h i r d e t é s

Kovács Zoltán szerint a tranzitzónából elszállítottak "napokon belül felszívódnak"

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Kovács Zoltán szerint a tranzitzónából elszállítottak "napokon belül felszívódnak"

2020. május 22. - 12:50

 

Megszüntette a magyar kormány a tranzitzónákat a szerb határnál az EU bíróságának döntése nyomán. - írja a 444.hu.
 

Ez a játék, amivel öt éve foglalkozunk, nyilvánvalóvá teszi, hogy a brüsszeli bevándorláspárti bürokrácia és a bíróságok együtt dolgozva, egyébként szorosan együtt dolgozva a Soros-szervezettekkel, minden lehetőséget keresnek arra, hogy rést üssenek azon pajzson, azon a kerítésen, amit Magyarország felhúzott,

 mondta a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár a HírTV csütörtöki esti műsorában annak kapcsán, hogy a kormány bejelentette, az Európai Bíróság ítéletének megfelelően megszünteti a szerb-magyar határon működő tranzitzónákat.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz azzal a mintegy háromszáz emberrel, akiket befogadó állomásokra vittek a tranzitzónákból, Kovács Zoltán előbb elmondta, hogy az uniós szabályok szerint ezek nyílt táborok, majd kijelentette:

napokon belül felszívódnak majd az Európai Unióban.

444.hu


 

h i r d e t é s