Kásler Miklós szerint egy pillanatra sem állt le a daganatos betegek ellátása
A koronavírus elleni oltás fontosságáról, az omikron-vírusvariánsról és a járványban helytálló egészségügyről is beszélt legújabb videójában Kásler Miklós. Az egészségügyért is felelős miniszter azt állítja, „Magyarországon egyetlen pillanatig sem fordult elő", hogy a járvány miatt felfüggesztették a daganatos betegek diagnosztikai és terápiás ellátását. - írja a Szabad Európa
Gyorsabban terjed és keveset tudunk róla
Az emberi erőforrások minisztere videósorozatában perdöntő jelentőségűnek nevezte a koronavírus elleni harmadik oltást, mert mint mondta, négy hónappal az első és a második oltás beadása után a védettségi állapot fokozatosan csökken.
Kásler Miklós arról is beszél a videóban, hogy az omikronvariáns, amelyről egyelőre keveset tudnak a szakemberek, lényegesen gyorsabban terjed, mint a korábbi mutációk, de esetében is a leghatékonyabb védekezési eszköz az oltás.
A rendelkezésre álló oltóanyagok a korábbi járványhullámokban is komoly védelmet nyújtottak mind a fertőzés, mind a halálozás ellen.
"A legfontosabb beavatkozásokat ellátta"
Kásler Miklós úgy látja, a magyar egészségügy mindegyik hullám esetében helytállt, ellátta a legfontosabb beavatkozásokat.
A miniszter ellenpéldaként a német egészségügyet hozta fel. Úgy fogalmazott, hogy míg Németországban a daganatos betegek diagnosztikai és terápiás ellátását felfüggesztették a járvány miatt, „ilyen Magyarországon egyetlen pillanatig sem fordult elő”.
Ezt korábban többször is mondta a miniszter, például tavaly tavasszal, a harmadik hullám idején, azokra a sajtóhírekre reagálva, amelyek szerint egyre több beteg marad ellátatlanul, miután szinte minden mozdítható egészségügyi dolgozót a koronavírusosok kezelésére irányítottak át.
A Szabad Európa is beszámolt tavaly októberben arról a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság konferenciáján ismertetett tanulmányról, amely azt elemezte, mennyivel kevesebb új tüdőrákos, vastag- és végbélrákos, valamint emlőrákos beteget ismertek fel a járvány előtti időszakhoz képest.
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő és az Országos Kórházi Főigazgatóság adatai alapján a járvány öt negyedéve alatt összesen és átlagosan tizenöt-húsz százalékkal kevesebb daganatos beteget találtak ezekben a betegségcsoportokban, mint a korábbi években, így jelenleg mintegy ötezer (1300 tüdőrákos, 2300 vastag- és végbélrákos és 1400 emlőrákos) fel nem ismert beteg nem kap kezelést – hangzott el a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság tanácskozásán. (Szabad Európa)
„Copyright (c) 2020. RFE/RL, Inc. Az újraközlést engedélyezte: Radio Free Europe/Radio Liberty, 1201 Connecticut Ave NW, Ste 400, Washington DC 20036.”