h i r d e t é s

Komoly pénzek lehetnek a kormány által támogatott orvosi szolgálati házakban

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam
a- a+

Komoly pénzek lehetnek a kormány által támogatott orvosi szolgálati házakban

2020. december 01. - 08:36

Átlagban 230 milliót adott orvosi szolgálati házakra a kormány

Egy orvosi szolgálati ház - Forrás: pályázati anyag

Nagydorog polgármestere nemrég bejelentette, hogy 381 millió forintból építhetnek egy orvosi szolgálati lakást, ám a Miniszterelnökség megkeresésünkre egyelőre nem adott információt a 2020-as nyertes pályázók listájáról, ahogyan arról sem, miért ilyen drágák ezek a vidéki házak. 2019-ben 13 házra több mint 3 milliárd forintot biztosított az állam, azaz átlagban nagyjából 230 millió jutott egy beruházásra. - írja a 24.hu

381 millió forintos állami támogatást nyert Nagydorog önkormányzata orvosi szolgálati lakás építésére – jelentette be a település polgármestere. Borbélyné Töttösi Ágnes bejegyzésében megjegyzi, korábban arról volt szó, hogy az idén 15 település nyeri el a Magyar Falu Program keretében ezt a lehetőséget, de a kormány a járványhelyzet miatt úgy döntött, hogy csak öt települést tud támogatásban részesíteni.

Megkerestük a Miniszterelnökséget, hogy megismerjük a nyertesek listáját, de azt a választ kaptuk, hogy a 2020-as támogatások egyelőre nem nyilvánosak. Ez már csak azért is furcsa, mert Nagydorog polgármestere arról számolt be, hogy a 381 millió forintot már át is utalták az önkormányzatuk bankszámlájára. Borbélyné Töttösi Ágnestől szerettük volna megtudni, hogy a teljes összeget a szolgálati lakás megépítésére fordítják-e, illetve, hogy önkormányzati telken építkeznek-e majd, de a polgármester nem válaszolt kérdéseinkre.

Nagydorogon a képen látható házba egy fiatal orvos, Dr. Vájer Gábor költözik majd be, aki az idén áprilisában állt munkába a településen, és a teol.hu cikke szerint az új háziorvos igényelte a szolgálati lakást. A polgármester bejegyzéséből az is kiderül, hogy az orvosi lakás teljes alapterülete 219 négyzetméter, és a „házban a legmodernebb épületgépészeti eszközök, beépített hűtő-fűtő, árnyékoló és légtechnikai berendezések is helyet kapnak, ezáltal biztosítva az orvosi család legmagasabb szintű kényelmét”.

2020-as pályázati anyag szerint a települések nyolc vázlatterv alapján választhatják ki a számukra megfelelő házat. Az épületek nagysága 177 és 218 négyzetméter között mozog, viszont a nyolc változatból csupán az egyikben van rendelő.

A Miniszterelnökség 24.hu-nak küldött válaszából kiderült, hogy a Magyar Falu Program keretében 2019-ben 13 orvosi szolgálati lakás megépítésére 3 milliárd 89 millió forintot biztosított az állam az önkormányzatoknak. 

 

A 2019-es nyertes pályázatok

  • Besenyszög Város Önkormányzata (független polgármester) 273 168 712 forint.
  • Derekegyház Község Önkormányzata (fideszes polgármester) 267 615 961 forint.
  • Egeraracsa Község Önkormányzata (fideszes polgármester) 234 778 476 forint.
  • Farmos Község Önkormányzata (független polgármester) 237 787 071 forint.
  • Kerecsend Község Önkormányzata (fideszes polgármester) 262 839 315 forint.
  • Kocsér Község Önkormányzata (fideszes polgármester) 201 558 426 forint.
  • Méhtelek Község Önkormányzata (független polgármester) 204 530 799 forint.
  • Pirtó Község Önkormányzata (fideszes polgármester) 227 934 745 forint.
  • Sáta Község Önkormányzata (fideszes polgármester) 233 644 823 forint.
  • Székely Község Önkormányzata (független polgármester) 274 157 704 forint.
  • Táborfalva Nagyközség Önkormányzat (független polgármester) 200 457 210 forint.
  • Tiszaszentmárton Község Önkormányzata (független polgármester) 215 167 121 forint.
  • Vonyarcvashegy Nagyközség Önkormányzata (független polgármester) 255 639 827 forint.

A Miniszterelnökség megjegyezte, 27 orvosi szolgálati lakást fel is újítottak a pályázat kezdete óta. Ez jóval kisebb költséggel jár, Rétvári Bence nemrég a Facebook-oldalán be is jelentette, hogy Acsán például 28 millió forintért alakítanak ki szolgálati lakást a rendelő épületében.

Arra a kérdésünkre viszont egy hete nem válaszol a Miniszterelnökség, hogy miért kerülnek 200 millió forintnál többe az orvosi szolgálati lakások. Azt is szerettük volna megtudni, hogy a vázlattervek mennyibe kerültek, azokat melyik építésziroda készítette, de cikkünk megjelenéséig erre sem reagáltak.

Orbán szívügye Makovecz stílusban

A 2019-es nyertes pályázatok egy része lassan révbe ér, több beruházáshoz kiválasztották a kivitelezőt, néhány helyszínen már folynak a munkálatok. Az épületek megjelenése nagyon hasonló, ez nem meglepő, miután a házakat típustervek alapján – természetesen a helyi viszonyokhoz igazítva – építik meg.

Orbán Viktor miniszterelnök szívügye, hogy mindenhol legyen megbecsültsége az orvosnak, a papnak és a tanárembernek

– ezt mondta Kónyi-Kiss Botond, a Dobrosi Építész Kft. tervezőmérnöke az egeraracsai 234 millió forintos orvosi szolgálati lakás alapkőletételénél.

Mint kifejtette, 28 településen terveznek szolgálati házakat. A Dobrosi Építész Kft. a Makovecz Imre elvei szerint működő irodákat egyesítő Makona Egyesülés tagja, alapítója és tulajdonosa pedig Dobrosi Tamás, a felcsúti Pancho Aréna, illetve a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia egyik melléképületének tervezője.

Ahogyan korábban említettük, nem „hagyományos” lakásokról van szó, az épületek energiafelhasználása alacsonyabb lesz, ennek azonban ára van.

A Heves megyei Kerecsendnek 262,8 millió forintos támogatást ítéltek meg tavaly. Az alábbi térképen látható Bereksori utcai saroktelekre egy ötszobás családi házat húz fel az egerszalóki Thermál Építő Kft. nettó 199,8 millió forintért (amelyből 9 millió forint a tartalék keret). A legnagyobb magyar ingatlanhirdetési oldal szerint Kerecsenden egy jó állapotú, 335 négyzetméteres családi házat 38,5 millió forintért hirdetnek. Az Ingatlan.com-on ez a legdrágább kerecsendi ház, amit megvételre kínálnak.

A Zala megyei Vonyarcvashegy tavaly 255,6 millió forintos támogatást kapott orvosi szolgálati lakás kialakítására, ennek terhére építtetnek a helyi Nest-Bau Kft.-vel egy 215 négyzetméter hasznos területű, négyszobás családi házat bruttó 210 millió forintért. A Balaton északi partján fekvő település más árkategória, mint Kerecsend, az Ingatlan.com szerint jelenleg a legdrágább, luxus komfortfokozatú, balatoni panorámás, akadálymentesített, intelligens rendszerrel felszerelt újépítésű villa 249 millió forintba kerül.

Ahogyan Manninger Jenő, a térség fideszes képviselőjének posztjában is látszik, gyakorlatilag itt is ugyanolyan Makovecz-stílusú épületet húznak fel, mint Nagydorogon:

A Bács-Kiskun megyei Pirtó 227,9 millió forint támogatásából építtet egy 140 négyzetméteres családi házat, amelyhez 46,6 négyzetméteres garázs és tárolóhelyiség, illetve egy 21 négyzetméteres fedett terasz is tartozik majd. Pirtó nem tartozik az ország legdrágább települései közé, az árat azonban árnyalhatják a gépészeti megoldások. A szolgálati otthon az Anloma Kft. kivitelezésében készül, a Halasinfo.hu beszámolója szerint már a bokrétaünnepet is megtartották, természetesen a helyi politikusok részvételével: az eseményen Nagy Ferenc fideszes polgármester mellett beszédet mondott Mák Kornél, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés KDNP-s alelnöke és Bányai Gábor fideszes országgyűlési képviselő

A Pest megyei Farmoson a település központjához közel, a Rákóczi Ferenc utcában épül orvosi szolgálati lakás, amelyhez az állam 237,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott. A nagyvonalúságra szükség is van, a nagykátai járásban található településen bruttó 213,3 millió (nettó 168 millió) forintért készül a kétszintes, négyszobás, körülbelül 200 négyzetméteres családi ház. A munkát a gödöllői Épkomplex Kft. nyerte el. Farmos jelenleg is nagy erőkkel keresi jövendőbeli orvosát, felhívásukban kiemelik a szolgálati lakást, illetve azt, hogy a Magyar Falu Program tavalyi, illetve idei fordulójában is eredményesen pályáztak orvosi eszközök beszerzésére és a rendelő fejlesztésére.

A szintén Pest megyei Kocséron háromszobás orvosi lakás épül, amelynek bruttó alapterülete 251,2 négyzetméter. A munkát az abonyi M.T. HARDY Kft. nyerte el 186,4 millió forintért. A nagykőrösi járásban fekvő település tavaly 201,5 millió forintot kapott a Magyar Falu Programból erre a célra. A kivitelezési szerződés szerint az összeg legnagyobb részét, bruttó 134,1 millió forintot a statikai, építészeti munkák teszik ki, ezt árban az épületvillamosság (bruttó 22,8 millió) és a fűtéstechnika (bruttó 14,4 millió) követi.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszaszentmártonban a záhonyi SOMA 96 Kft. építi az orvosi otthont, amelynek 2021 februárjának végéig kell elkészülnie. A kivitelezés ára nettó 159 millió forint, amelyből 12,5 millió forint a tartalék keret. A településen egyetlen eladó házat találtunk, a 100 négyzetméteres ingatlanért 6,5 millió forintot kérnek. (24.hu)