h i r d e t é s

Lázár hazudott – Új fejlemények Tiborcz ügyében

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lázár hazudott – Új fejlemények Tiborcz ügyében

2018. február 11. - 07:23

Lázár a héten már teljesítette a Fidesz köreiben szokássá vált kamukvótát, amit csak azzal tudott megfejelni, hogy azzal a lendülettel le is bukott. 

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Akkor azt próbálta beadni a kevésbé éber hallgatóságának, hogy az Olaf jelentésben nem volt szó bűnszövetkezetben elkövetett csalásról. Amit a 24.hu rögtön lefordítva adott közre, bizonyítva: De bizony!.

Nem kellett hozzá sok idő, hogy egy újabb előásott kijelentés nagy lódítással bővítetse a hazugság lavináját. Akkor a jelek szerint Lázár úgy vélte, hogy jobb ha őszintén beszél az Elios közvilágítási ügyleteiről. A Népszava pedig tett róla, hogy a tavaly novemberi Kormányinfó ne merüljön feledésbe.

Így pedig Lázár – ha lehet még jobban aláfűtött nemcsak Orbán Viktor vejének, de saját magának is, amikor arról beszélt, hogy hogyan nyerhetett el egy akkor a közvilágításban tapasztalattal nem bíró cég tendert Hódmezővásárhelyen.

„Tiborcz Istvánt ismerem polgármester koromból. (...) Közösen találtuk ki, hogy Hódmezővásárhelyen hogy fogjuk a közvilágítást modernizálni, ami nagyszerű program volt.” Ezt Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter mondta még a múlt év novemberében egy kormányinfón, amikor megkérdeztük: miért találkozott, miről beszélt múlt ősszel egy kávézóban Tiborcz Istvánnal, Orbán Viktor miniszterelnök vejével?”

Hogy hogyan nyerhetett el egy akkor még gyerekcipőben is csak totyogó vállalat egy 940 milliós közbeszerzést, erősen árnyalja annak ténye, hogy a tenderen induló vetélytársakat alvállalkozásba vette a cég. Ami akárcsak az Olaf egyéb kifogásolt pontjai mellett úgyszintén törvénytelen.

Ezt ugyanis úgy hívjuk, versenytársak közti összejátszás, egyszerűbben, kartellezés.

„Az OLAF jelentéséből kiderül az is, hogy Hódmezővásárhelyen a közvilágítási tender kiírásánál és lebonyolításánál bábáskodó tanácsadó cég egyszerre dolgozott a kiíró önkormányzatnak és a kivitelező ES Holding-nak /Az Elios elődje/. És a cég szakértője később, az időközben miniszterré előlépett Lázár János munkatársa lett.”

Némileg sok a gyanús összefüggés annak dacára, hogy a Fidesz mindent elkövet annak érdekében, hogy minden mocsokért a szocikat mártsa be.