A Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) nagy valószínűséggel beszünteti tárgyalásait az új kormánykoalíció létrehozásáról az ANO mozgalommal, és ellenzékben marad - közölte Jan Hamácek pártelnök csütörtökön késő este, azt követően, hogy a CSSD és az ANO vezetői nem tudtak megegyezésre jutni az új kormány személyi összetételéről.
A lengyel miniszterek, valamint a politikai kinevezésű államtitkárok úgy döntöttek, hogy visszaadják tavalyi jutalmaikat - közölte csütörtöki sajtóértekezletén a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) elnöke, bejelentve azt is, hogy 20 százalékkal csökkentenék a képviselők fizetését.
Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi oldal alapítója és elnök-vezérigazgatója szerint több mint kétmilliárd Facebook-profilhoz férhettek hozzá illetéktelenül és a felhasználók tudta és engedélye nélkül.
Az április 8-i magyarországi választáson ki fog derülni, hogy a migrációs áradat visszaesése mellett még mindig elegendő politikai potenciál rejlik-e Orbán Viktor miniszterelnök bevándorlásellenes kampányüzenetében – írta kedden a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai napilap. - közölte a gepnarancs.hu.
Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnököt újraválasztották a szavazatok 97,08 százalékával, szinte ugyanolyan arányban mint az előző, négy évvel ezelőtti elnökválasztáson, írja az MTI a végleges választási eredmények alapján. - közölte az index.hu.
Bűnvádi eljárás indításának engedélyezését kérvényezte hétfőn a román legfőbb ügyész Klaus Iohannis államfőtől az 1989-es forradalom ügyében három akkori meghatározó vezető, köztük Ion Iliescu volt elnök és Petre Roman volt miniszterelnök ellen.
A Politico című brüsszeli hírportál és a Süddeutsche Zeitung című német liberális lap a parlamenti választásokkal, a Bild című német lap pedig a kormány nemzetközi migrációról szóló tájékoztatási kampányával kapcsolatban foglalkozott az elmúlt napban Magyarországgal.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) pénteken nyilvánosságra hozta az eddig titkosnak minősített együttműködési megállapodást, amelynek alapján a belföldi hírszerzés résztvett, alkotmányellenesen, az ügyészség által végzett büntetőjogi eljárásokban.
Donald Trump amerikai elnök vasárnap közölte: lezártnak tekinti az Egyesült Államokba illegális bevándorlóként érkezett, de már ott felnőtt, úgynevezett DACA-fiatalok helyzetéről folyó vitát, és nem legalizálja e fiatal bevándorlók státusát.
„Az elmúlt nyolc évben Orbán Viktor szisztematikus hadjáratot folytatott a magyar demokrácia hardvere ellen. (...) És bár sokkal kevésbé feltűnően, de kitartóan dolgozik a magyar demokrácia szoftverének újrakódolásán is – a kultúrától a civil társadalmon át az iskolai tantervekig" – szerepel abban a nagyszabású portrében, amelyet az Orbán-rendszerről közölt a The New York Times.
Bekérette 23 nyugati és nyugati orientációjú ország nagykövetét az orosz külügyminisztérium pénteken, hogy jegyzékben fejezze ki tiltakozását a kiutasítások ellen és hasonló ellenintézkedéseket jelentsen be, írja az MTI.
Befolyással való üzérkedés és korrupció gyanújával bíróság elé küldte Nicolas Sarkozy volt francia államfőt a párizsi ügyészség egy négy évvel ezelőtt indított eljárás keretében - erősítették meg igazságügyi források csütörtökön a Le Monde című napilap értesülését.