Válasz.hu: Nem értjük, mi történik Németországban.

Nem éppen konfliktusmentes a törökök beilleszkedése, és most kérnek még néhány százezer szírt és afgánt? Ugyanerre az útra kényszerülünk mi is. Éppen most kértünk még ötszáz menekültet - írja a valasz.hu.

Magyarország éppen ellentétes politikai nézetet képvisel, mint Németország a kvóták ügyében, és nem is nagyon értjük a német álláspontot. Magyarország elsősorban érzelmi alapon közelít a kérdéshez, Németország viszont teljesen racionálisan. Nem az a fontos számára, mennyire nehéz együtt élni a más vallású, más kultúrájú, más munkakultúrájú népekkel, hanem a bevándorlás gazdasági haszna. Ha a németek jól akarnak élni, akkor növelniük kell a GDP-jüket. Ha két százalékos GDP-növekedést akarnak elérni, akkor száz embernek két százalékkal kell megnyomni a termelést, de ha 80 embernek kell ugyanezt a növekedést elérni (mert a többi nem született meg), akkor vagy szakadnak az izmok, vagy szerezni kell még 20 embert valahonnan. A németek a második világháború óta megszerzik a hiányzó embereket. Eleinte kényszerből, a Közép-Európából kitelepített németekből, azután törökökből, lengyelekből, magyarokból, mikor mi adódik. Nem érzelegnek. Úgy szervezik az életüket, hogy abba nem tartozik bele sok saját gyerek. Felnőttként szerzik hát meg a munkaerőt valahonnan, ahonnan tudják. Erre rendezkednek be, így élnek.

Ezért mondom, hogy Magyarország kért még ötszáz bevándorlót. Ráállunk a német módszerre, mondjon bármit is a miniszterelnök.

A KSH friss statisztikái szerint megtörni látszik a korábbi trend, második hónapja nem emelkedik a születések száma. Júliusban 500 gyerekkel kevesebb született, mint egy évvel korábban. S mindez minden állami serkentés, családi jövedelemadó-kedvezmény, egyetemista-rugalmas és extragyed ellenére. Nem növekszik a születésszám, egyszerűen nem kell a több gyerek.

Ez is egy lehetséges út, csak tudni kell, hogy vagy elszegényedés a vége, vagy a német modell. Nem várjuk ezeket a gyerekeket, nem szüljük meg, nem neveljük fel, nem költünk kiscipőre, nagy cipőre, különangolra, készen vesszük a munkaerőt. Megspóroljuk a felnevelésük költségét, az oktatásukét, húszévesen jönnek majd Szíriából, Afganisztánból, Nigériából, ahonnan éppen elmenekülnek, vagyis – a modell szempontjából – ahol éppen van felesleg. Betagoljuk őket az alsóbb társadalmi osztályokba, mint a németek, lesz, aki beilleszkedik, lesz, aki nem. Mi a középosztályhoz tartozunk majd, és kiszámoljuk, mint a németek, hogy 500 dolgos kézhez, mondjuk, hétszáz embert kell befogadni, vagy ezret. Még így is megéri, egy zongorakotta 2100 forint, egy angolkönyv 5300, a menza 7000 egyetlen gyerekre – hogy csak az e heti családi kiadásokat számoljuk. Lehet, hogy a szírek és az afgánok nem tudnak majd zongorázni, de nem is ez a célunk. Németországban riportok születtek a kilencvenes években arról, hogyan tűnt el az utolsó német a szemétszállítók csapatából, hogyan vették át a törökök a kukás feladatköröket. Majd mi is ilyeneket írunk, sajnálkozunk.

Lehet prüszkölni a német modell ellen, de úgy nem lehet, hogy tavaly júliushoz képest 569-cel kevesebb gyerek jön a világra, vagyis hét százalék mínusz. S ilyen fontos pillanatban.

A ma 20 éves nők 1995-ben születtek, a Bokros-csomag évében, ez azt jelenti, hogy a 2016-ban már az egykori Bokros-babák lesznek húszévesek. 1995 és 1998 között 15 ezerrel csökkent a születések száma, beestünk évi százezer alá. Viszont a most 42-44 éves nők, akik lassan kilépnek termékeny korszakukból, a hetvenes évek szülöttei, az egykori gyed-babák, az utolsó nagy bébiboom tanúi: akkoriban még 180 ezer gyerek született Magyarországon. Vagyis belép egy olyan női korosztály, ahol évente 50 ezer potenciális anya van, és kilép egy olyan, ahol 80-90 ezer.

A magyar modell lényegében a háború utáni németnek felel meg, amikor a „határon túli” svábokkal, szászokkal növelték saját lélekszámukat. Mi ennek az időszaknak lassan a végére érünk, a határon túli magyarok lélekszáma is egyre apad, nem lehet már onnan pótolni az anyaország lakosságát. Óriási kormányzati erőfeszítések történtek arra, hogy kialakítsunk egy, a némettől eltérő modellt. Persze pusztán érzelmi alapon érvelve, hiszen a gyermek főként boldogságforrás. Nem látszik az átütő siker, Orbán Viktor tehát nem mondhatja, hogy mi nem kérünk a menekültkvótából, mert nem rajta múlik. Igenis kérünk. Ha így megy tovább, óriási szükségünk lesz rá, hogy tömött buszokkal, vonatokkal érkezzenek meg azok a dolgozók, akiket elmulasztottunk felnevelni saját magunknak.

Persze lehet, hogy ez még nem trendforduló, és a következő hónapban megint több gyerek jön a világra. Ám ahogy eddig látszik, legfeljebb néhány százzal. Mert nem engedhetjük meg magunknak az első, a második vagy a harmadik gyereket, mert mindent meg szeretnénk adni neki, mert minden bizonytalan körülöttünk, meg ilyenek. Csak tudni kell, hogy ez is kerül valamibe. Elég Németországra nézni, hogy megértsük, mibe.

valasz.hu (Címlap Fotó: vilagszemle.cafeblog.hu)