h i r d e t é s

Kis adalék az oktatás helyzetéhez

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Kis adalék az oktatás helyzetéhez

2023. május 24. - 05:44

Tavaly mindkét gyerekem felvételizett, izgult az egész család. 

Forrás: Zsombor Korchma/Facebook

Végül Sziszit felvették egy informatikai szakközéppbe ahova vágyott, Zsigit pedig egy sporttagozatos általános iskolába, mert imád sportolni. Mindkét iskola budán van, és bár nem számítanak elitnek, de kifejezetten jónak vannak elkönyvelve.

Csakhogy, Szilárdnak szeptemberben volt informatikatanára utoljára, akkor mondott fel az utolsó színpadiasan: búcsúzóul mindenkinek adott három 5-öst. Sziszinek eddig 5 "Projekt hete" volt, ami azt jelenti, hogy nincs oktatás egy hétig, mert olyan kevés a tánár, hogy a suli egyik felének tanítanak, a másiknak nem. Mert nem tudnak.

Zsiginek másfél hónapja nincs testnevelés órája, mert felmondtak a tesitanárok. Az egyik szegény flusztrálrságában lamborginis autók elé montírozza magát, hogy igazolja döntését az ismerőseinek, ami nekem kínos. Tesióra címén vagy rajzfilmet néznek, vagy jobb esetben le vannak küldve focizni az udvarra. Zsiginek átlagban heti kétszer 11:50-re kell iskolába mennie, amikor három "ügyeleti órája van". Olyankor nincs oktatás, de kötelező bemenni, hogy kiteljen a tanév.

Aki szerint ez a rendszer jó, annak hova járnak a gyerekei? -