h i r d e t é s

Karácsony Gergely tiszteletben tartja Márki-Zay Péter döntését

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Karácsony Gergely tiszteletben tartja Márki-Zay Péter döntését

2021. október 07. - 05:51

Márki-Zay Péter: úgy váltunk el, hogy még alszunk rá egyet, de ezek szerint ő már eldöntötte.

Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter - Forrás: Karácsony Gergely Facebook oldala

Este kilenc után ért véget az ellenzéki előválasztás első fordulójában a második és harmadik helyen végzett miniszterelnök-jelölt legutóbbi tárgyalása.

Erről a főpolgármester posztolt, Márki-Zay Péter pedig nyilatkozott.

Karácsony Gergely azt írta, bár tárgyalópartnere hónapok óta azt hangoztatta, hogy visszalép a javára a második fordulóban, most mégis az ellenkezőjére jutott. Ennek nyomán külön indulnak a második fordulóban, de a Facebook-bejegyzésben olvashatók szerint Márki-Zay Péterrel mindketten elkötelezettek az ellenzéki egység megőrzése és megerősítése mellett.

Arról, hogy miért döntött az indulás mellett, Márki-Zay Péter a hvg.hu-nak azt mondta: tiszteli Karácsonyt és fenntart minden együttműködési ajánlatot, de attól tart, Karácsony akkor sem nyerne az előválasztáson, ha beállna mögé.

Ha mindenki elhozza a saját táborát, a lemorzsolódás csökken, a részvétel nő. Szerinte így is lehet sikert elérni, új szavazók mozgósításával. (Napközben arról beszélt, legalább 500 ezres részvételre van szükség ahhoz, hogy Dobrev Klárát legyőzzék az előválasztáson.)

Megjegyezte még: most szerinte minden tény azt mutatja, hogy Karácsonyhoz képest neki van nagyobb esélye, már csak Dobrev Klárát kell beérnie. 

A Telexnek azt mondta: „Próbáltam meggyőzni Karácsony Gergelyt, hogy Orbán Viktor leváltására akkor van nagyobb esély, ha ő lép vissza, nem én”. Megerősítette, a közvélemény-kutatások eredményei miatt döntött amellett, hogy indul. Szerinte ő tudna több új szavazót megszólítani a jövő évi választáson, olyan embereket, akik eddig nem az ellenzékre szavaztak.

Megkérdezte ezek eredményéről Karácsonyt, aki Márki-Zay elmondása szerint azt mondta, a főpolgármester mint korábbi közvélemény-kutató nem hisz ezekben; kicsi minták, nem nagy a megbízhatóságuk, és ilyenek alapján nem lehet döntést hozni.

Ez egy nagyon kellemetlen, nagyon nehéz döntés volt. De teljesen ki van zárva már, hogy visszalépjek” – nyilatkozta Márki-Zay. "Úgy váltunk el, hogy aludjunk rá még egyet, de a posztját látva ő már nem gondolkodik ezen, és az én döntésem is végleges" - jegyezte meg. (Infostart)