Sem nőként, sem férfiként nem elfogadható az a gondolkodásmód, amelyben a nőkre kizárólag másodlagos lényként, háztartásbeliként, tenyészállatként tekintenek egyes férfiak, ahogy az sem, hogy ezt a gondolkodásmódot megpróbálják terjeszteni és ráerőltetni a nőkre.

Minden nő tisztában van azzal a képességével, ha úgy tetszik, kiváltságos helyzetével, hogy gyermeket szülhet és a legtöbb nőben olthatatlan ösztönként él a vágy, hogy édesanya lehessen, családja legyen s róluk gondoskodjon.

Ehhez nem kell semmiféle nemzeti maszlag, sem állami nyomásgyakorlás, az államnak a gyermekszületés ösztönzésében nem itt van a feladata.

Egy nő, mindenekelőtt egy önálló emberi lény, s csak úgy, mint a férfinak, joga van döntéseket hozni és úgy élni az életét, ahogyan az neki tetszik.

Minden ilyen választott út tiszteletre méltó és becsülendő, egyik sem rosszabb, mint a másik.

Ha akar tanulhat, dolgozhat, gyermeket szülhet és nevelhet és nekik szentelheti az életét, de ezek egymás mellett is kiválóan megférnek.

Értelemszerűen a nő és a férfi ezekben a döntésekben társai kell legyenek egymásnak, kölcsönösen segíteniük kell egymást, hiszen manapság nagy kiváltság az, ha egy anya megteheti, hogy otthon marad és a munkája a családjáról való gondoskodás.

De nem mindenkinek van erre lehetősége (ők a többség egyébiránt), mert az anyagi helyzet miatt a legtöbb nő esetében a munkát és a családi életet muszáj összeegyeztetni, máskülönben nagyon nehéz helyzetbe kerül a család és ismereteim szerint  kevés olyan szülő létezik, aki szánt szándékkal nyomorban szeretné látni a gyermekeit.

Az állam feladata abban van, hogy a nőket olyan helyzetbe hozza, hogy biztonságban érezhessék magukat és esélyt lássanak arra, hogy tisztességesen fel tudják nevelni a gyermekeiket.

Ebben viszont lehetne jobban segíteni őket, családbarát munkahelyekkel, több bölcsődei, óvodai férőhellyel, a gyermeket nevelő nők munkaerőpiaci védelmét garantáló törvényekkel, magasabb színvonalú egészségügyi és szociális ellátórendszerrel, jobb minőségű és elérhetőbb oktatással és az „egyenlő értékű munkáért egyenlő értékű bérezés” elvével, tisztelettel, megbecsüléssel. Bár igazából a bérezés szempontjából az átlag magyar férfiak sincsenek túlbecsülve, de most maradjunk a nőknél.

Ami biztos, hogy jó néhány olyan állam által is megvalósítható, viszont a személyi szabadságot mégis tiszteletben tartó intézkedés létezik, amivel jobban ösztönözhetnék a családokat gyermekvállalásra. Ennek a módja viszont semmiképp nem az, hogy két kőkorszaki elmével megáldott, de legalábbis valami nem evilági burokban élő férfi próbálja, mintegy kötelességként a nőkre erőltetni a gyermekvállalást, ahelyett, hogy arról ejtenének szót, hogy egy férfinak milyen kötelességei vannak a családja felé.

Ilyen például a tisztelet, a családon belüli erőszaktól való tartózkodás, a szülői és háztartásbeli  feladatok megosztása, merthogy gyakorló férjként és apaként ebben talán kompetensebbnek kellene lenniük, mint a gyermekszülésben.