h i r d e t é s

Kirúgott a Fővárosi Kormányhivatal négy korrupcióval vádolt hivatalnokot

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Kirúgott a Fővárosi Kormányhivatal négy korrupcióval vádolt hivatalnokot

2020. március 10. - 16:54

A Kormányhivatal azonnal megszüntette négy vesztegetéssel és sikkasztással gyanúsított hivatali dolgozó jogviszonyát

A Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Rendőrség közösen folytatott nyomozása eredményeként kiszolgáltatott, gondozott személyek vagyonával visszaélő hivatali dolgozókat fogtak el. Budapest Főváros Kormányhivatala folyamatosan együttműködött a rendőri szervekkel annak érdekében, hogy kiszűrjék a hivatali rendszerből azokat, akik visszaélést követhettek el, megvédve ezzel számos gondnokság alatt álló személyt. A rendőri szervek hosszas nyomozati munka után fogták el a négy fő gyanúsítottat, akiket hivatali vesztegetés és sikkasztás vádjával őrizetbe vettek, a kormányhivatal pedig azonnal megszüntette a gyanúsítottak jogviszonyát.

A Kormányhivatal számára kiemelten fontos a közszolgáltatásba vetett bizalom megerősítése, az állampolgárok védelme, ezért a jövőben is határozottan fellép a hivatalon belüli visszaélésekkel szemben. (OS)