h i r d e t é s

Kereszténység Arábiában i.sz. 570 előtt

Olvasási idő
9perc
Eddig olvastam

Kereszténység Arábiában i.sz. 570 előtt

2020. július 31. - 17:18

 

Jézus Krisztus Próféta (béke reá) követői ádáz üldöztetésen estek keresztül Jemenben, Nadzsranban Dhu-Nuwas Zsidó uralkodó alatt, ezért Abesszínia keresztény királysága megtámadta Jement és 525- ben véget vetett a Himyariták királyságának, majd az egész ország Abesszin felügyelet alá került.

Az Abesszin győzelem Bizánc szövetségével és támogatásával jött létre, akik tengeri flottát bocsájtottak rendelkezésre, amivel lehetővé vált 70.000 Abesszin katona áthajózása a Vörös tengeren Jemenbe.

Naivitás lenne azt feltételezni, hogy a szövetség hátterében a sokat hangoztatott Keresztény vallási összefogás állt. Sokkal inkább gazdasági és politikai tényezők motiválták a döntést, amihez a Keresztények vére, csupán ürügyet biztosított. Mióta Bizánc kontrollja alá vette Egyiptomot, Szíriát, rá akarta tenni a kezét a Kelet és Nyugat közti átmenő kereskedelmi forgalomra India, Indonézia és kelet Afrikai térség között. Az Arabok évszázadokon keresztül jelentős területek felett gyakoroltak befolyást a kelet-nyugati kereskedelemben, ezért a maximum profit érdekében több alkalommal is le akartak velük és közvetítői kereskedelmükkel számolni, karavánútjaikra mások akarták rátenni kezüket. Ennek érdekében az i. e. 24-ben Augusztus császár nagy sereget indított útnak Aelius Gallus vezetésesével, akik Arábia nyugati partjainál vetették meg lábukat és innen elfoglalták a tengeri útvonalakat Arábia és Szíria között. A hadjárat szárazföldön elbukott, mert az extrém éghajlati viszonyokra nem lehetett felkészülve a sereg. Később Bizánc küldte el flottáját a Vörös tengerre és lehetetlenítette el az Arabok tengeri kereskedelmét, így az Arabok a szárazföldi útvonalakra szorultak be. Annak érdekében, hogy Bizánc ezeket az útvonalakat is kezébe kerítse, konspirálniuk kellett az Abesszin Keresztényekkel és támogatniuk kellett őket abban, hogy elfoglalják Jement.

Arab történetírók az Abesszin had Jemeni inváziójáról más és más állításokat fogalmaznak meg. Hafiz Ibn Kathir azt állítja, hogy a sereg két tábornoka Aryat és Abraha volt. Ibn Ishaq szerint Aryat volt a vezér és Abraha alatta szolgált. Abban mindketten egyet értenek, hogy Aryat egy összetűzésben életét vesztette és helyére Abraha állt, aki valahogy meggyőzte királyát, hogy nevezze ki őt helytartójává Jemenben. A Görög és Szíriai történetírók variációja szerint Jemen elfoglalása után az Abesszin katonák hozzáfogtak azoknak a Jemeni törzsfőknek a megöléséhez, akik akár a legkisebb ellenállást tanúsították. Az egyik törzsfő As-Sumayfi Ashwa (a görög történetírásban Esymphaeus) megegyezett az Abesszinokkal, ennek fejében adófizető vazallus státuszt vállalt, de cserébe a király kormányzóvá kellett, hogy kinevezze. Az Abesszin hadak fellázadtak ellene és helyére Abraha került.

Ő eredetileg egy Görög kereskedő rabszolgája volt, aki egy Abesszin kikötőben, Adolisban tevékenykedett. Abraha a seregben kamatoztatta tudását és nagy szerepe volt abban, hogy végül el tudták foglalni Jement. A Négus sereget küldött elfogására, de vagy nem jártak sikerrel, vagy vereséget szenvedtek vele szemben. A király halála után, utóda kiegyezett vele és Jemen kormányzó helyettesévé nevezte ki. (A görög történetírás Abrahát Abrames, a Szíriai Abraham néven említi.) Idővel Jemen független ura vált belőle. Az Abesszin uralkodót, a Négust úgy ismerte el, ha ő lehet a helyettese. Befolyását abból is meg lehet ítélni, hogy amikor a Maribi gát rekonstrukciója befejeződött 543-ban, az átadó ünnepségen nem kisebb személyiségek küldték el nagyköveteiket, mint Bizánc, Perzsia, Hirah és Ghassan, Szíria király. Erről egy ma is létező felirat őrködik, amit Abraha függesztett a gátra. Miután stabilizálta hatalmát, Abraha azok felé a célok felé fordult, amiért eredetileg Abesszínia és Bizánc uralkodói küldték, csak most már egészem más pozícióban látott hozzá megvalósításukhoz. A célok a Kereszténység terjesztése, valamint a Bizáncot a tartományival, piacaival összekötő karavánutak feletti felügyelet megszerzése voltak. Ezek akkor kaptak fokozott jelentőséget, amikor a Perzsa Szaszanida Birodalom minden keletről Bizáncba vezető kereskedelmi útvonalat északon megkaparintott.

Abraha Szanában, Jemen fővárosában nekilátott egy hatalmas katedrális építésének, melyet az Arab történetírók al-Qalisnak, vagy al-Qualisnak neveztek. Ez az elnevezés a görög Ekklesia, (templom) szóból ered. Muhammad bin Ishaq szerint, Abraha a következőket írta a Négusnak: „Addig nem nyugszom, míg az Arab zarándokokat ide nem térítem,” Ibn Kathir megírta róla, hogy ezt a szándékát Jemenben nyíltan hangoztatta és politikai célként hirdette meg. Ürügyet keresett ahhoz, hogy Mekka ellen vonuljon és lerombolja a Kábát, majd a zarándokokat a maga irányába terelje. Muhammed bin Ishaq beszámol arról, hogy Abraha bejelentése után egy Arab bement a katedrálisba és odapiszkított. Ibn Kathir szerint ez egy Quraishita Arab volt. Muqatil bin Suleman egy olyan esetet közöl, hogy egy ifjú Quraish tüzet gyújtott a katedrálisban. Akármi is történt, Abraha bejelentése provokatív volt és az Arabok részéről bármit kiválthatott. Az is lehet, hogy maga Abraha rendezte ezeket az incidenseket saját embereivel, hogy ürügyet biztosítson Mekka megtámadására. Bármi is volt az előzmény, ahogy Abraha fülébe jutott a katedrális meggyalázása, azonnal felesküdött a Kába lerombolására.

570-ben, vagy 571-ben 60.000 harcossal, 13 elefánttal Mekka ellen vonult. Az úton összecsaptak Dhu Nafr Jemeni főnök Arabjaival, akik útját próbálták állni a hadnak, azonban nem sikerült, és aki életben maradt, fogolyként folytatta a sereggel az utat. Amikor Khath’am földjére értek, újabb ellenállásba ütköztek, amit Nufail bin Habib al-Khath’am vezetett, de ő is elbukott, fogságba esett. Élete fejében vállalta, hogy átvezeti a sereget a sivatagon. Ta’if közelébe érve Bani Thaqif felmérte, hogy ekkora sereggel szemben nem tud mit tenni, de legalább saját, Lat nevű bálványnak szentelt templomát megvédi. Főnökük, Mas’ud tárgyalni ment Abraha-hoz és közölte vele, hogy ez a templom nem az, amit keresnek. Az Mekkában van. Ha ezt a templomot békén hagyják, akkor vezetőket ad mellé az útra, akik megmutatják neki az utat Mekkáig. Abraha elfogadta az ajánlatot, így Bani Thaqif delegálta Abu Righalt az útra. Amikor elértek Al-Mughammas-ba, 5 km-re Mekkától, Abu Righal meghalt. Az Arabok mind a mai napig megkövezik sírját. Elátkozzák Bani Thaqifot is, mert saját Lat temploma megvédése érdekében képes volt együttműködést ajánlani a Mekkai Szentély lerombolásához. Muhammad bin Ishaq szerint al-Mughammas-ból Abraha egy felderítő előőrsöt küldött, akik Tihama és Quraish népeire rátámadtak és zsákmánnyal, köztük Abdul Muttalib (béke reá), a Próféta nagyapjának kétszáz tevéjével tértek vissza táborukba. Ezután Abraha küldöttséget indított útnak Mekkába azzal az üzenettel, hogy nem harcolni, hanem a Kábát lerombolni jött. Ha nem állnak ellent, elkerülik a vérontást. Abraha felajánlotta azt is, ha Mekka tárgyalni akar, akkor küldöttségével együtt jöjjön el hozzá a város vezetője. Ekkor ez a személy Abdul Muttalib volt. Ő ezt a választ adta: „Nincs erőnk ahhoz, hogy megküzdjünk Abrahával. Ez Allah Háza. Ha akarja, akkor Ő megvédi házát.” A küldöttség arra kérte Abdul Muttalibot, hogy menjen velük személyesen Abrahához. Amikor Abraha meglátta őt, leszállt trónjáról és mellé ült a szőnyegre. Abraha megismételte ajánlatát, de Abdul Muttalib nem tárgyalt másról, csak a kétszáz tevéjét kérte tőle vissza. Abraha így szólt: „Lenyűgözött, hogy idejöttél, de válaszoddal lejjebb kerültél szememben. Te csak a kétszáz tevédet akarod vissza és nem szólsz semmit a Házról, ami a ti és ősatyáitok Szent Helye?” Abdul Muttalib így válaszolt: „Én a tevéim tulajdonosa vagyok, és arra kérlek, add vissza azokat nekem. A Háznak is van Tulajdonosa, Aki ha kell, megvédi azt.” Abraha azt mondta, hogy senki nem tud ellene tenni semmit, de Abdul Muttalib rá és Istenre hagyta a Ház dolgát. Abraha visszaadta a tevéket és Abdul Muttalib távozott. A Mekkai és az azt körbevevő törzsek számára egyértelmű volt, hogy maguk nem tudnak mit tenni a Kába megvédése érdekében. Ezért Quraish meg se próbált ellenállni. Később, az „Árok”csata idején is csak 10-12 ezer főt tudtak kiállítani, amibe beleszámított a Zsidó és más pogány törzsek támogatása.

Mit tudtak volna kezdeni az itt felsorakozott 60.000-es sereggel? Mohammed bin Ishaq közli, hogy Abraha táborából visszatérve, Abdul Muttalib elrendelte a város kiürítését. Az emberek a közeli hegyekbe menekültek családjaikkal, félve a tömegmészárlásoktól. Majd Abdul Muttalib néhány Quraish főemberrel a Kábához ment, a záró vasgyűrűt a Ház ajtajára helyezte és a Mindenható Allahhoz imádkozott, hogy oltalmazza meg Házát. Akkoriban 360 bálvány gyülemlett fel a Kába körül, de ebben a kritikus helyzetben mindegyikről megfeledkezett. Könyörgése csak Allahhoz szólt egyedül. Ibn Hisham idéz néhány sort ebből a Prófétai Életút c. művében: „Ó, Isten! Az ember megvédi házát, Te is védd meg Házadat. Ne engedd, hogy keresztjük és jelképeik holnap legyőzzék a Te jelképedet. Tégy úgy, ahogy Te akarsz.” Ibn Dzsarir ekképpen idézi Abdull Muttalib könyörgését: „Ó, Uram! Nem dédelgetünk reményeket senki másban, csak Tebenned. Uram! Védd meg Házadat tőlük! A ház ellensége a Te ellenséged. Állítsd meg őket, nehogy lerombolják helyedet!” A könyörgés után Abdul Muttalib és kísérete szintén a hegyekbe ment. Másnap reggel Abraha megtette az előkészületeket Mekka elfoglalására. Kedvenc elefántja, Mahmud, a vezérelefánt, azonban térdre ereszkedett. Ütötték vasrudakkal, korbáccsal, míg a bőre fel nem hasadt, de akkor sem kelt fel. Ha dél, észak, vagy kelet felé fordították, azonnal kész volt engedelmeskedni, de ha Mekka felé kellett mennie, nyomban letérdelt. Egyszerre csak madárrajok tűntek fel és mindegyik a csőrében és karmai közt kavicsot cipelt, melyeket a seregre zúdítottak. Akit eltalált, az összeesett. Mohammad bin Ishaq és Iqrima szerint himlő lehetett, amit első alkalommal jegyeztek fel ebben az évben Arábiában. Ibn Abbas arról írt, hogy akit egy kavics eltalált, vakarni kezdte testét, míg bőre fel nem szakadt és a csupasz hús ki nem esett belőle. Egy másik Hadisz Abbas nyomán arról számol be, hogy hús és vér folyóssá váltak, a csont pedig láthatóvá lett. Abraha sem kerülhette el sorsát. Húsa darabokra szakadt, csontjai kilátszódtak és elvérzett. Aki csak tudott Jemen felé menekült. Nufail bin Habibot a Khathamok földjéről, aki vezetőjük volt, most arra kérték, vigye vissza őket Jemenbe, de nem állt kötélnek. Így szólt: „Ha Isten üldöz, ugyan hova tudsz menekülni? A hasadt orrú (Abrahah) hódítóból meghódított lett.” Amint visszavonultak, folyamatosan hullottak úton-útfélen. Ata bin Yaser azt írja, hogy az egész sereg nem ott, helyben semmisült meg. Volt, aki ott lelte halálát, de volt, akit visszavonulás közben, az úton érte végzete. Abraha Khatham földjén halt meg.

A madarak támadása Muhassir helységben, a Muhassab völgyben történt Muzdalifa és Mina között. Muslim Szahihja és Abu Daud szerint (amit Dzsafar as-Sadiq hallott apjától, Imám Muhammad Baqirtól és Dzsabir ibn Abdulláhtól), a Próféta Búcsúzarándoklatán Muzdalifából Minába ment, de amikor Muhassir völgyébe ért, sietősebbre vette lépteit. Imam Nawawi ezt úgy magyarázta, hogy az elefánt incidens ott történt, ezért a zarándokoknak gyorsítaniuk kell azon a helyen, mivel Muhassir baljós hely. Imam Malik a Mu’atta c. munkájában a Prófétát idézve azt közli, hogy nyugodtan lehet tartózkodni Muzdalifában, de nem szabad elidőzni Muhassir völgyében. Ez annyira emlékezetes esemény volt, hogy híre hamar elterjedt Arábiában, sok költő ebből dicshimnuszokat szerzett, minden zugban megénekelték. A versek egy lényeges közös eleme az volt, hogy egyik sem dicsőített bálványokat, kizárólag Allahnak tulajdonították a csodát. Az Ő manifesztálódását látták a Kába megmaradásában és Abraha seregének pusztulásában. Az

Arabok ezt az évet az elefánt évének hívják. Ebben az évben született Mohammed Próféta (béke reá).


 

Kommentek

h i r d e t é s