Kínos: rákbetegeket félrevezető márkákat díjaztak
Nagyon fontos a magyar termékek marketingje, ám most két rákbetegek félrevezetése miatt korábban súlyos bírságot kapó márkát is díjaztak - írja a valasz.hu.
Szószerinti idézet, a versenyhivatal 2015 januári közleményéből:
„A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértést állapított meg a Culevit Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. (Culevit Kft.) Culevit elnevezésű termékeinek reklámozásával kapcsolatban. A jogsértés elkövetéséért 25.000.000 forint bírságot szabott ki a GVH. A GVH döntésében megállapította, hogy a Culevit Kft. 2011 márciusa és 2013. november 4. közötti kommunikációjában jogszerűtlen módon közvetítette azt az üzenetet, hogy a daganatos megbetegedésben szenvedők problémájára megoldás lehet a Culevit tabletták vagy italporok valamelyike, mivel a speciális gyógyászati célra szánt tápszer, illetve annak összetevői elpusztítják a ráksejteket, s így alkalmasak lehetnek e betegség gyógyítására, továbbá alkalmazásukkal a fogyasztó meg is előzheti e betegséget, illetve gyorsíthatja gyógyulását."
Pedig nem. A Culevit speciális tápszer, semmi köze a rák gyógyításához és megelőzéséhez, merthogy „A speciális gyógyászati célra szánt tápszerek olyan élelmiszerek, amelyek különleges eljárással, beteg emberek diétás ellátására készülnek, és orvosi felügyelet mellett használandók, s amelyek célja, hogy általuk a betegek mennyiségileg és minőségileg megfelelő táplálékhoz jussanak.” – hangsúlyozza a GVH közleménye.
Vagyis élelmiszerek, semmi közük a rák gyógyításához. Azért büntették meg őket, mert többnek akartak látszani, mint amik. Ha egy daganatos betegeknek szánt (drága) tápszernek mondanák magukat, akkor semmi baj nem volna felük.
Mindezek után kissé megütközve láttuk, hogy a Culevit MagyarBrands-díjat kapott. Ráadásul nem is először, mint saját közleményükben írják: "2013, 2014 és 2015 után immár negyedik alkalommal kapta meg a magyar márkáknak járó elismerést.”
Van másik díjazott is. A sztori hasonló, nézzük előbb a büntetésről szóló idézetet.
"A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértést állapított meg a HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. (HYD) Preventa termékeinek reklámozásával kapcsolatban. A jogsértés elkövetéséért 30.000.000 forint bírságot szabott ki a GVH.
A Preventa ivóvizek nem minősülnek sem természetes ásványvíznek, sem különleges táplálkozási célú élelmiszernek. A HYD a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet Országos Gyógyszerészeti Intézet Főigazgatóságánál (GYEMSZI-OGYI) több ízben kezdeményezte csökkentett deutérium tartalmú víz készítmények törzskönyvezését és forgalomba hozatalának engedélyezését, melyet a GYEMSZI-OGYI elutasított. (...) A GVH döntésében megállapította, hogy a HYD kommunikációjában jogsértően tulajdonított a Preventa termékeknek betegségmegelőző, illetőleg gyógyító hatást."
Részlet a GVH szerint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytató Preventa gyártójának mostani közelményéből.
„A cég vezetője és vezető kutatója a nemzetközi tudományos és orvosi szakfolyóiratokban rendszeresen publikáló dr. Somlyai Gábor, aki a világon elsőként ismerte fel és vizsgálta a természetben található deutérium biológiai szerepét, élettani jelentőségét. Alapkutatásokkal, állatkísérletekkel és humán klinikai vizsgálatokkal bizonyította a deutériummegvonás jótékony hatását a daganatos sejtek szaporodásának gátlásában, a daganatok növekedésének megállításában és visszafordításában.”
A Preventából másfél liter 1100-6000 forint közötti összegbe kerül. A Culevit italpor (30 zacskó) "gondoskodó ára" 25100 forint, a cégek honlapjai szerint. Emiatt is lényeges, hogy a minden reménybe belekapaszkodó rákbetegeket megtévesztő, lehúzó cégek ne kapjanak olyan elismeréseket, amelyek hitelesítik őket a fogyatók előtt. A MagyarBrands ettől még jó kezdeményezés marad, s egyebek között a Budai Egészségközpont, a Kaáli Intézet, a Richter Gedeon is MagyarBrands díjas lett.