h i r d e t é s

Kunhalmi egy haszontalan, kártékony, politikus liba, aki nem mer szembenézni önmagával!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Kunhalmi egy haszontalan, kártékony, politikus liba, aki nem mer szembenézni önmagával!

2017. január 02. - 11:31
0 komment

 

Amikor megláttam az ominózus évértékelést azt hittem, hogy Kunhalminak megjött a humora.

Azonban amikor megjött a viselkedésre a magyarázat, nem éreztem többet mint a fájdalmas szánalmat. Kunhalmit nem a teljesítménye és tudása repítette a politika élvonalába, hanem a Lendvai Ildikó kiesésével üresen maradt, vágyakkal kitömött tér amibe okos tanácsadók bekormányozták. Azt  is meg kell állapítani, hogy az elején jól játszotta a ráosztott szerepet, szinte hibátlanul, jól és hitelesen adta vissza azokat a paneleket amelyeket a szájába adtak. A baj akkor kezdődött, amikor már nem csak a személyiségét pozícionálták, hanem ő elszabadulva a személyiség mögé elkezdte megépíteni a politikai hatalmat.

Ez az a pillanat amikor kezdett előjönni az egyénisége, kirajzolódni a képessége. Az egyéniségére a legjellemzőbb a labilitás, esetenként az ezt kísérő hiszterizálódás, a közösség érdekeinek céljának másodlagossága, a kinyilatkoztatás.

Kunhalmi a magának szánt feladatra teljesen alkalmatlan, az érdekes hangú színésznőből a visító libáig tartó "fejlődési folyamata" megrázó volt.

Amit az évértékelőn nyújtott az örökre része lesz az alkalmatlan politikus szimbolikájának. Azért vártam ezzel az írással máig, mert arra gondoltam, hogy képes lesz előjönni egy olyan magyarázattal ami emberi. Amikor ki tudja azt mondani, hogy bocsánat, vagy elnézést, beteg vagyok, ezen szavak után ez a cikk értelmetlen és gyalázkodó lenne, azt is mondhatta volna, hogy feszült voltam ittam egy pezsgőt és olyan reakciókat váltott ki amire nem számítottam, ez rosszabb, de emberi.

Mivel ezeket nem mondta szimplán egy haszontalan, kártékony, politikus liba, aki a DK nevében akar beszélni, nem is érti miről kérdezik, hova akarják behúzni.

Azonban azok felelősége sem kisebb akik kamera elé engedték, vagy amikor látták az állapotát nem zárták le az eseményt, nem kezelték!

Az MSZP új logója előtt vinnyogó politikusnő tönkretette több ezer ember egész évi munkáját, ehhez nincs joga! A többi az MSZP vezetésének dolga!


 

h i r d e t é s