h i r d e t é s

Kilakoltatott családok éve: eddig 2400 otthont számoltak fel

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kilakoltatott családok éve: eddig 2400 otthont számoltak fel

2018. november 14. - 13:21

Miközben az Orbán-kabinet saját családtámogatási programját dicséri, eladósodott állampolgárok ezrei kerülnek utcára. - írja a nepszava.hu.

Illusztráció: 24.hu

A kormánypárt eközben leszavazta a lakhatási válságról szóló javaslatot.

A kilakoltatási moratórium lejárta óta vészesen emelkednek az ingatlannal kapcsolatos végrehajtási cselekmények. Az utóbbi negyedévben csaknem ezer, az idei évben összesen több mint 2400 kilakoltatás történt. Hiába a családok éve, sokan kénytelenek hátrahagyni egykori otthonukat – olvasható az ATV honlapján.

A csatorna a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar adatait összesítette, ezek alapján július óta összesen 919 kilakoltatás történt az országban. Május óta tehát – a kilakoltatási moratórium lejártát követően – ez a szám több mint kétezer. Egészen pontosan 2274 esetben jártak el a hatóságok.

Az adatokból kiolvasható: július és október között (III. negyedév) a kilakoltatások csaknem kétharmadát (65%) – 601 esetet – a lakóingatlanok sikeres árverését követő birtokbaadási eljárások tették ki, de voltak egyéb okból végrehajtott kilakoltatások is:

  • Lakásügyben hozott határozat végrehajtása miatt 191,
  • önkényesen elfoglalt lakás kiürítése miatt 38,
  • 38, bírósági végrehajtáson kívüli értékesítést követően 7,
  • a Nemzeti Eszközkezelő kérelmére elrendelt eljárás során pedig 82 kilakoltatás zajlott le.

Ha az egész évet nézzük, akkor viszont valamivel magasabb az ingatlannal kapcsolatos végrehajtások száma, 2405 – írja az az ATV portálja. 2016-ban 3474, 2017-ben pedig 3667 kilakoltatás történt a nyilvántartás szerint. Igaz, ebbe bele kell számolni azt is, hogy a moratórium tavaly novembertől ez év áprilisának végéig volt érvényben.

A Széchenyi Hitelszövetség elnöke augusztus közepén még azt nyilatkozta a csatornának: már az 1355 is magas szám, ráadásul az adatok ráadásul csak a rendőri erővel történő kilakoltatásokat foglalják magukba. Barabás Gyula hozzátette: 

Ezen kívül még ugye van ott, ahol önként hagyta el az ingatlanát a hiteladós. Ezek nem tartoznak ebbe a kilakoltatásban nevesített eljárásba, és ezeknek a száma azért ennél jóval magasabb, azt kell mondani, hogy havonta körülbelül 4-4500 otthonvesztésről beszélhetünk jelen pillanatban, ami körülbelül 10 ezer ember érinthet.

Kampány és valóság

Mindez közel sincs összhangban a kormány családbarát politikájával: bár 2018 elvileg a „Családok éve” az Orbán-kabinet szerint, a valódi törekvéseknek nem sok jelét látni eddig – leszámítva azt, hogy két nap alatt felszámolták a lakástakarék-pénztárak állami támogatását, és a csok-ba csatornázták át az összeget, újabb lökést adva a központosított otthonteremtési programnak. 

Némi pozitívum, hogy az Orbán-kabinet a sokadik noszogatásra és demonstrációra volt hajlandó megemelni az otthonápolási béreket, a kezdeményezést pedig saját érdemként emlegették. A lakhatási válság megoldásáról szóló DK-s javaslat viszont nem talált meghallgatásra,  a Fidesz-KDNP egyszerűen leszavazta a parlamentben, nyilván a keresztényi könyörület jegyében.

nepszava.hu