Kirúgták a rendőrt, aki beszólt a TEK-eseknek

Nem lehet büntetlenül packázni a terrorelhárítókkal.
Bajusz Ferenc rendőr őrnagy, a VIII. kerületi körzeti megbízottak főnöke, alosztályvezető megtette, és rá is fázott. A rendőrtiszt még 2011-ben fakadt ki Facebook-oldalán.
Egy amolyan nyílt levélben hívta fel a figyelmet arra, hogy amíg a VIII. kerületi kapitányságon még WC-papírra sincs pénz, addig a Terrorelhárítási Központ (TEK) tagjai Q7-es Audikkal furikáznak, fizetésük pedig háromszorosa a mezei zsarukénak. Akkor nagy botrány kerekedett az ügyből, Bajusznak bocsánatot kellett kérnie a TEK főigazgatójától. Úgy tűnt, a botrány lecsillapodott, nemrégen mégis kirúgták a rendőrségtől az őrnagyot, aki munkáját felettesei legnagyobb megelégedésére végezte.Bajusz Ferenc ellen méltatlansági vizsgálat indult, és mert munkájába nem lehetett belekötni, azt vizsgálták, civilben méltóan viselkedik-e hivatásához. Az eredmény az lett, hogy nem.– Öt Facebook-bejegyzésemet vizsgálta a rendőrség, s úgy találták, hogy azok nem összeegyeztethetőek a hivatásommal, ezért megszüntették a szolgálati jogviszonyomat. Ez ellen panaszt nyújtottam be a belügyminiszter úrnál, mert igazságtalannak tartom, de ha ott sem kapok kedvező választ, jogi útra terelem az ügyet.Méltatlanság, ami itt velem történt – nyilatkozta a Blikknek Bajusz Ferenc, aki több veszélyes bűnözőt elfogott már a VIII. kerületben szolgálatteljesítés közben. Ezt azonban ebben az eljárásban nem vették figyelembe.Az őrnagy a kérdéses bejegyzésekről nem akart beszélni, de úgy tudjuk, hogy az egyik a melegfelvonuláson készült fotóval volt kapcsolatos. Bajusz az egyike volt a rendezvényt biztosító rendőröknek. Egy ismerőse viccelődve kérdezte tőle, mit keres ott, mire az őrnagy azt válaszolta, a kamionon már nem volt hely. Egy másik bejegyzésben pedig az olvasható, túl meleg volt a helyzet.Kérdéseinket elküldtük az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletére is, de az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló, 2011. évi CXII. törvényre hivatkozva megtagadták a választ.

A TEK itt épp valami futballpálya körül szédeleg - Fotó: blikk.hu
Bal-Rad komm: Igy jár az, aki bajuszt akaszt a Gazdával!
Bajusz őrnagynak tudnia kellett volna három alapvetést:
1. Szolgálunk és tűrünk! (Rendőrként és állampolgárként)
2. A hazát szolgálni egyet jelent a HATALOM feltétlen szolgálatával!
3. A TEK az a TEK! Az még csak nem is a hazát, hanem Döbrögit szolgálja! Aki a TEK-et sértegeti-a Nemzet Patkányát sértegeti! Az pedig egyenesen MÉLTATLANSÁG!Amúgy pedig: Isten hozta őrnagy úr a MÉLTATLANOK között! Vagyunk ám úgy kilencmillióan!
Posted by SEJT on 2015. július 3.



















1 komment