Nem titkosak, mégsem ismerhetőek meg a paksi bővítés három megvalósítási megállapodásának részletei: a kormány feloldotta ugyan a legtöbb dokumentum minősítését, a betekintést azonban nem engedélyezi. Beszédes ugyanakkor, hogy mi az, aminek a titkosításához továbbra is minden erővel ragaszkodnak.

Mint emlékezetes, a tervezett paksi bővítésről 2014 januárjában Moszkvában titokban állapodott meg Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor. A paktumot a még a 60-as években, a kommunista érában megkötött szovjet-magyar nukleáris együttműködési megállapodás meghosszabbításába csomagolták, a részleteket pedig az azonnal, teljes körűen titkosított három megvalósítási megállapodásban rögzítették. A dokumentumok minősítése miatt az LMP-s Szél Bernadett és a Párbeszéd EP-képviselője, Jávor Benedek is a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordult, kérve, hogy Péterfalvi Attila, a hivatal elnöke vizsgálja meg, indokolt-e a titkolózás. Még az eljárások alatt a kormány a legtöbb anyag minősítését megszüntette, amit Péterfalvi a vizsgálat lefolytatásáról Szél Bernadettnek írt levelében helyes lépésnek nevezett. Néhány részlet esetében azonban az Orbán-kabinet fenntartotta a titkosítást, aminek indoklását a NAIH is elfogadta.

A kormány a leginkább az EPC (kivitelezési) szerződés 36. fejezetét félti a nyilvánosságtól, amely az ún. speciális megszűnési mechanizmusokat tartalmazza – vagyis azt, hogy hogyan és milyen feltételekkel lehet kihátrálni a szerződésekből, mekkora anyagi veszteséggel jár a kontraktus felmondása. Árulkodó, hogy ezzel kapcsolatban a Putyin-Orbán-paktumban az szerepel: magát a nukleáris együttműködési megállapodást bármikor fel lehet mondani, ami azonban a megvalósítási megállapodások érvényességét nem befolyásolja.

Lázár János – még mint Paks ügyében illetékes kormánytag – korábban kifejtette, hogy nincs semmiféle titkos záradék a szerződésekben, minden részlet megismerhető – ehhez képest a kormány minden erővel azon van, hogy a kiszállási feltételekről ne tudhasson a közvélemény. Az indoklást pedig – miszerint a szerződés megszűnéseinek eseteit, lehetőségeit és szankcióit taglaló szövegrész „nyilvánosságra kerülése és nyilvános vitatása, vagy akár csak megvitatása is megzavarhatja az állami vagy közfeladatot ellátó szerv működését”, magyarán beláthatatlan következményekkel járhat (ami nem sok jóval kecsegteti a magyar felet arra az esetre, ha a szerződést valamikor mégis föl kell mondani, például az Európai Bíróság döntése miatt).

Szintén hatályban maradt a részletes technikai ajánlat – vagyis annak leírása, hogy az oroszok pontosan mit építenek a pénzünkért –, valamint a projekt-menetrend és a fizetési ütemezés titkosítása is. Ezek anyagok ismeretének hiányában viszont nemhogy a nyilvánosság, de a parlament sem tudja megítélni, történt-e idő- vagy költségtúllépés a beruházás során a beruházó részéről, ami lehetetlenné tesz bármiféle magyar igényérvényesítést. Ugyancsak titkos marad az üzemanyagellátásról és a használt fűtőelemek sorsáról szóló megállapodás is.

Úgy tudjuk, Szél Bernadett most a képviselői jogaival élve iratbetekintést kezdeményez, hogy legalább a nem titkos szerződésrészleteket végigolvashassa. Hasonlóval próbálkozott korábban Jávor Benedek is, de Süli János miniszter – törvényes jogalap és jogi indoklás nélkül – elutasította a kérését. Így most az a helyzet, hogy a megvalósítási megállapítás lényegi részeit azért nem lehet megismerni, mert titkosak, a többit pedig azért, mert a kormány nem adja oda.

Szerző: Hargitai Miklós / nepszava.hu