Izraeli biztonságiak elfogták a két hete megszökött palesztin rabok közül az utolsó kettőt
Izraeli biztonságiak elfogták a két hete egy börtönből megszökött hat palesztin rab közül az utolsó két, még szabadon lévőt vasárnap hajnalban Ciszjordánia északi részén, Dzseninben - jelentette a katonai rádió vasárnap.
A rabok megadták magukat, nem tanúsítottak ellenállást, miután az izraeliek körülvették az épületet, amelyben rejtőzködtek. A szeptember elején az észak-izraeli Gilboa börtönből egy alagúton keresztül megszökött hat fogoly utolsó párosának sikerült átszöknie Ciszjordániába, és Dzseninben, a helyi menekülttáborban bujkáltak.
Az izraeli biztonságiak a hadsereg különleges egységei, a Sin Bet belbiztonsági szolgálat és a rendőrség Jamam nevű terrorellenes csoportjának együttműködésével két hét elteltével fogták el Iham Kamamdzsit és Munadil Nafijatot, az Iszlám Dzsihád nevű iszlamista terrorszervezet tagjait.
Az izraeli csapatok, hogy elkerüljék a városban a palesztin terroristákkal való súlyos, közvetlen összecsapást, a figyelem elterelésére előzőleg nagy erőkkel felvonultak Dzsenin ellenkező oldalán, majd egy kisebb egység Dzsenin keleti részére, a rejtekhelyhez ment a szökevények letartóztatására. A katonák őrizetbe vették és kihallgatásra vitték a foglyok két helyi segítőtársát is, akik elbújtatták őket.
Az utolsóként elfogott Iham Kamamdzsit 2006-ban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték egy fiatal izraeli, Elijahu Aseri elrablása és meggyilkolása miatt. Munadil Nafijat ellen még nem folyt bírósági eljárás, vádemelés nélküli "adminisztratív fogságban" volt.
A szigorúan őrzött Gilboa börtönből megszökött hat rab közül négyen életfogytiglani elzárásukat töltötték izraeliek elleni halálos támadások miatt. Az al-Aksza Mártírok Brigádjai szervezet fegyverese, Zakaria Zubeidi ellen még nem folytatták le a büntetőeljárást kéttucat bűncselekmény, köztük gyilkossági kísérlet miatt, a hatodik foglyot pedig "adminisztratív fogságban" tartották. Szökésük, majd elfogásuk nyomán az elmúlt hetekben nőtt a feszültség Izrael és a palesztinok között, mert a szökést a palesztinok harcuk győzelmeként ünnepelték, az elfogások pedig elkeseredettséget okoztak a palesztin területeken. (MTI)