h i r d e t é s

Karanténban az orosz elnök

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Karanténban az orosz elnök

2020. december 14. - 05:27

Ahhoz, hogy valaki személyesen megjelenhessen Putyin irodájában – függetlenül a betöltött pozíciójától, a találkozó időtartamától, illetve annak intimitásától –, köteles kéthetes karanténon átesni. Ezt az időt pedig nem otthon, hanem speciális szanatóriumokban töltik el a „szerencsések”.

Fotó: Aleksey Nikolskyi / AFP

Oroszországban súlyosbodik a járványhelyzet és Vlagyimir Putyin legszűkebb környezetében is többen megfertőződtek a koronavírussal. Néhányuk személye titokban maradt, de Mihail Misusztyin miniszterelnök hivatalosan is bejelentette, hogy pozitív tesztet produkált, illetve Mihail Murasko egészségügyi miniszter, majd Szergej Lavrov külügyminiszter is karanténba vonult, miután fertőzött személyekkel érintkezett. Mivel a 69. életévét betöltő elnök is a veszélyeztetett korosztályba tartozik, ezért az orosz birodalom első embere kivételes óvintézkedések mellett kénytelen irányítani Oroszországot.

A COVID-19 vírus nem tesz különbséget rang, vagy cím között, sőt, egy képzeletbeli elhalálozási listát sem olvasgat: bárkire veszélyt jelent. Elég, ha az amerikai elnökre, vagy a brit miniszterelnökre gondolunk, a sok-sok tisztelve szeretett egyéb hírességről nem is szólva, akik elkapták a halálos kórt. Azt sem vonja senki kétségbe, hogy az aktívan dolgozó vezető politikusok távoltartása az új betegségtől szinte lehetetlen feladat, hiszen képtelenség őket teljesen elszigetelni a világtól és az országuktól.

Az orosz elnök járványügyi biztonságára vonatkozó szabályok azonban titkosak. Jól jellemzi ezt a Kommerszant című orosz lap és Dmitrij Peszkov párbeszéde, amikor az újságíró kérdésére, hogy fel tudná-e sorolni az ide vonatozó főbb intézkedéseket, az elnöki szóvivő csak annyit válaszolt, hogy „Nem, nem tudom.

De ahogyan ez lenni szokott, bizonyos részletek mégis kiszivárogtak. Vlagyimir Putyint asszisztensek, biztonsági őrök, titkárok, technikusok, alkalmazottak keresik fel rendszeresen és persze pilótákkal és sofőrökkel is találkozik. Továbbá van két szeretett nagy lánya és saját elmondása szerint „kapcsolatban él”, s akkor még nem szóltunk a négyszemközti bizalmas megbeszélésekről, amelyeket nem lehet videókonferenciákon elintézni.

Éppen az elmondottak miatt a Putyin elnök mellett ténykedők belső köre március vége óta karanténban van – állítja a BBC egyik beszélgetőpartnere. „Ők nem mennek haza. Körülbelül akkor zárták be őket, amikor bejelentették, hogy Gyenyisz Procenko főorvos COVID-tesztje márciusban pozitív lett” – írja a BBC.

Köztudott, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics éppen ebben az időszakban járt előre nem egyeztetett villámlátogatáson a Moszkva melletti Kommunarka község 40. számú járványkórházában. Itt ugyan a legkorszerűbb orvosi szkafanderben járta be a koronavírusos betegekkel teli kórtermeket, de ezt megelőzően, majd a látogatását követően kíséretével együtt mindenféle védőfelszerelés nélkül tartott megbeszélést Gyenyisz Procenko főorvossal, aki egy héttel később bejelentette, hogy koronavírussal fertőzött. Mindezt láthattuk videón a Russia Today oldalán.

Fotó: AFP / Aleksey Nikolskyi

Az elnöki rezidencián szigorú elzártságban dolgozók mindegyike különböző váltásokban végzi a munkáját, rotációs alapon. Még Putyin sajtótitkára, Dmitrij Peszkov sem érintkezett tavasszal és nyáron olyan emberekkel, akik nem estek át a hivatalos karanténon – számolt be az RBK orosz médiaholding. Ahhoz ugyanis, hogy valaki személyesen megjelenhessen Putyin irodájában – függetlenül a betöltött pozíciójától, a találkozó időtartamától, illetve annak intimitásától –, köteles kéthetes karanténon átesni. Ezt az időt pedig nem otthon, hanem speciális szanatóriumokban tölti – írta meg több orosz lap is.

Tehát az elszigetelés nem az illető lakásában történik, hanem az Orosz Föderáció Szövetségi Biztonsági Szolgálata (FSZB) speciális orvosi egységének a felügyelete alatt és az erre a célra elkülönített szanatóriumokban. Ezen gyógyintézmények egyike Szocsi közelében található – ezt szintén a BBC jóvoltából tudjuk. Az elnöki adminisztráció szanatóriumában számos más, az elnök munkáját támogató szakma képviselői is karanténban vannak: pilótákról és más „stratégiai szakmák” képviselőiről van szó. A BBC beszélgetőpartnere szerint külön élnek családjaiktól és mindegyiküktől rendszeresen vesznek mintát a szanatórium munkatársai, vagyis szokatlanul nehéz körülmények között kell élniük és dolgozniuk.

Itt jegyzendő meg, hogy november 30-án a Kreml területén öngyilkosságot követett el az Orosz Föderáció Szövetségi Biztonsági Szolgálatának egyik tisztje. Kollégái szerint a megerőltető munka, a sok kifizetetlen túlóra állt a háttérben.

Az elnök ideje jelentős részét Moszkva közelében, Novo-Ogarjovóban, valamint más állami rezidenciákon tölti. Ami Novo-Ogarjovót illeti, ez az angol gótika stílusában épült kúria a Moszkva folyó partján, hatalmas parkjával nyújt menedéket az orosz elnöknek és kíséretének. Fizikai védelméről elég, ha annyit mondunk, hogy az FSZB harcosai felkészültségüknek és fegyverzetüknek (még hordozható légvédelmi rakétarendszereket is használhatnak) köszönhetően akár egy zászlóaljjal is képesek eredményesen felvenni a harcot.

Az elnökhöz való korlátozott hozzáférés, a lakóhelyén megjelenő vendégek előzetes elszigetelése több mint nyolc hónapja fennáll, és legalább tavaszig eltart majd – állítják a BBC forrásai.

Az elmondottak dacára, amikor enyhülni látszott a járvány, Vlagyimir Putyin augusztus-szeptember folyamán 22 rendezvényt tartott, amelyeken nem videokonferencia útján, hanem személyesen beszélt az emberekkel – derült ki a Kreml sajtószolgálatának jelentéséből. Voltak találkozói Fehéroroszország és Kirgizisztán elnökével, a szövetségi osztályok és intézmények vezetőivel, több állami nagyvállalat főnökeivel. Továbbá ellátogatott a Tavrida szövetségi autópálya megnyitó ünnepségére a Krím-félszigeten és az Asztrahán régió parancsnoki állományának gyakorlatára, találkozott a Föderációs Tanács tagjaival, végül interjút adott az „Oroszország” tévécsatornának.

Az utóbbi hónapokban azonban ezek a találkozók ritkultak, egyrészt az elnök egészségének védelme érdekében, másrészt sok orosz polgár számára Vlagyimir Putyin finoman szólva példakép, tehát viselkedése mintául szolgál a vírussal való harcot illetően is.

Ami pedig Vlagyimir Putyin orosz elnök december 17-ére tervezett éves maratoni sajtótájékoztatóját illeti, ez is a járvány áldozatául esik, mert az újságíróknak előre kell megküldeniük a kérdéseiket, amikre Putyin videón keresztül válaszol majd, vagyis a beszélgetés elveszíti személyes jellegét, az élő kapcsolat élményét és az azonnali válaszok lehetőségét.

Mivel a vírus mindkét országban egyre több embert érint és egyre több áldozatot szed, az orosz elnök év végére tervezett magyarországi látogatása is kétséges. De ez sem biztos, mert az orosz elnöknek a vírus-kérdéshez való hozzáállása kiszámíthatatlan: másfél hete például Tobolszkba repült, ahol meglátogatta a világ egyik legnagyobb petrolkémiai komplexumát, a Szibura vállalatot, majd két nappal később Szarovba érkezett, ahol többek között az Orosz Szövetségi Nukleáris Központban járt – mindenhol ismét védőmaszk nélkül tárgyalt a helyi vezetőkkel.

És végül felmerül a kézenfekvő kérdés, amelyet az Interfax orosz hírügynökség is feltett: Putyin miért nem oltatja be magát valamelyik vakcinával, miközben többször, például a BRICS-országok csúcstalálkozóján kijelentette, hogy az orosz koronavírus elleni oltások biztonságosak. „Az oltások léteznek, hatékonyan és biztonságosan működnek” – mondta. Dmitrij Peszkov elnöki sajtótitkár ismét tömör volt és világos: „Az elnök nem használhat tanúsítvány nélküli oltást. Most fejeződik be az összes eljárás, azután, ha szükségesnek tartja, tájékoztat róla.” (nepszava.hu)