Korábban nem volt ellenségünk, de mára gyártott néhányat!
Ország, Európa közepén. Nem túl nagy, nem is mindig jó, de nekünk megfelel.
A mi országunk.
Aztán, ahogyan az a pszicho-filmekben történni szokott, közénk keveredett egy furcsa szerzet. Még csak nem is erőszakkal törte ránk az ajtót – addig hízelgett és ígérgetett, míg végül vezérünkké választottuk.
Kezdetben nem éreztük, hogy mekkora a baj. Történtek furcsa dolgok, de ezeket sokáig nem vettük komolyan: ahol sok minden furcsa, ott már majdnem minden megszokott.
Egyik nap leesett egy kép a falról. Másnap élettelenül feküdt a küszöbön a macska. Egy héttel később nyitva találtunk egy kulcsra zárt ajtót. Megszűnt egy újság, lemondták egy színész fellépését, kivágták egy téren az összes fát.
Lassanként megváltozott minden. Mások lettek a zajok, a zörejek, újak a szagok, az illatok. Fakultak a színek, repedtek a falak, összementek a terek.
A jövevény egyre zavartabban viselkedett. Már kérdezni is csak halkan mertük egymást: őrült ez, vagy csupán gazember?
Megváltozott a nyelv, a szavak idővel már nem azt jelentették, mint valamikor. Ha valakitől elvett valamit, azt mondta: idáig nem volt lehetőséged, hogy részt vállalj a közös terhek viseléséből, de most megteremtettem a számodra.
Ha azt mondja valamire, hogy megvédi, azt jelenti, hogy elveszi. Ha kérdezzük, nem válaszol. A párbeszéd a számára azt jelenti, hogy elmondja, amit ő fontosnak tart közölni velünk.
Korábban nem voltak ellenségeink, most szerzett nekünk néhányat. Valami írásra hivatkozik, az apróbetűs részben állítólag mindenre felhatalmaztuk, nemzeti konzultációnak nevezi, hogy leveleket ír, és kérdőíveket küldözget közpénzen, mindenkinek.
Bármit mond, bármit tesz, az emberekre hivatkozik. Rákosi és Kádár is az emberekre hivatkozott, csak ők dolgozó népnek és uralkodó osztálynak nevezték az általuk elnyomottakat.
Félelmetesnek próbál mutatkozni, miközben látszik rajta: ő az, aki retteg. Ezért harcol a világgal, de leginkább a saját démonaival.
Mintha egy film lenne. Hatásos, de nem igazán eredeti forgatókönyvvel.
Mi meg csak nézünk, mint a moziban: vajon kitart-e a szotyola a film végéig?
Név és cím a szerkesztőségben