Az elmúlt években a szocialista párt mintha szándékosan mindig a pártszövetségesei alá rendelné magát. Mi az oka, hogy az MSZP sem miniszterelnököt, sem pedig főpolgármester-jelöltet nem a saját soraiból állított? Miért nincsenek kiemelkedő politikai vezetői?
Személyes véleményem, hogy Karácsony Gergely alkalmas jelölt a főpolgármesteri tisztségre. Örülök annak, hogy a demokratikus oldal őt jelölte, az előválasztáson ő kapta a legnagyobb támogatást, és remélem, hogy el is fogja nyerni a főpolgármesteri tisztséget. Már jeleztem is neki, hogy szívesen segítem mindenben, amiben tudom. Győzelemre esélyes miniszterelnök-jelöltet nem tudnék megnevezni, de még van idő ilyet kiválasztani. Talán meglepő, de szerintem pozitív, hogy az MSZP vezetése most nem ragaszkodik mindenáron saját miniszterelnök-jelölthöz. Ma is határozott véleményem, hogy 2014-ben hiba volt a pártnak a saját jelöltjéhez, Mesterházy Attilához ragaszkodnia, be kellett volna állni a sokkal tapasztaltabb és komoly nemzetközi támogatással is rendelkező Bajnai Gordon mögé. Abban nem vagyok biztos, hogy nyert volna, de abban igen, hogy a Fidesz nem kapott volna kétharmados többséget. A kiemelkedő vezetők hiánya pedig azzal függ össze, hogy 2010 óta elsősorban azok kerültek be a párt vezetésébe, akik a mindenkori elnök lojális támogatói voltak, és nem azok, akik a teljesítményükkel vívták ki bekerülésüket a „királycsinálók” körébe.

Korábban, a kilencvenes években vagy akár a kétezres években is, amikor még sikeres volt az MSZP, mindig önállóan indult neki a választásoknak. Mit gondol a mindenáron való összefogásra épülő ellenzéki választási stratégiáról? Hátrány ez inkább, vagy előny?
Az összefogást szerintem elengedhetetlenné teszik a kormányoldal és az ellenzéki pártok közötti erőviszonyok. A Fideszt a kétharmados fölénye legyőzhetetlenné teszi, hiszen a Fidesz egyetlen jelöltjével fél tucat egymással is versenyző ellenzéki jelölt áll szemben. A győzelmet választási körzetenként csak egyetlen, a teljes ellenzék által támogatott induló vívhatja ki.

Helyesnek tartja-e azt, hogy a jelenlegi balliberális ellenzéki politikusok, így a szocialista párt vezetői is általában elutasítják és kerülik a jobboldali sajtó megkereséseit?
Az ilyen elzárkózást súlyos hibának tartom. Ha egy politikus hisz abban, amit hirdet, akkor örül, ha nem csak a saját pártjához közel álló sajtóban szerepelhet. A másik oldalt támogató sajtón keresztül lehet új szavazókat megnyerni. A kampányban a célpontot elsősorban nem a már meggyőzött emberek jelentik, hanem a meggyőzendők. Közülük kerülhetnek ki az új szavazóink. Megjegyzem, engem már néhányszor ki akartak zárni a pártból, amiért elfogadtam például a Hír Tv vagy az Echo Tv meghívását. Ezt akkor láttam igazán komikusnak, amikor a szereplésemet követően megjelentek olyan sajtóvélemények, hogy „Kovács László felmosta a padlót a műsorvezetővel”. Ez persze erős túlzás volt, de az kiderült, hogy a szereplésem nem ártott az MSZP-nek. Viszont akkor sem éreztem elégtételt, amikor a főváros egyik kerületében olyan szocialista politikust zártak ki, aki korábban az én kizárásomat kezdeményezte. Meggyőződésem, hogy azt a politikust, aki hisz abban, amit hirdet, és azt érvekkel alátámasztva közérthetően fogalmazza meg, egyetlen műsorvezető vagy riporter sem tudja sarokba szorítani.

Mit gondol a baloldalon ma egyre gyakoribb olyan durva vagy sértő hangnemű megnyilatkozásokról, mint ami például a patkányozó Bangóné Borbély Ildikó vagy a nyilvános beszédeiben trágárul megszólaló Nagy Blanka személyéhez kötődik?
A konkrét személyekről nem szeretnék véleményt nyilvánítani. De azt szeretném felidézni, hogy amikor 1998-ban, Horn Gyula lemondása után a kongresszus az ő javaslatára engem választott meg pártelnöknek és frakcióvezetőnek is, a párt több vezetője azt igényelte, hogy tegyem félre „a külügyminiszteri finom stílust”, és legyek ellenzéki pártelnökhöz méltó kemény szónok! Ezt bizonyos mértékben elfogadtam és alkalmaztam is. De elmondtam azt is, hogy sorkatonai szolgálatom második évé­ben, kiképző rajparancsnokként olyan stílusban beszéltem, amitől felrobbanna a parlament. Ezt most is meg tudnám tenni, mondtam, de nem hiszem, hogy ez eredményesebb lenne. Ezt a párt egyre növekvő támogatottsága, majd a 2002-es választások megnyerése be is bizonyította. Természetesen a 2002-es választási győzelem legfontosabb tényezőjét nem a kommuniká­ciónk stílusa, hanem ennél fontosabb lépések jelentették. Így a vezető tisztségekbe, illetve a parlamenti frakcióba történő bekerülés szigorú feltételeinek megfogalmazása és megkövetelése, valamint az értelmiségi háttér megteremtése.

Elképzelhetőnek és helyesnek tartaná-e azt, ha a DK és az MSZP vezetése úgy döntene, összeolvad egy pártba?
Ami a két baloldali párt összeolvadását illeti, tisztességes, a két párt vezetőinek és tagjainak egyenjogúságát biztosító feltételekkel ezt örömmel támogatnám. Szívesen dolgoznék újra együtt azokkal a volt kollégáimmal, barátaimmal, akikkel osztoztunk a korábbi sikerekben. Az utóbbi években is örömmel vettem részt azokban az akciókban, rendezvényeken, amelyeket a két párt szervezetei közösen hirdettek meg. A jelenlegi parlamentben nem látok olyan pártot, amely közelebb állna hozzánk, mint a Demokratikus Koalíció.

Az elmúlt évek szocialista párti vezetésének az egymillió korábbi szavazót elveszítő politizálása után nem keresték még meg önt és politikai generációját azzal a kéréssel, hogy térjenek vissza az MSZP vezetésébe? Elégedett a fiatalabb generáció teljesítményével?
A politikai pályám során mindent elértem, amit akartam. Nem lettem sem miniszterelnök, sem köztársasági elnök, noha a párt soraiból erre is kaptam biztatást és támogatást. Ezekre ugyanis nem éreztem igazán alkalmasnak magam, ezekhez az addig megszerzett tapasztalataimat kevésnek tartottam. Amikor az elmúlt években a párt új vezetőivel beszélgettem, mindig elmondtam, hogy nincsenek be nem teljesült vágyaim, csupán segíteni szeretnék abban, hogy a párt, amelynek hat évig elnöke voltam, jó irányba vigye Magyarország sorsát. A párt minden politikusát szívesen támogatnám, aki hasonló célokat tűz maga elé, és semmit nem várnék ezért cserébe. Az önkormányzati választásokra készülve már több szocialista párti vagy szélesebb ellenzéki támogatással induló polgármesterjelölttel beszéltem a kampány során lehetséges támogatásomról. Örömmel tapasztalom, hogy vannak korábbról ismert vagy azóta megismert fia­tal politikusok, akikkel szívesen dolgoznék együtt, ugyanis látom bennük a jeleit azoknak a feltételeknek, amelyeket immár tíz éve nyilvánosan is emlegetek, mint a párt vezetésébe vagy parlamenti frakciójába történő bekerülés követelményeit. Ezek a tehetség, a tudás – nemcsak az általános politikai, hanem a konkrét szakpolitikai tudás is –, a tapasztalat, a teljesítmény és a megkérdőjelezhetetlen tisztesség. Még nem adtam fel a reményt, hogy egyszer majd ezeket a párt vezetése és tagsága komolyan veszi. (magyarhirlap.hu)