h i r d e t é s

Karikatúrának beillő szobor készült Hunyadi Jánosról Belgrádban 40 millióból

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Karikatúrának beillő szobor készült Hunyadi Jánosról Belgrádban 40 millióból

2019. július 24. - 08:25

Áder János köztársasági elnök és szerb kollégája, Aleksandar Vucic adta át tegnap a híres törökverő hadvezér szobrát. - írja a vastagbor.atlatszo.hu.

Áder János köztársasági elnök (j) és Aleksandar Vucic szerb elnök Hunyadi János szobrának felavatásán a Belgrádhoz tartozó Zimonyban 2019. július 22-én. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az MTI tudósítása szerint az ötlet, hogy a szerb fővárosban szobrot állítsanak Hunyadi Jánosnak, 2013-ban merült fel. Az emlékműállítást a Professzorok Batthyány Köre kezdeményezte, és a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. támogatásával valósult meg.

Hunyadi János egészalakos bronzszobra Madarassy István Kossuth-díjas szobrászművész koncepciója alapján készült el. Az emlékmű megközelítőleg 40 millió forintba került.

Hunyadi János Zimonyban halt meg pestisben, így nemcsak a nándorfehérvári csatának, hanem a hadvezér egész életének is emléket állít a zimonyi Duna-parton felállított szobor. A jövőben a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács, valamint Belgrád város önkormányzata közösen gondozza az emlékművet.

Hunyadi János egyik kezében kard, a másikban pajzs van, ami egyszerre jelképezi a támadást és a védekezést, az emlékművön emellett megjelenik a kereszt és a harang az áldozathozatal, az összefogás és a diadal jelképeként. A talapzaton magyar és szerb nyelvű felirat hirdeti a törökverő tetteit.

Hunyadi János újonnan felavatott szobra a Belgrádhoz tartozó Zimonyban 2019. július 22-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Sajnos maga a szobor nem sikerült olyan hősiesre, mint a méltató szavak: nem egy dicső hadvezér jut róla eszünkbe, hanem a zsoldosok a Süsüből, és Krisztoforó a ’80-as évekből, illetve Asterix. Mintha valami paródia lenne szegény.

Áder János magyar, és Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök avatta fel a szobrot tegnap, a nándorfehérvári diadal évfordulóján. Hosszasan méltatták Hunyadi érdemeit, hogy kiűzte a törököket Európából, a csata megnyerésében pedig magyarok és szerbek közösen harcoltak mellette.

Itt látható videón az esemény és közelről a szobor:

vastagbor.atlatszo.hu