h i r d e t é s

Kevesebb pénzt költ a kormány a kutatásra

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kevesebb pénzt költ a kormány a kutatásra

2017. július 31. - 15:55

Bár a magyar társadalom továbbra is tudós nemzetként tekint magára, lehet, hogy ezt a képet előbb-utóbb újra kell értékelni, ugyanis nemzetgazdasági szinten komoly visszaesés mutatkozik a kutatás-fejlesztésre (K+F) fordított összegekben – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2016-os előzetes adataiból. - írja az mno.hu.

Áder János köztársasági elnök (j2) és Czitrovszky Aladár kutató (j) megtekint egy lézerberendezést Budapesten, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontban 2016. február 29-én Fotó: Nagy Béla Forrás: mno.hu

Ezek szerint tavaly 8,8 százalékkal csökkentek a piaci és költségvetési források a K+F ágazatban.

A szektorra fordított költségek a gazdaság fontos mutatói, ugyanis a források egyfajta befektetésként többszörösen térülhetnek meg, a megvalósuló fejlesztések a gazdaság versenyképességének és jövedelemtermelő képességének növekedésére vannak hatással.

Az Európai Unió 2020-ra vonatkozó terve szerint a tagállamoknak átlagosan a GDP 3 százalékát kellene K+F-re költenie. Ettől jelentősen elmarad Magyarország, hiszen a teljes hazai ráfordítás összesen 427 milliárd forint volt, ami a GDP 1,22 százalékát jelentette tavaly.

Az uniós szempontok szerint a források legalább egy százalékának kell költségvetési forrásból származnia. A magyar valóság ezzel szemben az, hogy a költségvetés mindössze a GDP 0,33 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre.

Tehát a jelenlegi háromszorosát kellene költenie a kormánynak a szektorra, hogy érdemben lehessen beszélni a tudásalapú társadalom felé tett lépésekről.

Noha a kutatás-fejlesztés elméletileg munkahelyteremtő ágazat, aggasztó, hogy 2013 óta éppen a hazai kutatóhelyek számának és a kutatással foglalkozók létszámának további csökkenése folytatódott. 2016-ban 2727 kutatóhelyet tartottak számon Magyarországon, ami 2,6 százalékkal elmarad a korábbi évhez képest.

A legrosszabb eredményt a felsőoktatási kutatóhelyek számának – 16,1 százalékos – csökkenése hozta.

Az általános forráscsökkenés nem csak versenyképességünk szempontjából rossz hír. A fogyatkozó lélekszámú magyar lakosság akkor tudja hosszú távon finanszírozni a szociális ellátórendszert, ha a piac jövőbeli munkavállalói nagyobb hozzáadott értékű munkát végeznek (vagyis magasabban képzettek).

Továbbá a modernizáció következtében értékesebb terméket tudnak előállítani.

Egyedüli eredmény, hogy tavaly a vállalkozási forrásból finanszírozott K+F-ráfordítások 3,5 százalékkal emelkedtek, ám ez a növekedés nem tudta ellensúlyozni a szektor alulfinanszírozottságát.

Nem mellékes, hogy a legnagyobb piaci K+F finanszírozók a magyarországi telephellyel rendelkező autógyárak és néhány informatikai cég, vagyis a magyar vállalkozások innovációs lehetőségei nagyon szerények.

mno.hu