h i r d e t é s

Kósa Lajos hazudott az ügyészség szerint a Pegasus-ügyben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kósa Lajos hazudott az ügyészség szerint a Pegasus-ügyben

2021. november 25. - 18:17

Nem volt igaz, hogy a Belügyminisztérium vásárolta a szoftvert, Kósa így nem követett el bűncselekményt az „adat” nyilvánosságra hozásakor.

Kósa Lajos - Forrás: MTI

Nem mondott igazat Kósa Lajos, amikor azt állította, hogy a Belügyminisztérium vásárolta a Pegasus-kémszoftvert – írja a 24.hu a lap birtokába került feljelentést elutasító határozat alapján, amit a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség adott ki. A dokumentumot Tényi István, az egyik feljelentő juttatta el a portálhoz.

Feljelentést az ügyben még november elején tettek minősített adattal való visszaélés, valamint hivatali visszaélés bűntette miatt azt követően, hogy Kósa azt mondta az újságíróknak, hogy a Belügyminisztérium vette azt a szoftvert, amivel többek között újságírókat és a közéletben aktívan résztvevő embereket figyeltek meg.

A feljelentés elutasításának indoklásából az is kiderül, hogy az ügyészség hivatalosan tudja: a Belügyminisztérium nem vásárolt Pegasus néven semmilyen szoftvert. Az ügyészség azt írta, a feljelentésben szereplő bűncselekményt minősített adatra lehet elkövetni, „feljelentés – a feljelentő feltételezésén túl – ugyanakkor nem tartalmaz olyan körülményre vonatkozó konkrét adatot, tényt, amely az általa kifogásoltak szerint azt támasztaná alá, hogy a feljelentéssel érintett személy minősített adatot tett volna jogosulatlan személyek részére hozzáférhetővé”.

Kósa Lajos országgyűlési képviselő nyilatkozatában ugyanis konkrét adatnak az tekinthető, hogy igennel válaszolt arra a kérdésre, miszerint a Belügyminisztérium beszerzője volt a Pegasus-szoftvernek. Az, hogy a Belügyminisztérium megvásárolt a Pegasus-szoftvert – a feljelentés-kiegészítés során beszerzett adatok alapján – tényszerűen nem felel meg a valóságnak, így ez a valóságnak meg nem felelő adat nem minősülhet minősített adatnak, vagyis a nyilatkozat ezen részében a minősített adattal visszaélés bűncselekményének elkövetése kizárt” – tette hozzá az ügyészség.

Vadai Ágnes DK-s képviselő még Kósa nyilatkozatának napján azt mondta, hogy „az ide vágó meghallgatáson nem az hangzott el, hogy a BM vette volna meg a kémszoftvert”. Vadai azt ugyanakkor nem mondhatta el, hogy a magyar oldalról ki írta alá a szerződést. (hvg.hu)