h i r d e t é s

Kortárs tánctalálkozót tartanak Budakalászon

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kortárs tánctalálkozót tartanak Budakalászon

2021. november 02. - 13:06

Idén tizenhetedik alkalommal rendezik meg csütörtöktől szombatig a Kalászi Kortárs Tánctalálkozót Budakalászon, a Kós Károly Művelődési Házban.    

Forrás: tanc - Reblog

A fesztivál három estéjén a Feledi Project Idők folyamán című produkciója, a Fitos Dezső Társulat és a Szentendre Néptáncegyüttes A falu című előadása, valamint a Duna Táncműhely legújabb bemutatója, A tizedik menyasszony lesz látható - tájékoztatták a szervezők kedden az MTI-t.

A tánctalálkozó a Vaskakas Bábszínház Kismalac meg a farkasok című gyermekelőadásával veszi kezdetét, amelyet két alkalommal is láthat a közönség. A mulatságos történet magyar népmesék alapján készült, bábokkal és zenével. Este 7 órától a Feledi Project Idők folyamán című előadása a női lelket, a női érzéseket kutatja, azt a kérdést próbálja körüljárni, miként jut el egy ember odáig, hogy eldobja életét.

Pénteken a Fitos Dezső Társulat a Falu című produkciója ízelítőt ad a Kárpát-medence folklórkincséből. Szombaton a Duna Táncműhely A tizedik menyasszony című előadásának története pedig egy beavatási rituáléra épül.

Hagyományosan a tánctalálkozó részeként rendezik meg a Kortárs-néptánc gálát, amely lehetőséget nyújt a néptánc és kortárs tánc határmezsgyéjén dolgozó együtteseknek, előadóművészeknek, valamint a profi és amatőr táncosok találkozására. Fellép a Pomázi Kevély Táncegyüttes, az Óbuda Tánc és Mozgásművészeti Iskola, Pirók Zsófia, a Gangaray Dance Company és a Közép-Európa Táncszínház.

A programot koncertek és kiállítások egészítik ki. Ebben az évben Tőkés Imola kiállítása lesz látható a fesztivál ideje alatt a Faluház kávézójában. (MTI)