h i r d e t é s

Kövér László szerint nem biztos, hogy jó ötlet volt Göncz Árpádot köztársasági elnökké választani

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kövér László szerint nem biztos, hogy jó ötlet volt Göncz Árpádot köztársasági elnökké választani

2019. október 23. - 06:18

Ambivalens érzései vannak Kövér Lászlónak, ha a rendszerváltásra gondol. A házelnök csaknem két órán át beszélt az NKE-n.

Kövér László - Forrás: uni-nke.hu

– Tisztelt hölgyeim és uraim. Nyugaton a helyzet reménytelen – jelentette ki Kövér László házelnök kedd este, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatóinak. Az intézmény a Ludovika Szabadegyetem sorozat részeként azért hívta meg a Fidesz emblematikus figuráját, hogy a párt megalakulásáról beszéljen. Kövért először a megjelenésért, másodszor pedig a köszönésért tapsolták meg az érdeklődök. A házelnök stábja ugyanakkor résen volt: hiába volt baráti a környezet, Kövér beszélgetőtársa leszögezte, a sajtó nem tehet fel kérdéseket, az egyetemisták viszont – írásban – igen. Itt derült ki, hogy Kövér még ilyen helyzetben is képes „felrobbanni”, például amikor azt fejtegette, hogy Biszku Béla „hiába halt már meg, egy utolsó, mocskos gyilkos.” – Szégyen a magyar társadalomnak és a rendszerváltásnak, hogy nem a börtönben érte a halál – jelezte Kövér László. Kövér – minden tisztelete mellett – Göncz Árpád egykori államfőt is szóba hozta, akiről azt mondta: „mai fejjel visszagondolva nem biztos, hogy jó ötlet volt köztársasági elnökké választani a rendszerváltás után.”

A házelnököt megkérdezték arról is, hogy miért tűnt el a Fidesz kommunikációjából a fiatalság és a szabadelvűség. – Azért, mert már nem vagyunk fiatalok. Higgyék el, hülyén nézne ki, ha úgy viselkednék, min egy 28 éves – válaszolta, majd hozzátette: akkor lett felnőtt, amikor az első gyermeke megszületett. Ezen a ponton a házelnök érdekes okfejtésbe kezdett arról, hogy a reklámok és az üzenetek egyébként infantilis, hülye embereknek készülnek. „A beszélő kutyák meg baktériumok”.

Kövér visszasírta a 80-as évek ELTE jogi karát, amely szerinte szabadabb volt, mint napjainkban. – Nem véletlenül jött létre az önök egyeteme, bár még ez sem olyan, mint amilyennek majd lennie kell – szúrt oda az NKE rektorának. Kövér szerint a cél, hogy az állam iránt elkötelezett réteget képezzen az intézmény.

A házelnök beszélt az aktuálpolitikai kérdésekről is, például leszögezte: október 13-án nem voltak tiszta választások. Kövér a Facebookra utalt, pontosabban arra, hogy szerinte fideszes politikusokat „kiirtotta” a közösségi oldal. – Lehet az orosz beavatkozás miatt nyafogni, de Soros és a Facebook is beavatkozik – vont mérleget. Kövér a Fidesz hibáiról sokat nem akart beszélni, annyit azért elárult, vereségük egyik fő oka a fővárosban az volt, hogy „nem mindenki érezte úgy: veszíthet is”.

Kövér megkapta azt a kérdést is, hogy miként tudná visszaszerezni a kormánypárt Budapestet. A házelnöki megfejtés szerint egyszerűen, Karácsony Gergely majd ugyanúgy lerohasztja a fővárost, mint Demszky Gábor.

A kövéri jellemzések itt nem értek véget, Hadházy Ákos szerinte – mivel táblát tartott Orbán Viktor elé a parlamentben – egy szerencsétlen, beteg ember. – Kár érte, akár rendes ember is lehetett volna – mondta. Megkérdezték a házelnököt, hogy mennyire fér bele egy közjogi méltóságtól, hogy egy ellenzéki politikus primitív, ostoba fajankónak nevez, a házelnök igazi véleménye ennél sokkal durvább. Itt tért rá a szocialisták korábbi miniszterelnökére, Horn Gyulára, aki szerinte a mostani ellenzéki politikusokhoz képest egy demokrata, nemzeti elkötelezettségű úriember volt. Persze azt gyorsan hozzátette, hogy szerinte Horn 1956-ban a sajátjai ellen emelt fegyvert, majd mégis miniszterelnököt csináltak belőle. – Ebben eredezik a mai ellenzék – fogalmazott.

Volt azért olyan politikus, akiről Kövér elismerően szólt: Orbán Viktornál szerinte nincs nagyobb tehetség a Fideszben sem. – 1989-ben sem volt, és most sincs. (nepszava.hu)