fbpx Kormányszóvivő: az emberek 97 százaléka szerint a gyermek nevelése kizárólag a szülők feladata és felelőssége | CIVILHETES

h i r d e t é s

Kormányszóvivő: az emberek 97 százaléka szerint a gyermek nevelése kizárólag a szülők feladata és felelőssége

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Kormányszóvivő: az emberek 97 százaléka szerint a gyermek nevelése kizárólag a szülők feladata és felelőssége

2021. szeptember 08. - 12:52

 

A nemzeti konzultáció kérdőívét kitöltők 97 százaléka gondolta úgy, hogy a gyermek nevelése kizárólag a szülők feladata és felelőssége - emelte ki a kormányszóvivő szerdai Facebook-videójában.

Forrás: HVG

 Szentkirályi Alexandra hozzátette: a magyar emberek szerint helyes, hogy törvény korlátozza "a kiskorúakra irányuló" LMBTQ-propagandát.
    A kormányszóvivő köszönetet mondott annak a több mint 1,4 millió embernek, aki kitöltötte a nemzeti konzultációs kérdőívet.
    Az eredményeket ismertetve emlékeztetett: az első kérdés arra vonatkozott, milyen legyen a járvány utáni élet. A válaszadók 96 százaléka egyetértett abban: Magyarországot meg kell erősíteni, hogy egy veszélyesebb korszakban is meg tudjon felelni az új kihívásoknak - mondta.
    "Még ennél is több ember, a válaszadók 98 százaléka gondolta úgy, hogy Magyarországnak ki kell állnia az érdekei mellett, hogy nem engedhetünk Brüsszel zsarolásának. A magyar emberek világos üzenetet küldtek: nem kérnek a gyámkodásból!" - hangsúlyozta a kormányszóvivő.
    A konzultációt kitöltők 97 százaléka gondolta úgy, hogy a gyermek nevelése kizárólag a szülők feladata és felelőssége - mondta Szentkirályi Alexandra, hozzátéve, a magyar emberek szerint helyes, hogy törvény korlátozza a kiskorúakra irányuló LMBTQ-propagandát.
    A kormányszóvivő közölte, 99 százalékos egyetértés van abban is, hogy ne a családok, hanem a multinacionális nagyvállalatok fizessék meg a környezetromboló tevékenységük árát. Úgy fogalmazott: "Az emberek nem kérnek a brüsszeli klímaadókból, nem szeretnék, hogy a környezetszennyezés és a klímaváltozás költségeit a magasabb rezsiárakon keresztül nekik kelljen megfizetniük."
    Kitért arra: a koronavírus-válság rámutatott, milyen az, amikor egy ország kiszolgáltatott. a nemzeti konzultációt kitöltök 94 százaléka ítélte meg úgy, hogy szükség van magyar vakcinagyárra.
    "A nemzeti vakcinagyár lehetővé teszi, hogy hatékonyan, nem másoknak kiszolgáltatva tudjunk védekezni a jövőben is" - hangsúlyozta a kormányszóvivő.
    Szentkirályi Alexandra azt mondta: a kormány számára a nemzeti konzultáció eredménye mindig irányadó, ezért napirenden vannak ezek a kérdések, a döntésekről majd beszámolnak. (MTI)


 

Kommentek

h i r d e t é s