Magyarország és az Iszlám Állam neve ez idáig nem túl sokszor szerepelhetett egy lapon, ám Vlagyimir Putyin budapesti látogatásának napján - azzal együtt is, hogy az orosz elnök magyarországi vizitje uralta a hazai sajtótermékek javát – mégis csak említésre méltó szavak hagyták el az akkor éppen Lengyelországban tartózkodó Németh Zsolt száját.

„Magyarország mérlegeli, hogy katonailag részt vesz az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni fellépésben” – tálalta az MTI az Országgyűlés külügyi bizottságában jelenleg elnöki tisztet betöltő politikus szavait. De vajon milyen érvek mentén született az ötlet? Van-e értelme, vagy éppen veszélye - és ha van milyen mértékben – egy esetlegesen megvalósuló ilyetén lépésnek? Többek között ezekre a kérdésekre is kerestük a lehetséges válaszokat.

A nyugati világ kapcsolata az úgynevezett Iszlám Állammal eleddig igen sajátos mederben folyt, hiszen bár vannak olyan – a szervezet által inkább fenyegetett – országok, amelyek immár globális szintű veszélyforrásként tekintenek ezekre a muzulmán szélsőségesekre, míg mások egyelőre csak a Közel-Kelet országait látják reálisan veszélyben. Magyarország esetében a közvetlen fenyegetettség említése most még badarságnak tűnhet, de az kétségtelen, hogy ha másként nem is, de közvetett hatásokkal – gondoljunk csak a Szíriából, vagy éppen Irakból útnak indult menekültek mind magasabb számára - már nekünk is számolnunk kell.

Mindazzal együtt persze, hogy egy – reményeim szerint – inkább nyugati értékrendet képviselő ország nem mehet el szó nélkül az úgynevezett Iszlám Állam most már mindennapossá vált brutalitásai mellett, egy Magyarország részéről történő esetleges katonai szerepvállalás, vagy annak csupán a lebegtetése már egészen más asztalra tartozik.

És mindez abban az esetben is igaz, ha Németh Zsolt Lengyelországban elhangzott szavait bizonyos értelemben tágabban értelmezzük. Hiszen maga a katonai szerepvállalás sem jelent feltétlenül Irak vagy Szíria felett repkedő Gripeneket vagy a lövészgödrökben éppen harcra készülő magyar lövészeket – értelemszerűen a katonai fellépésnek is vannak úgymond kevésbé veszélyes válfajai (orvosi segítségnyújtás, szállítás, kiképzés és a többi).

Felesleges kockázat, politikai hasznokért cserébe

Magyarország ugyanakkor – meggyőződésem - ezekkel a „kevésbé veszélyes” feladatokkal is túl nagy és felesleges kockázatnak tenné ki önmagát, még azon az áron is, hogy - Németh Zsolt szavait magyarra fordítva – Budapest ismét megpróbáljon életet lehelni – bízva a többi érintett országgal történő együttes szerepvállalásban – az egyébként gyakorlatilag évek óta lélegeztető gépen tartott, s a valóságos súlyánál Magyarország által erőteljesen túldimenzionált V4-es csoportosulásba.

Magyarországot jelen pillanatban ugyanis nemhogy az Iszlám Állam nem fenyegeti közvetlenül, de még más, hasonlóan szélsőséges, vagy fundamentalista muzulmán szervezetek sem. Akkor mégis mi értelme lenne erőltetni egy ilyen szerepvállalást, kockáztatva ezzel katonáink, vagy szélsőséges esetben a civil lakosság életét is? Hiányzik-e az nekünk, hogy mi is felkerüljünk az iszlamizmust önmagából kiforgató híveinek céltáblájára? – tehetnénk fel, s tesszük is fel joggal magunkban sokan a kérdést.

Ha az imént feltett kérdésre, kérdésekre röviden, de legfőképp ésszerűen kívánunk választ, válaszokat találni, nem kell túl messzire mennünk. Hazánk iraki vagy éppen afganisztáni szerepvállalása a magyar biztonságpolitika szemszögéből nézve éppoly értelmetlennek tűnhetett, mint az Iszlám Állammal szemben, ezek szerint gondolati síkon már létező fellépésünk. Ez szakmai körökben, de megkockáztatom az érintett főiskolák, egyetemek hallgatói körében is évek óta nyílt titok. A magyar állam, vagy ha nevén akarjuk nevezni, a mindenkori magyar politikai elit ezen az áron szokta megfizetni az általa vállalt, de egyébként legtöbbször be nem tartott nemzetközi vállalásait, vagy éppen az euroatlanti szövetségi rendszerből történő kikacsintásait.

A magyar politikai elit Irakban és Afganisztánban – a magyar honvédségnek az ország méreteihez mért igen magas szintű missziós szerepvállalása éveken át hivatkozási alap volt – magyar katonák életével és vérével fizetett a NATO-nak, vagy előbbi esetében az Egyesült Államoknak a mindenkori budapesti kormányok által a szövetségesek felé vállalt, de mint már fentebb említettem, végre nem igazán hajtott vállalásaiért – lásd GDP két százalékának védelmi célokra történő felhasználása, kisebb, ugyanakkor modernebb, könnyen és gyorsan mozgatható haderő megteremtése (nálunk csak a „kisebb” jött össze), és így tovább.

Fentiek fényében sajnos könnyedén elképzelhető, hogy a V4-ek jelentőségét is kitupírozó, esetleges újabb nemzetközi színtéren bekövetkező szerepvállalásunk sem lenne más, mint az elmúlt évek nyugati kapcsolatait sokszor teljesen feleslegesen felrúgó magyar külpolitika, vagyis a magyar politikum által a partnereink, szövetségeseink szemében elkövetett hibák ellensúlyozása. Éppen úgy, ahogy az történt Irakban, vagy Afganisztánban.

Létezik másik út is

Az imént felsorolt hibáknak, rossznak, vagy meglehetősen kockázatosnak nevezhető döntéseknek legalább a jövőre vonatkozó felülvizsgálata azért sem lehet mellékes, mert bizony – merem állítani – létezik, létezne más mód is arra, hogy Magyarország – és itt nagyon fontos megjegyezni, önmaga érdekeit is szem előtt tartva – bizonyítson szövetségesei táborának.

Magyarországtól persze reálisan aligha elvárható, hogy egyik napról a másikra duplájára emelje – most a GDP egy százalékát sem haladja meg - a védelmi költségekre fordítandó kiadásait, vagy hogy észérvek nélkül megtagadjon a missziós műveletek sorába tartozó mindenfajta szerepvállalást. Utóbbiak kapcsán viszont érdemes volna elgondolkozni, hogy milyen formában, de főként milyen helyszíneken érvényesítjük azt.

A mindenkori magyar politikai elit lassan felismerhetné azt a tényt, hogy Magyarország igazán akkor válik értékes és megbecsült tagjává önnön szövetségi rendszerének, – és itt a politikai, gazdasági síkról, tehát az Európai Unióról is beszélhetünk – ha saját, közvetlen környezetében, és érdekében vállal „munkát” a béke és – akár a gazdasági – biztonság építésében. Hiszen miközben példának okáért Koszovó, vagy éppen Bosznia-Hercegovina fényévekre van egy működőképes, a lakosságának biztos megélhetést nyújtani tudó – és így a tömeges menekülthullámokat, vagy a bűnözői létformát mellékelni képes –államtól, nem is beszélve Kelet-Ukrajnáról, addig Magyarország arra a – csak ismételni tudom önmagam – felesleges veszélyeket rejtő vállalkozásra készül, hogy „hadat üzenjen” a számunkra egyelőre csupán áttételesen gondokat okozó Iszlám Államnak.

A szerző biztonságpolitikai szakértő.

kitekinto.hu