h i r d e t é s

Korrupciógyanús ügyek Vácon: Habony Árpád új szerelmének apja feljelentést tett

Olvasási idő
9perc
Eddig olvastam
a- a+

Korrupciógyanús ügyek Vácon: Habony Árpád új szerelmének apja feljelentést tett

2015. november 12. - 07:25
0 komment

Több, százmilliós értékűre becsült, Vácon történt visszaélésgyanús ügyben tett tavaly feljelentést Nagy Péter, helyi vállalkozó.

A férfi úgy érzi, az elmúlt közel másfél évben érdemi fejlemény a városvezetéshez köthető ügyek kivizsgálásában nem történt - írja az Átlátszó. Van olyan ügy, amelyik már másfél éve van a nyomozó hatóságnál, de eddig még senkit sem gyanúsítottak meg. Ez utóbbi tényt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság is megerősítette az Átlátszó megkeresésére, egyúttal közölték, hogy környezetkárosítás és hűtlen kezelés gyanúja miatt folynak az eljárások. A vállalkozó szerint nem kizárt, hogy magas beosztású kormányzati politikus közbenjárása lassítja a nyomozást, de erre nincs bizonyítéka. Ha ez igaz, akkor nem kizárt, hogy a háttérben komoly erők ütközhetnek, a feljelentő Nagy Péter lányának ugyanis Habony Árpád udvarol.

"Az Önkormányzat vagyona a három év alatt 3097,3 millió Ft-tal (12,7%-kal) csökkent (…) Kiemelten kockázatos volt az Önkormányzat vagyonváltozást – ezen belül a tartós részesedések értékesítését – érintő döntéseinek szabályszerűsége, a gazdálkodásra vonatkozó szabályzatok hiányosságai és a törvényi előírások megsértése miatt. (..) Az Önkormányzat gazdálkodása során nem biztosította maradéktalanul az átláthatóság és az integritás érvényesülését."

Mindezt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) idén október 21-én közzétett jelentése mondja ki Vác 2011 és 2013 közötti pénzügyi és vagyongazdálkodásával kapcsolatban.

Nagy Péter szerint a jelentés többek között azt a kérdést is felveti, hogy miért csökkent a városi vagyon a vizsgált három évben. Az építési vállalkozó, aki 2014-ben független polgármester-jelöltként indult az önkormányzati választáson, összefüggést vél felfedezni az ÁSZ megállapításai és az általa másfél éve feltárt visszaélésgyanús ügyek között – ezek egy részében Nagy szerint a város egyik alpolgármestere is érintett lehet.

Ahogy erre fel is hívta Pintér Sándor belügyminiszter, Papp Károly országos rendőrfőkapitány, Polt Péter legfőbb ügyész és Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetőjének figyelmét a hozzájuk eljuttatott beadványában.

Nagy első feljelentéseit a tudomására jutott ügyekben 2014 júniusában tette. "Az akkori feljelentések százmilliós nagyságrendű TAO-s visszaélésekről szóltak, egy százmilliós tételű uszoda-sátortető beszerzésről és egy tízmilliósra becsült, lopott alkatrész fiktív számlával történő visszavásárlásáról"- mondja. Beadványában leírja, hogy a másfél évvel ezelőtti feljelentést a Váci Rendőrkapitányságon rövid idő alatt kivizsgálták: az ügyeket csupán kis értékű sikkasztásnak minősítették, de ezt is alaptalannak találták, így a nyomozást megszüntették.

A Váci Ügyészség azonban elrendelte a nyomozás folytatását, és ennek lefolytatására a Dunakeszi Rendőrkapitányságot jelölte ki. Nagy az itteni tanúmeghallgatásán azzal szembesült, hogy a feljelentéséhez csatolt mellékletek éppen azt igazolják, hogy az ügyben nincs bűncselekmény gyanúját megalapozó mozzanat.

Csakhogy – mint ezt meghallgatásán azonnal jelezte is – ő semmilyen dokumentumot nem mellékelt a feljelentéshez, mert a bizonyítékait személyesen akarta a nyomozónak átadni. Hogy mi történt, ki adta be az anyagot Nagy Péter helyett, illetve, hogy miután mindez kiderült, az iratokat elkülönítették-e a nyomozás aktájában, máig nem tudni.

Sportpénzek mozgásban

Nagy feljelentése szerint a Vác Város Labdarúgó Sportegyesülettel (VVLSE) kapcsolatban például az merült fel, hogy fiktív számlák alapján fizethettek ki összegeket. Ezt azzal támasztotta alá, hogy egy tervezett, de elmaradt kecskeméti edzőtáborra például nyolcmillió forintot fizettek ki. Nagy az Átlátszónak elmondta, úgy tudja, hogy a nyomozó hatóság előtt azzal magyarázkodtak az egyesület vezetői, hogy a tábort később meg akarják tartani, ezért nem adták vissza a befizetett összegeket.

Nagy beadványában azt írja, "magánnyomozása" során szembesült azzal, hogy a város egyik Fidesz-KDNP-s alpolgármestere, Pető Tibor okirat-hamisítás gyanúját felvető módon lett egyesületi elnök, hogy aztán a Budapest Környéki Törvényszékről kikért hivatalos kivonattal önmagát elnökként igazolva az említett sportegyesület gazdasági életét, TAO-s pénzeit, százmilliós pályázatait kezelni tudja.

Az okirat-hamisítás és a százmilliós csalás gyanúját a gödöllői rendőrök kezdték vizsgálni, de mivel ötven millió forintot meghaladó elkövetési érték felett a megyei főkapitányságok jogosultak nyomozni, az ügy átkerült a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságra (PMRFK). És ide került át a Dunakeszin folytatott nyomozás is, hogy az ügyeket összevonva, egy eljárásban vizsgálják ki.

Illegális hulladéklerakás

A másik jelentős ügyről Nagy akkor értesült, mikor tavaly indult a polgármesteri székért. Egy váci lakos hívta fel a figyelmét, hogy a város északi részén, egy Natura 2000-es természetvédelmi területen több ezer köbméter vasúti bontásból származó veszélyes hulladékot raktak le, és ugyanez történt a városi ivóvíz kutak külső védterületén.

A váci bejelentő mind Nagynak, mind tanúmeghallgatásán a nyomozóknak pontosan elmondta, kik szállították a bontási hulladékot az északi területre – a rendőrség ennek dacára megszüntette a nyomozást, mondván, a szakértői vélemény szerint nem veszélyes hulladékról van szó, és az eljárás folytatásától nem várható eredmény.

Nagy Péter nem hagyta annyiban a dolgot, és saját pénzen készíttetett egy másik szakértői anyagot. Ez megállapította, hogy a nyomozást elutasító határozat téves jogszabályi hivatkozást és jogértelmezést tartalmaz, ráadásul a helyszínen lerakott törmelékben "veszélyes hulladéknak minősülő hullámpala, olajjal szennyezett térkő, illetve olajjal és olajsárral szennyezett ágyazati zúzott kő" is volt. A szakértő megjegyezte azt is, hogy mivel az illegális lerakás Natura 2000-es terület is érintett, a környezetkárosításon túlmenően természetkárosítás bűncselekményének gyanúja is felmerül.

A szakértői vélemény alapján az ügyészség elrendelte a nyomozás folytatását. Ehhez kapcsolódóan beadványban Nagy felvetette, érdemes lenne megvizsgálni, hogy a város műfüves focipályája alatti területet nem szintén a vasúti bontásból származó veszélyes hulladékkal töltötték-e fel.

Harrach Péter városa

A szóbanforgó pályát egyébként tavaly szeptemberben, két héttel az önkormányzati választás előtt adta át a megyében komoly befolyással rendelkező Harrach Péter. Az eseményen természetesen jelen volt a város később újraválasztott polgármestere, Fördős Attila és a Nagy Péter feljelentésében név szerint is emlegetett Pető Tibor alpolgármester, aki szintén újrázni tudott.

A KDNP frakcióvezetője helyben is erős embernek számít, a váci választókerület Fidesz-KDNP-s jelöltjeként jutott az Országgyűlésbe.

De nemcsak az építési vállalkozó emelt szót ezekben az ügyekben a nyilvánosság előtt. A szeptemberi testületi ülésen Bóth János szocialista képviselő a Váci Városfejlesztő Kft-vel, a helyiek által csak "holding"-nak nevezett társasággal kapcsolatban kérdezte, hogy az uszoda kazánjában valóban egy lopott gázégőfej működik-e, mint azt Nagy Péter a hatóságok előtt állította. Értékes ipari eszközről van szó, értéke hétszázezer forint.

A válasz szerint azért szerelték le a berendezést, és azért nem adták vissza a banknak, amikor az önkormányzat úgy döntött, hogy nem kívánja a lízingelt eszközöket maradványértéken megvásárolni, mert az nem szerepelt külön leltárban, illetve nem képezte részét a Merkantil Bankkal kötött lízingszerződésnek.

Bóth János az Átlátszó érdeklődésére megjegyezte, Mihály István Pest megyei rendőrfőkapitánynál is járt, tájékoztatást kérve arról, hol tartanak a feljelentések ügyében a nyomozások.

"Reményeim szerint nemsokára megkapom a választ, és az derül majd ki, hogy bármennyire is szeretné a városvezetés elmismásolni az ügyeket, nem sikerül. Azért is tartom felháborítónak ezeket a dolgokat, mert én nyolc évig voltam polgármester, és 2010 óta, mióta a Fidesz-KDNP emberei irányítják Vácot, a gazdasági züllés jeleit tapasztalom. Ezt nem elfogultságból mondom, hanem a tények miatt, és ezt támasztja alá az ÁSZ ellenőrzése is, amely jelzi a problémákat, így az integritás és az átláthatóság hiányát."

Bóth megemlítette azt is, hogy a botrányok nagy része a TAO-s pénzhez kapcsolódik.

Lassan őrölnek az igazságszolgáltatás malmai

Nagy Péter azt mondja, a beadványt elkeseredésében nyújtotta be a nyomozóhatóságok első számú vezetőinek, mivel semmi haladást nem lát az általa bepanaszolt ügyekben. Tudja, hogy mivel nem sértett, nem kaphat tájékoztatást a hatóságtól az ügy részleteiről, és a nyomozás irataiba sem tud betekinteni, de azt fölöttébb furcsának tartja, hogy egy ismeretlen személy által beadott, az ő terhelő állításait negligáló dokumentumot csatoltak a feljelentéséhez.

Azt is különösnek találja, hogy Pető Tibor alpolgármester mindössze néhány nappal az első feljelentések beadása után már jelezte neki, hogy tud az ügyekről, és "hiába jelentgeti föl, úgysem lesz belőle semmi."

Nagy Péter az elhúzódó rendőrségi nyomozás miatt azt gyanítja, igazak lehetnek azok a városi pletykák, melyek szerint a városvezetés érdekében egy magas beosztású kormánypárti képviselő keze elérhetett a megfelelő helyekre. Ha ez így van, akkor még érdekesebbé válhat a váci történet, a feljelentő legidősebb lányának ugyanis néhány hónapja az Orbán Viktor személyes tanácsadójaként számon tartott Habony Árpád csapja a szelet.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság az Átlátszó megkeresésére azt a tájékoztatást adta, hogy környezetkárosítás, illetve hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálódnak. Ez utóbbival kapcsolatban azonban nem árulták el, hogy melyik ügyben vagy ügyekben valósulhatott meg a bűncselekmény, csak annyit tettek hozzá, hogy gyanúsított még egyik eljárásban sincs.

Az alpolgármester szerint lejárató kampány zajlik

Mivel a feljelentésben nevesítették Pető Tibor alpolgármestert, az Átlátszó őt is megkérdezte az ügyekről. Pető szerint lejárató kampány folyik ellene, a vádak minden alapot nélkülöznek.

"Az önkormányzati választás idején már mindegyik téma felmerült a sajtóban, és hogy nem sok sikerrel, jelzi az is, hogy az emberek bizalmat szavaztak nekem. Állok a sajtó és a rendőrség rendelkezésére mindegyik ügyben, ha meg akarnak hallgatni."

Az alpolgármester a hulladéklerakással kapcsolatban azt közölte, hogy az állandó problémát jelent Vácon, csakúgy, mint más településeken. Megterheli a város költségvetését, de soron van, hogy elszállíttassák a szemetet – tette hozzá.

"A labdarúgó sportegyesületnek jogszerűen, az alapszabályban írtak szerint lettem az elnöke. Az erről szóló dokumentumokat megküldtem az erről kérdéseket feltevő ellenzéki képviselőnek is. A sikereket egyébként bizonyítja, hogy kiemelt utánpótlás bajnokság első osztályában több mint 300 gyerekkel foglalkozunk."

A kampány idején Nagy Pétert sem kímélték az ellenfelei: azt hozták fel vele szemben tavaly nyáron, hogy miközben a korrupció ellen, a közélet tisztaságáért hirdetett harcot, szerepelt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 180 napon túli legnagyobb adótartozók listáján. Nagy Péter minderre azzal reagált a helyi internetes lapnak, hogy álláspontja szerint az adóhivatal megállapítása téves volt.

Az Átlátszónak azt mondta, kérte a korrekciót, és jogi útra vitte a dolgot. Abban bízik, hogy ezt az eljárást is megnyeri, ahogy korábban már két alkalommal is sikerrel járt el az adóhivatal nála tartozást kimutató határozatával szemben.

 

Csikász Brigitta / atlatszo.hu (Címlap: Forrás: atlatszo.hu)