h i r d e t é s

Korlátozott számban vehetnek részt a máshonnan érkezők a csíksomlyói búcsún

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Korlátozott számban vehetnek részt a máshonnan érkezők a csíksomlyói búcsún

2021. május 14. - 16:24

A gyulafehérvári római katolikus érsekség közzétette a jövő hét szombatján tartandó csíksomlyói búcsú egyházmegyékre és főesperesi kerületekre bontott részvételi keretszámait.

Forrás: balinto / Flickr / wikipedia

Kovács Gergely érsek körlevelét a Romkat.ro portál ismertette. A körlevél szerint 22 110 távolról érkező zarándok vehet részt a búcsún. Valamennyien kitűzőt kell, hogy viseljenek, amelyet a plébániákon keresztül szerezhetnek meg. A csíkszeredaiak számára további 15 ezer kitűzőt készítenek, őket azonban a lakcímüket igazoló személyi igazolvány felmutatásával kitűző nélkül is felengedik a csíksomlyói hegynyeregbe.

Amint az érsek közölte: idén nem lesz lehetőség az autóbuszos zarándoklatra, s be kell tartani a szájmaszk viselésére és a távolságtartásra vonatkozó szabályokat. Javasolta, hogy lehetőleg olyanok alkossák a plébániák zarándokcsoportjait (a keresztaljákat), akiket beoltottak a koronavírus ellen. Az érsek azt is kérte, hogy a zarándokcsoportok ne menjenek be a kegytemplomba.

A legnagyobb keretszámok a székelyföldi főesperesi hivatalok mellett szerepelnek. A lista szerint 5400 alcsíki, 6600 felcsíki, 2000 Székelyudvarhely környéki, 1500 gyergyói, szintén 1500 kézdi és orbaiszéki hívő vehet részt a zarándoklaton. A kolozs-dobokai főesperesség 210 helyet kapott, a temesvári, nagyváradi és szatmári egyházmegyék ötszáz-ötszáz képviselővel, a moldvai csángók 450-el lehetnek jelen a pünkösdszombati búcsús nagymisén.

A körlevél nem tér ki arra, hogy más országokból érkező zarándokok vagy más vallásfelekezethez tartozók hogyan vehetnek részt a búcsún.

Kovács Gergely érsek ugyanakkor közölte: folyamatban van az Egészségügyi Minisztérium és a Vallásügyi Államtitkárság közös módszertanának kidolgozása, amely a vallási zarándoklatokon való részvételt szabályozza. Ehhez igazodva történik majd a csíksomlyói búcsún való részvétel.

Több részletet is pontosítottak a zarándoklat szervezői péntek délutáni csíksomlyói sajtótájékoztatójukon.
Urbán Erik, az erdélyi ferences rendtartomány főnöke elmondta: a más felekezethez tartozók számára, akik együtt kívánnak ünnepelni a római katolikus hívekkel, azt javasolják, hogy vegyék fel a kapcsolatot a településükön, vagy a közelben működő plébániákkal. Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere hozzátette: nincs arra vonatkozó tiltás, hogy Magyarországról és más országokból is érkezzenek zarándokok, de azt javasolják, hogy televíziós és internetes közvetítés által inkább otthon éljék meg a pünkösdi búcsú élményét. Ha mégis elindulnának, keressék meg a testvértelepülésük küldöttségét. A polgármester hozzátette: a kitűző beszerzését mindenkinek ajánlják, de azok is részt vehetnek a zarándoklaton, akik nem jutnak kitűzőhöz. Nyomatékosította azonban, hogy az autóbuszos zarándoklat nem lesz megengedett, és ezt hatóságok is ellenőrzik.

Korodi Attila arról is beszámolt, hogy az Egészségügyi Minisztérium és a Vallásügyi Államtitkárság kidolgozta a zarándoklatokat szabályozó rendeletet. Utóbbi szerint a búcsú teljes ideje alatt kötelező lesz a maszkviselés, és csak az egy háztartásban élők helyezkedhetnek el egymás közelében, a családoknak másfél méteres távolságot kell tartani egymástól.

A polgármester azt is elmondta, hogy a búcsú napján csak a meglévő üzletek és vendéglátó helyek tartanak nyitva a városban, a Csíksomlyóra vezető Szék utcán megtiltották a kirakodó vásárt. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy ne alakuljon ki torlódás a helyszínre vezető, és az elvezető utakon. Hasonló megfontolásból a búcsús szentmisét a Csíksomlyói Passió előadása követi a hegynyeregben.

Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke elmondta: a hegynyeregben külön szektorok lesznek kialakítva az egyes területek zarándokainak, és önkéntesek irányítják majd az érkezőket a megfelelő helyre. A politikus hozzátette: idén is lesz lovas zarándoklat. A távoli országokból érkező imaszalagokat lovas zarándokok hozzák a hegynyeregbe.

Urbán Erik bejelentette: idén először telefonos alkalmazás áll a zarándokok rendelkezésére. Az internetes áruházakból letölthető Csíksomlyó alkalmazás eligazítást nyújt, és háttérinformációkkal is szolgál.
A pünkösdszombati nagymise május 22-én romániai 12:30-kor (közép-európai 11:30-kor) kezdődik. A búcsút élőben közvetíti a Duna televízió.

Csíkszeredában és Hargita megyében változatlanul alacsony a fertőzöttségi ráta. A városban az elmúlt két hétben jegyzett új fertőzések ezer lakosra vetített száma pénteken 0,52, a megyében 0,81 volt. Hargita megyében az elmúlt 24 órában 15 új koronavírusos fertőzést jegyeztek. (MTI)