h i r d e t é s

Kettészakadt a tanári kar a Telekiben az egyik felmondott tanár szerint

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Kettészakadt a tanári kar a Telekiben az egyik felmondott tanár szerint

2016. április 13. - 10:32
0 komment

A felmondott Bereczky Csongor szerint Pukli István igazgatónak alig van már többsége a tanári karban - írja a Faktor.hu.

Teleki Blanka Gimnázium - Forrás: webradio.hu

Ripost.hu írt arról, hogy Bereczky Csongor szerint az igazgatónak már alig van többsége. A korábban a tanárok tiltakozásáról az ATV-nek még Puklival együtt nyilatkozó Bereczky, aki aztán az igazgató miatt mondott fel, azt mondja, amikor Pukli legutóbb bizalmi szavazást kért, épphogy meglett a többsége: 22-en szavaztak mellette, 19-en ellene, egy ember tartózkodott, öten nem szavaztak.

Bereczky azt mondja: Pukli "csak szerepelni akar, ezt mutatja egész eddigi pályafutása is". Szerinte addig húzza az időt, hogy még az érettségit is veszélybe sodorhatja. Azt is mondta, neki most három célja van: megszabadítani az iskolát a "Pukli-féle bélyegtől", azaz eltávolítani az igazgatót és helyettesét, visszamenni tanítani az osztályához és független szakértőként részt venni az oktatási reformról szóló tárgyalásokon.

 

faktor.hu