nehezebben ment.