h i r d e t é s

Ismét ellenállnak a diákok

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Ismét ellenállnak a diákok

2015. április 21. - 12:45
0 komment

Az egyetemisták harcot hirdettek és szerdára újabb tüntetést terveznek, ha a kormány valóban meg akarja valósítani a terveit.

Nem hisznek a szaktárca lebegtetett ígéreteinek, holnapra újabb tüntetést szerveznek a felsőoktatási hallgatók és oktatóik, akik tegnap több egyetemről gyűltek össze, s végül az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi) vonultak, hogy tiltakozzanak a kormány felsőoktatási tervei ellen. Ez a demonstráció késő este ért véget. A szaktárca először sértegetett, fenyegetett, majd ígért és "barátkozott", ám a kabinet tántoríthatatlannak tűnik a társadalomtudományi karok szétverésében. Az idevágó javaslatot már ma tárgyalja a Felsőoktatási Kerekasztal, s noha a szaktárca cáfolta, hogy terveik véglegesek lennének, az eddig nyilvánosságra hozott részleteken túl a kiszivárgott tervezet egyértelművé teszi: az Orbán-kormány igenis karcsúsítani kívánja a képzési kínálatot, azaz megszüntet szakokat. Miután tehát két éve azzal a jelszóval vonták meg a haszontalannak vélt képzésektől az állami támogatást, hogy az egyetemek működjenek piaci alapon, most elvennék az akkreditációt azoktól, akik önköltséges képzési formában is működtetik a képzésüket. Mindez a két évvel ezelőttihez hasonló hallgatói tiltakozáshullámot indíthat el.

Nem volt ilyen bizakodó azonban a TáTK dékánja, Tausz Katalin, aki világossá tette: a kormány tervei alátámaszthatatlanok, épp ezért az oktatók és a hallgatók között egység van, elutasítják az egyeztetés és hatástanulmány nélküli döntést, az egyetemi autonómiát tiszteletben kell tartani. Ismertette ugyanis, a kabinet meg kívánja szüntetni a nemzetközi tanulmányok alapszakot, mely a karon a legnépszerűbb és legnagyobb létszámú – önköltséges – képzés, így az ELTE TáTK saját bevételeinek idén már 60 százalékát tette ki az innen befolyó pénz. Ráadásul a felsőoktatási szakjegyzékről kihúzott szakok között szerepel a kar másik alapképzése, a társadalmi tanulmányok is. Ha a kormány a jelenlegi formájában fogadja el az Emmi tervezetét, akkor az ELTE TáTK évi 175 milliót bukna el, így a megmaradó képzéseik fi nanszírozása sem lenne megoldott.

Magyarán az ELTE TáTK léte forog kockán, ahogyan számos más egyetemen is veszélybe kerültek a társadalomtudományi karok. Az ELTE-vel nemcsak szolidárisak voltak tehát más intézmények hallgatói, de több egyetemen ugyanebben az időben szintén tiltakozó fórumot tartottak. Így a Lágymányosi campusról a résztvevők átvonultak a Műegyetemre, ahol a Gépészkari Hallgatói Képviselete szervezett fórumot, mert a kormányzat az iparitermék- és formatervező-képzés megszüntetését is tervezi. Ott a dékánnal szakmai vitát folytatott Palkovics László államtitkár, aki állította: "tőlem nem kell megvédeni semmilyen műszaki szakot", s az egyetem érvei helytállók, ennek ellenére nem kívánta megelőlegezni, hogy milyen döntés születik a Felsőoktatási Kerekasztal mai ülésén. Korábban azonban a szaktárca nem épp a kompromiszszumra törekedett. "Az Emmi elszomorítónak tartja, hogy a felsőoktatási képzésekről folyó szakmai tárgyalásokba ismételten beavatkozik a pártpolitika, és a hallgatók teljes félrevezetésével olyan demonstrációk szervezését gerjeszti, melyek ellehetetleníthetik a higgadt párbeszédet" – közölték még délután, arra kérve "minden józanul gondolkodó oktatót és hallgatót", hogy "ne üljenek fel provokációnak", mert még nincs döntés a szakok megszüntetéséről. Szerintük bármelyik szak kivezetése vagy átalakítása "alkalmatlan arra, hogy veszélyeztesse az ELTE vagy más felsőoktatási intézmény stabilitását és kari szerkezetét". A minisztérium a májusi kormánydöntés előtt minden lehetőséget megad arra, hogy az érintettek véleményezhessék a javaslatot – állították.

Valójában azonban az intézményeknek nem sok idejük maradt a véleményezésre: az Emmi ugyanis péntek délután egykor küldte el az anyagot a Magyar Rektori Konferenciának, amely egy órával később küldte tovább azt az egyetemeknek, főiskoláknak, ma viszont már tárgyalja az anyagot a Felsőoktatási Kerekasztal. Azt egyelőre valóban nem hozták nyilvánosságra, pontosan mely szakok szűnnének meg, az Emmi pénteken csak példaként sorolt fel néhány képzést. Annyi azonban már kiderült, a kommunikáció szak zömmel megmaradna, miközben a társadalmi tanulmányok és a nemzetközi kapcsolatok alapképzés teljesen megszűnne. Ezért kezdtek a hallgatók a hétvégén tiltakozásba. Elsőként az ELTE TáTK szervezte meg a fórumát, ahol egyébként már tegnap napközben is "információs sztrájk" kezdődött, így óra helyett a tanárok a várható helyzetről beszéltek. Az ELTE-s Hallgatói Fórum egy követeléslistával is előállt: a többi között látni akarják a döntést megalapozó hatástanulmányokat. Az ELTE-s fórumhoz csatlakozott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem is – a nemzetközi tanulmányok szak megszüntetése őket is érinti, csakúgy, mint a Budapesti Corvinus Egyetemet, ahol szintén fórumot tartottak a diákok. Ezek a hallgatók találkoztak végül este, s több felsőoktatási intézmény érintésével vonultak a szaktárcához, ahol a tüntetés késő estig tartott.

 

Népszava (Címlapkép: Vajda József)

 

 

Posted by SEJT on 2015. április 21.