h i r d e t é s

Kásler Miklós is imát mondott Orbán Viktorért a születésnapján tartott szentmisén

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Kásler Miklós is imát mondott Orbán Viktorért a születésnapján tartott szentmisén

2018. június 01. - 16:14

Magánemberként, és nem miniszterként érkezett Kásler Miklós a Belvárosi Plébániatemplomba, ahol a csütörtökön 55 éves Orbán Viktorért tartottak hálaadó szentmisét. - írja a 444.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Illyés Tibor

Legalábbis ezt mondta, amikor felkonferálták - írja videós beszámolójában a hvg.hu.

Nagy felhajtást nem csaptak neki, de csak tartottak egy újabb misét a miniszterelnökért, Osztie Zoltán plébános pedig roppant lelkesen köszöntötte az onkológust, mondván, „most eljött”. Az V. kerületi ittlakunk.hu azt írja, ahogy Káslert, úgy Szentmihályi Szabó Péter özvegyét is tapssal köszöntötték, aki a plébános szerint az Orbánért mondott születésnapi misék „motorja” volt az utóbbi években. A hálaadó szentbeszédben elhangzott, hogy 

a dekadens Európában egyre nyilvánvalóbb a sötétség, 

hogy „Nyugat-Európa elveszett”, illetve hogy „Kelet-Európa nehezen áll lábra”. A „karizmatikus Orbán Viktor” Osztie plébános szerint „Magyarország és a Visegrádi Négyek megerősítésében is kulcsszerepet tölt be”.

444.hu