h i r d e t é s

Kiskorú ellen elkövetett szexuális erőszak gyanúja miatt tartóztattak le egy Békés megyei lelkészt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kiskorú ellen elkövetett szexuális erőszak gyanúja miatt tartóztattak le egy Békés megyei lelkészt

2020. január 19. - 08:26

A Gyulai Törvényszéken pénteken vált véglegessé az a bírósági végzés, amely elrendeli egy 58 éves kunágotai férfi, H. G. letartóztatását egy hónapra.

A kép illusztráció! - Forrás: pxhere.com

Beol.hu úgy tudja, az illető nem más, mint a Békés megyei község református lelkésze, akit azzal gyanúsítanak, hogy szexuális erőszakot követett el a nevelése alatt álló, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére.

A Gyulai Törvényszék érvelése szerint az eljárás jelen szakában kizárólag a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelésével biztosítható, hogy a gyanúsított a bizonyítási eljárást – különösen a tanúk befolyásolásával – ne nehezítse, vagy akadályozza, ezért rendelte el egy hónapos letartóztatását.

A Beol.hu a Békési megyei református egyházkerület vezetését is megkereste az ügyben. A válaszból kiderül, a

„Békési Egyházmegye Elnöksége az ügy súlyosságára tekintettel H. G. lelkész ellen január 8-án fegyelmi eljárást indított, s ezzel egyidejűleg január 9-ével felfüggesztette a lelkészi szolgálatok végzése alól.”
„Ha és amennyiben ártatlansága a rendőrségi vizsgálat során bebizonyosodik, úgy az ellene indított eljárást megszüntetjük és a lelkészi szolgálatba visszahelyezzük. Ha azonban a bűnössége bizonyítást nyer, úgy a fegyelmi eljárást lefolytatjuk ellene. A felfüggesztés ideje alatt a környékbeli lelkészek látják el a helyettesítési szolgálatokat” – tették hozzá.

A gyanúsítottat egyébként a rendőrség december 31-én hallgatta ki és vette őrizetbe. (merce.hu)