h i r d e t é s

Juttatások, amelyek harmadával kevesebbet érnek, mint 2008-ban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Juttatások, amelyek harmadával kevesebbet érnek, mint 2008-ban

2017. január 02. - 11:12
0 komment

2017-ben sem nő a családi pótlék, a gyes - írja a Gépnarancs.

A válság utáni világgazdasági fellendülés, s az ennek következtében jobb teljesítményt nyújtó magyar gazdaság ellenére sem növekszik a családi pótlék, a gyes, a minimálnyugdíj és más szociális ellátások idén – ezek mára harmadával kevesebbet érnek, mint 2008-ban.

Amíg az Orbán Viktorhoz kötődő mészároslőrincek néhány szűk év alatt tízmilliárdos vagyonokra tettek szert, addig a minimálnyugdíj pontosan annyi, mint amikor 2010-ben a Fidesz-KDNP megszerezte a kormányrudat: 28500 forint. Ez azt is jelenti, hogy nem változott 2010 óta a gyes összege sem. Ami a válság alatt bevezetett átmeneti megszorítás volt, az az elmúlt hat évben megkövesedett kormányzati gyakorlattá vált. Nem emelkedik a családi pótlék sem, s ezt nem pótolja a családi adókedvezmény növekedése, mivel azt nem minden család képes kihasználni – olvasható Tordai Bence, a Párbeszéd szóvivője közleményében.

Ha a szociális ellátásokban változás történt, akkor az csökkenést jelentett az elmúlt hat évben: a foglalkoztatást helyettesítő támogatást a kormány 28500 forintról 22800 forintra csökkentette. Az Orbán-kormány hátat fordít a lakosság kevésbé jómódú többségének, és éppen az ő ellopott adófizetői pénzükből megvásárolt médián keresztül árasztja el hazugságokkal őket.

A Párbeszéd olyan politika híve, amely a megtermelt javakból sokkal nagyobb részt juttatna a ma fizetéstől fizetésig élőknek, azaz az emberek nagy többségének, s nem a korrupt elitet hizlalná tovább. Ez a politika hozhatna boldogabb új évet mindannyiunknak – leszámítva a mészároslőrinceket.

gepnarancs.hu