h i r d e t é s

Kocsis Máté: az újságírók az igazi politikai ellenfeleink

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kocsis Máté: az újságírók az igazi politikai ellenfeleink

2019. május 03. - 14:24

Kunhalmi Ágnes nem valódi kihívás, a Fidesz frakcióvezetője szerint az ellenzéki (valójában független) sajtó, konkrétan két-három lap ellen kell harcolniuk. - írja a nepszava.hu.

Illusztráció: MTI

Új hadjáratot hirdetett meg a Fidesz nevében Kocsis Máté, a kiemelt ellenség ezúttal az ellenzéki (valójában a Fidesztől független) újságírás

- tudta meg az Index.

A korábbi józsefvárosi polgármester migrációs témában tartott két órás lakossági fórumot a VIII. kerületben, Deutsch Tamással: míg vendége a bevándorlással rémisztgetett, és szudanizálódó Svédországról, iszlamista pártalapításról beszélt, Kocsis a kormányhoz nem lojális sajtót vette célba. Az újságírók úgy kerültek szóba, hogy Deutsch kis kitérőként azt mondta,

A politika ne akarjon lapot szerkeszteni, a szerkesztőség pedig ne akarjon politizálni.

Tegyük hozzá, a Fidesz EP- képviselőjének ezt sikerült abban az országban megjegyeznie, ahol becslések szerint már háromnegyedes a kormányzati média túlsúlya az ellenzéki vagy független sajtóorgánumokhoz képest, és ahol a propagandamunkások egy 19 éves diáklányt is képesek rossz jegyeire hivatkozva (!) támadni,  pusztán azért, mert ellenzéki tüntetéseken szólalt fel.

Újságírók a célkeresztben

Kocsis Máté szerint e az elmúlt tíz év “sikertelensége miatt” a “baloldali és liberális politikusok újságírósat, az újságírók pedig politikusosat” játszanak. Ennek jele szerinte, hogy Tordai Bence és Szél Bernadett a parlamentben Facebook-interjúkat készítenek kormánypárti képviselőkkel, ezalatt pedig a “HVG, az Index és a 444 politikát igyekszik csinálni”.

Ma őket tekinthetjük politikai ellenfeleknek, nem Kunhalmi Ágnest,

aki szerint most május 1-én volt az Európai Unió 15. születésnapja - mondta Kocsis, hozzátéve, a sport és a politika folyamatos háború, amely az ellenfelek legyőzéséről szól.

Kocsis példaként felhozta, hogy szerinte legutóbb egy egri fórumon a 24.hu fotósa olyan képet készített, amelyen csak 8-10 ember látható, és ők is jellemzően öregek, majd „szabadjára engedik a kommentelőket”, mindebben pedig az a politikacsinálás, hogy elhitetik, hogy az ellenfél legyőzhető, hiszen nincs is akkora támogatottsága. 

 A valamikor liberális politikus Deutschnak Facebook-oldalán (szó szerint) ennyit sikerült hozzá fűznie a beszélgetést bemutató  Index-tudósításhoz:

A baráti tűzzel nincs gond

Ha már „politikacsinálás”: a 24.hu szerint Fővárosi Választási Bizottság épp csütörtökön büntette meg a Józsefváros nevű, ingyenes önkormányzati lapot, mert az újság megsértette a választási eljárásról szóló törvény, a jelöltek és jelölő szervezetek közötti esélyegyenlőségre vonatkozó alapelvét.

A lap két egymás utáni száma is úgy jelent meg, hogy kizárólag Kocsis Máté véleménye szerepelt benne az EP-választásról, a jelölteké nem, sőt, egyáltalán semmi más sem, ami az EP-választásról szólna, kivéve Orbán Viktor hétpontos tervét.

A Józsefvárosnak  az FVB döntése értelmében ehhez hasonló helyen és mértékben jóvá kell tennie a következő lapszámban a hibát, de bírságot nem kell fizetniük. 

nepszava.hu