Kiderült az igazság a visegrádi gyerekrablásról - figyelmeztet a rendőrség
A közösségi oldalakon jelent meg az, hogy múlt hét pénteken Visegrádon futballedzésről hazafelé tartó gyermekeket próbáltak meg berángatni egy autóba. - írja az inforadio.hu.
A rendőrség szerint nem történt feljelentés az ügyben, és bejelentést sem kaptak. Közleményük szerint a Szentendrei Rendőrkapitányság munkatársai azonnal adatgyűjtésbe és tanúkutatásba kezdtek, és meghallgatták az érintetteket is.
A gyerekek azt mondták a rendőröknek, hogy a gyermekrablás kísérletet ők találták ki, hogy társaikat megvicceljék.
Az ügyben megkerestük a rendőrség szóvivőjét, de a történtekről nem kívántak nyilatkozni.
Visegrád polgármestere, Félegyházi András az InfoRádiónak azt mondta, a fociedzés után egy rendkívüli értekezletet tartanak a diákoknak és szüleiknek.
Hivatalos megkeresés nem érkezett, mi is a legnagyobb közösségi oldalról és az azt olvasóktól értesültünk. Felvettük a kapcsolatot a rendőrséggel is.
A focipályára fogok menni a rendőrség, polgárőrség képviselőivel, hogy szülőkkel találkozzunk és átbeszéljük a helyzetet.
Az ügyben a szülőknek nagyon komoly felelősségük van. Felkértük a rendőrséget és a polgárőrséget, hogy fokozzák a városban a jelenlétüket, így is segítve a szülőket
- mondta a polgármester.
A rendőrség arra figyelmezteti az internetet használókat, hogy a közösségi oldalakon és egyéb nyilvános fórumokon ne terjesszenek és ne osszanak meg felelőtlenül bármilyen híresztelést, mert indokolatlan félelmet és pánikhangulatot kelthetnek.