h i r d e t é s

Király Józsefet támogatja az LMP, az MSZP és a Párbeszéd az előválasztáson

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Király Józsefet támogatja az LMP, az MSZP és a Párbeszéd az előválasztáson

2021. június 29. - 14:29

Az LMP, az MSZP és a Párbeszéd célja, hogy szabad, igazságos, szolidáris és zöld Magyarországot hozzon létre. Ennek eléréséhez arra van szükség, hogy a demokrata választási szövetség előválasztásán minél több olyan jelölt váljon közös képviselőjelöltté és a Fidesz kihívójává, akiknek velünk együtt ez a célja.

Az LMP, az MSZP és a Párbeszéd éppen ezért állított közös miniszterelnök-jelöltet Karácsony Gergely személyében és ezért döntött úgy, hogy közös jelölteket is indít az előválasztáson.

A három párt meggyőződése, hogy a következő jelöltek az előválasztást követően az országgyűlési választáson sikeres kihívói lesznek a Fidesznek:

Bács-Kiskun 02 - Király József

Baranya 01 - Mellár Tamás

Borsod-Abaúj-Zemplén 02 - Varga László

Budapest 04 - Tordai Bence

Budapest 07 - Hiszékeny Dezső

Budapest 09 - Burány Sándor

Budapest 10 - Szabó Tímea

Budapest 15 - Kunhalmi Ágnes

Budapest 16 - Hiller István

Budapest 17 - Komjáthi Imre

Csongrád-Csanád 01 - Szabó Sándor

Fejér 01 - Márton Roland

Jász-Nagykun-Szolnok 02 - Kertész Ottó

Komárom-Esztergom 01 - Gurmai Zita

Pest 05 - Dorosz Dávid

Pest 10 - Gér Mihály

Tolna 01 - Harangozó Tamás

Bács-Kiskun 04 - Kis-Szeniczey Kálmán

Budapest 01 - Csárdi Antal

Baranya 02 - Keresztes László Lóránt

Pest 06 - Hohn Krisztina

Pest 09 - Schmuck Erzsébet

Vas 01 - Ungár Péter

Az LMP-ben, az MSZP-ben és a Párbeszédben egyaránt hiszünk abban, hogy 2022-ben kormányváltásnál többre lesz szükség! Korszakváltás kell, amelyhez a három párt közös támogatásával indult jelöltek győzelme fogja hozzásegíteni Magyarországot - áll a pártok közleményében.