h i r d e t é s

Kásler Miklós megint csak üres ígéreteket tesz a tanároknak - A beígért bérpótlék nem valódi emelés

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Kásler Miklós megint csak üres ígéreteket tesz a tanároknak - A beígért bérpótlék nem valódi emelés

2020. február 26. - 13:52

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfőn bejelentette, júliustól tíz százalékkal emelkedik a tanárok bére ágazati szakmai pótlék bevezetésével.

Illusztráció: MTI Fotó: Czeglédy Zsolt

 Ez azonban nem valódi béremelés, a kormány bármikor visszavonhatja és a bérfelzárkóztatáshoz is édeskevés.

A Demokratikus Koalíció üres ígéretek és semmire sem jó bérpótlék helyett valódi béremelést követel a pedagógusoknak!

2014 óta nem emelték a bértábla alapját, és ezért több százezer forint veszteség érte a pedagógusokat.

Követeljük, hogy kezdjenek végre érdemi tárgyakat a szakszervezetekkel a bérekről! Mi, európai magyarok a kormánnyal ellentétben úgy gondoljuk, hogy azok az emberek, akik a gyermekeinket oktatják, megérdemlik, hogy ne a minimummal kelljen beérniük, és valóban megbecsüljék őket. - fogalmazott a DK  frakcióvezető-helyettese, Arató Gergely.

Az oktatás jövőjét nem lehet bérpótlékra és bizonytalanságra alapozni.